Mosolykommandó Rajzpályázat 2016

Hazai
Mosolykommandó Alapítvány Rajzpályázat 2016

Hallottál a rajzpályázatunkról? Jó helyen jársz! Az alábbiakban szeretnénk Neked bemutatni, hogy a pályázatunkkal milyen célokat szeretnénk megvalósítani a Te segítségeddel!

Célkitűzésünk
A Mosolykommandó Alapítvány fontosnak tartja, hogy mindennapos segítségnyújtásai mellett a gyermekek, és a fiatalok körében is erősítse a társadalmi felelősségvállalást, embertársaink iránti felelősségtudatot. A szemléletformálást érdemes már gyermekkorban elkezdeni, ezért indítottuk útjára országos rajzpályázatunkat, amellyel az egészséges gyermekek kreativitását, és pozitív gondolatait fogjuk felhasználni olyan területeken, ahol napi szintű a küzdelem, és a harc a betegségek ellen.

A pályázók “Betegség és Gyógyítás” témájában nyújthatják be alkotásaikat. Olyan rajzokat várunk, amelyek a betegséget, betegségeket olyan megvilágításban jelenítik meg, amelyben aleküzdhetőség van kiemelve. Hogyan legyen a kisbetegekből Hős, akiknek a feladata leküzdeni a betegséget? A mesékből tudjuk, hogy a hősök mindig nyernek!
Tervünk a legjobb pályaművekből vándorkiállítástszervezni gyermekkórházakban. Így a nyertes pályaművek részesei lehetnek a bohócdoktorok gyógyító munkájának, az üzenet közvetítésének, hogy “Soha nem szabad feladni semmilyen küzdelmet!”
Az elbírálásnál előnyt jelent a gyógyítás kiemelése, valamint a kórházi bohócdoktorok megjelenítése is. A gyermekek a pozitív gondolataikat a legjobban a saját rajzaikon képesek kimutatni. Ha ezekkel a gondolatokkal erőt, és kitartást tudnak közvetíteni, akkor máris elértük a valódi célunkat!

A pályázaton az alábbi korosztályokban indítunk kategóriákat:
– 8 év alatti (óvodás, kisiskolás)
– 8-14 éves kor közötti (iskolás)
– 14 év feletti (fiatal, felnőtt)

Formai követelmények:
– A4-es, vagy A3-as méretű felület (javasolt a papír, kartonpapír)
– a pályamű HÁTOLDALÁRA kérjük feltüntetni az alábbi adatokat:
– Pályamű CÍME
– a pályázó teljes NEVE
– a pályázó POSTAI értesítési címe
– a pályázó ÉLETKORA
– a pályázó iskolájának elérhetősége
Kötelező melléklet: egy a pályázatot beküldő nevére és címére megcímzett, és bélyeggel ellátott A4-es méretű válaszboríték. Egy borítékban több pályázó pályaműve is beküldhető egyszerre.

Határidők:
– az elkészített pályaművek postára adási határideje:2016. december 16. péntek
– a pályaművek elbírálását követően az 5 fős zsűri eredményhirdetése: 2016. december 22. csütörtök
– Az alkotók az eredményhirdetést követően a pályázati beadvánnyal elküldött megcímzett válaszboríték révén kiértesítésre kerülnek. Az eredményeket a Mosolykommandó Alapítvány facebook oldalán, és ahttp://www.bohocdoktor.hu oldalon is közzétesszük

Nyeremények:
1. helyezett: 60 000 Forint értékű ajándékcsomag + fődíja mellett jogosult lesz egy másfél órás humoros, és titokzatos “Bohócdoktor Show”-ra is, amelyet előre egyeztetett időpontban elviszünk neki házhoz (vagy akár az óvodai csoportja, vagy iskolai osztálya részére).
2. helyezett: 30 000 Forint értékű ajándékcsomag
3. helyezett: 15 000 Forint értékű ajándékcsomag
+ kategóriánként is hirdetünk nyertest, akik egyenként 10 000-10 000 Forint értékben kapnak ajándékcsomagot.

A pályázatokat az alábbi címre várjuk:
Mosolykommandó Alapítvány – Bohócdoktorok
Rajzpályázat
6722 Szeged, Gutenberg u. 29.

A pályázat beküldésével a pályázó hozzájárul, hogy a kiíró a http://www.bohocdoktor.hu oldalon, és a Mosolykommandó Facebook oldalán közzétegye, illetve a továbbiakban bármilyen formában felhasználja a beküldött alkotást. A pályázó a pályázattal hozzájárul ahhoz, hogy a közzétett pályaművekből az Alapítványunk vándorkiállítást szervezzen. A pályázó (és törvényes képviselője) tudomásul veszi, hogy a pályázatot meghirdető honoráriumot, szerzői jogdíjat, kártérítést nem fizet, szerzői jogáról a pályamű vonatkozásában a pályázaton való részvételével lemond.