Mezőgazdaság II.-2017

Ungvár Hazai

Az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatására a mezőgazdaság területén

1. A pályázat célja

Vissza nem térítendő támogatás folyósítása kárpátaljai egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások számára, mezőgazdasági technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából.

2. A pályázat részcéljai

A szülőföldön maradás és boldogulás támogatása érdekében:

  • a mezőgazdasági tevékenységek fejlesztése;
  • a foglalkoztatottság növelése, fenntartása;
  • a mezőgazdasági szereplők üzleti hatékonyságának növelése,
  • a visszatelepülés ösztönzése,
  • integrációban való részvétel lehetővé tétele.

3. A támogatás rendeltetése

  1. Pályázni lehet minden olyan projekttel, amely kapcsolódik a pályázó végzettségéhez, gyakorlatához és elősegíti az adott vállalkozás fejlődését, versenyképességének javítását.
  2. Pályázni az adott vállalkozás egy tevékenységének fejlesztéséhez szükséges eszközre lehet.
  3. A pályázat tárgyát az a) pontban vázolt projektek megvalósításához közvetlenül kapcsolódó legfeljebb 5 eszköz beszerzése képezheti. Egy darab eszközként számítva, csoportosítva csak az olyan, több részből álló eszközt lehet beszerezni, amely funkciójának betöltésére csak egy egységként alkalmas.
  4. Kizárólag új eszköz beszerzése támogatható, kivétel a B kategóriába tartozó eszköz (pl. traktor, kombájn), amely hivatalos forgalmazótól használtan is beszerezhető, annak 1 éves garanciavállalása mellett. Ha használt eszközt szeretne a pályázó beszerezni, akkor a pályázatban összesen maximum 1 db eszköz vásárlására van mód és mellette más eszközt már nem lehet beszerezni. A használt eszköz beszerzésének feltétele, hogy a beszerzendő eszköz értéke újonnan meghaladja a pályázati kategóriához tartozó maximális projekt összeget (támogatás + önerő), ezzel alátámasztva a használt eszköz beszerzésének szükségességét, melynek igazolása az újonnan beszerezhető eszközről kért árajánlattal történik.
  5. Jelen pályázaton elérhető támogatás nem használható fel
  • adósság törlesztésére,
  • személyi jellegű kiadások fedezésére (bérköltség, prémium stb.),
  • forgóeszközök fedezetére (pl. vetőmag, takarmány, további bármely éven belül leírható eszköz),
  • személygépjárművek, egyéb személyszállító jármű, tehergépjármű és alkatrészeik vásárlására,
  • egyéb áruszállításra alkalmas járművek vásárlására,
  • táblagépek, általános rendeltetésű számítógépek, számítógépes programok, operációs rendszerek vásárlására,
  • általános funkciójú nyomtatók, fénymásolók, számítógépes perifériák, megjelenítő eszközök beszerzésére,
  • kényelmi és szórakoztató eszközök beszerzésére, valamint olyan eszközökre, melyek kapcsán feltételezhető, hogy döntően magánhasználatra fordítják,
  • fényképezőkre, kamerákra, mobiltelefonokra, a kép-és hangrögzítés és a kép és hanglejátszás eszközeire és mindenfajta kiegészítő eszközeire,
  • riasztó és térfigyelő rendszer vásárlására,
  • légkondicionáló és szellőztető rendszer vásárlására,
  • eszközbeszerzéshez kapcsolódó, üzembehelyezésen kívüli szolgáltatásra.

4. A támogatás intenzitása

  1. A támogatás intenzitása a pályázat tárgyát képező eszközbeszerzés összértékének legfeljebb 80%-a. A pályázónak legalább 20%-nyi önrészt kell biztosítania.
  2. Azoknak az egyéni vállalkozó pályázóknak és azoknak a vállalkozás pályázóknak, melyeknek többségi tulajdonosa(i) 3 vagy több 18 éves kor alatti gyermeket, illetve 18 éven felüli, de eltartott (tanulmányait igazoltan nappali képzésben folytató) gyermeket saját háztartásukban nevelnek, legalább 10 % önrészt kell biztosítaniuk. A támogatás intenzitása az ő esetükben legfeljebb 90 %.
  3. A pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázat benyújtásakor és a támogatás kifizetésekor érvényes árfolyamok esetleges különbözősége miatt többletköltség hárulhat a pályázóra (azaz az önrész mértéke az eredetileg tett vállalásához képest növekedhet).
  4. A támogatás összege nem biztosít fedezetet a vám és a visszaigényelhető általános forgalmi adó összegére. Amennyiben a pályázó ÁFA visszaigénylő, úgy csak az ÁFA nélküli összeg maximum 80 %-ának értékéig jogosult a támogatásra. A 4.b. pontnak való megfelelés esetében a maximum érték 90%-ig növelhető.
  5. A támogatási összeg folyósítása a támogatási szerződés megkötését és az önrész befizetésének igazolását követően, egy részletben történik.

5. Pályázható kategóriák

 

KATEGÓRIA KATEGÓRIA TARTALMA TÁMOGATÁS MAXIMÁLIS ÖSSZEGE (FT)
A Üveg- és fóliaházak telepítéséhez szükséges eszközök beszerzése

(Fóliasátor szerkezete és fólia, energiaernyő, árnyékolók, kazán, fatüzeléses meleglevegő-generátor, ventilátor-oromfalra, ventilátorvezérlő egységek, öntözés-vezérlő egységek, nedvesség- és páraérzékelők, A, B tápoldatozó tartály, szerelvény, csepegtető csövek, szűrők, öntöző-szórófejek, hidrofor rendszer, klímakomputer és szerelvényei, légcserélők, légkeverők, ventilátorok, öntözés és tápoldatozás egységei, párásító rendszer, asszimilációs pótmegvalósítás, CO2 trágyázás, fűtőrendszer, függesztett és nem függesztett termesztő csatornák, asztalos termesztési technológia, talaj nélküli termesztés, szellőzőszerkezet, tetőszellőző, belmagasságemelés, növényházi folyamatirányítási rendszer, villany vagy benzin / dízelmotor meghajtásos faaprítékoló vagy daraboló eszközök és ölfahasogató gépek stb.)

3 000 000
B Kertészeti technológiai fejlesztéshez szükséges, valamint ültetvény-telepítési és talajjavítási eszközök beszerzése

(Traktor, kombájn, függesztett permetezőgép, fűkasza, tárcsa, eke, ültetvénykultivátor, függesztett műtrágyaszóró, permetező, sorközművelő kultivátor, bakhátkészítő, ágyás-előkészítő, burgonyatöltő, zöldség- és aprómagvető gép, burgonyaültető gép, palántázógép (2 soros), függesztett műtrágyaszóró, burgonya-kiszedő, gyökérzöldség-betakarító gép, kéttengelyes fixplatós vontatott jármű, egytengelyes vontatott jármű, rázógép, bogyósgyümölcs-betakarító, szőlőszüretelő kombájn, baktériumtrágya hatékony kijuttatásához használatos rendszer, szárzúzó, szecskázó, grubber, gyümölcsösök, szőlőültetvények telepítése, kardánmeghajtásos faaprítékoló vagy daraboló eszközök és ölfahasogató gépek stb.)

3 000 000
C Méhészet létrehozásához és fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése

(Méhészeti eszközök, fedelezés, tárolás, kezelés eszközei, gépek, berendezések stb.)

1 000 000
D Állattartó telepek fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése

(Takarmány-előkészítés, -kiosztás, -tartósítás és -kezelés gépei, itatás eszközei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, trágyakezelés és szervestrágya-kijuttatás eszközei és munkagépei, istállók fűtése, szellőzése, elektromos áram és melegvíz megújuló energiaforrásból való előállításának eszközei stb.)

3 000 000

 

6. A pályázat keretösszege

A pályázati keretösszeg: 1 000 000 000 Ft

A pályázatok támogatásigényének függvényében a keretösszeg módosulhat.

7. Pályázat általános feltételei

  1. Pályázatot nyújthatnak be a kárpátaljai lakcímmel rendelkező bejegyzett és leendő egyéni vállalkozók, illetve a kárpátaljai bejegyzési címmel rendelkező és bejegyzés előtt álló mikro- és kisvállalkozások. Két pályázó azonos lakcímről, vagy ténylegesen egy háztartásból, egy megvalósítási címre beszerzendő eszköz(ök)re illetve azonos bejegyzési címről nem pályázhat. Az időben később benyújtott pályázat kizárásra kerül.
  2. Az Alapítvány fenntartja magának a jogot, hogy a korábbi pályázatain támogatást nem nyert pályázókat az értékelés során előnyben részesítse.
  3. Egy eszköz beszerzésére pályázatot kizárólag egy pályázó nyújthat be, tehát azonos eszközre nem lehetséges több pályázatot benyújtani. Amennyiben mégis benyújtásra kerül, úgy mindkét pályázó kizárásra kerül.
  4. A pályázat elbírálásának és megvalósításának idején a pályázó/vállalkozás számlái 10 munkanapnál hosszabb ideig nem lehetnek zárolva. Amennyiben valamely számla mégis zárolásra kerül, a Pályázó 5 munkanapon belül köteles azt írásban jelenteni az Alapítvány részére.
  5. A pályázó csak olyan tevékenységhez kapcsolódó eszközök beszerzésére pályázhat, amelyben képzettséget, vagy gyakorlatot szerzett és a gyakorlatát a pályázatában megfelelően bemutatja. A pályázó egyéni vállalkozóknak, vagy mikro-, és kisvállalkozások esetében annak a személynek, aki gyakorlattal rendelkezik, közre kell működnie a projekt megvalósításában.
  6. Nem részesülhetnek támogatásban:

a) azok a vállalkozások, amelyek kényszerkiegyezés, végelszámolás vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,

b) a köztartozással rendelkező vállalkozások/ egyéni vállalkozók,

c) azok a vállalkozások/egyéni vállalkozók, amelyek valótlan, megtévesztő információt nyújtottak a pályázati projekttel kapcsolatban,

d) azok a vállalkozások/egyéni vállalkozók, aki a 2016. évben illetve a 2017. év eddigi pályázati ciklusában nem teljesítették az Alapítvánnyal aláírt szerződés feltételeit,

e) azok a pályázók, amelyek más forrásból gazdaságfejlesztésre kaptak támogatást.

  1. A pályázat tárgyát képező eszköz(öke)t a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell kiválasztani, figyelembe véve a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint a szokásos piaci árnak történő megfelelést.
  2. A pályázatot magyar nyelven kell elkészíteni.
  3. A pályázónak vagy vállalkozás esetén a vállalkozás tulajdonosának és képviselőjének tudnia kell magyarul.
  4. A pályázónak vagy vállalkozás esetén a vállalkozás tulajdonosának és képviselőjének életvitelszerűen Kárpátalján kell tartózkodnia.
  5. A projekt megvalósítási helyszínének a pályázat benyújtásakor már alkalmasnak kell lennie a támogatási kérelemben jelzett tevékenység végzésére.
  6. A pályázat elutasításra kerül, ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, vagy a pályázat nincs összhangban a pályázati felhívás célkitűzéseivel.
  7. Nem kaphat támogatást az, aki az Alapítvány korábbi pályázati felhívásán nyert és a projektjét nem valósította meg, a támogatási összeget nem használta fel, vagy nem a szerződésben foglaltak szerint használta fel, elmulasztotta az elszámolást határidőn belül benyújtani, vagy az nem volt kielégítő. Valamint nem kaphat támogatást az, aki a döntéshozatalig korábbi pályázatával nem számolt el az Alapítvány felé.
  8. A beszerzett eszközöket Kárpátalja területén kell használni.
  9. Nem számolhatóak el az olyan számlák, amelyeket a pályázóhoz kötődő cégek vagy a pályázóval rokoni kapcsolatban álló személyek vagy azokhoz kötődő cégek állítanak ki.
  10. Az a pályázó, aki rokoni kapcsolatban áll a helyszíni ellenőrzést illetve a szakértői értékelést végző személlyel vagy a döntési eljárás lefolytatásában résztvevő bármely személlyel, úgy a jelen pályázati felhívásra benyújtott pályázata érvénytelennek tekintendő.
  11. A pályázó vállalja, hogy a támogatási szerződés aláírását követően nem idegeníti el a támogatásból megvalósult fejlesztés tárgyát képező eszköz(öke)t 5 évig, továbbá ezeket a rendeltetésüknek megfelelően, a vonatkozó engedélyek és előírások betartásával használja, üzemelteti.
  12. Amennyiben egy magánszemély több vállalkozásban is többségi tulajdonos, vagy képviseletre jogosult, úgy jelen kiírás keretében összesen csak egy többségi tulajdonában lévő vagy általa képviselt vállalkozás nyújthat be pályázatot / nyerhet támogatást. Abban az esetben, ha valakinek több cége is pályázik, az időben később benyújtott pályázat kizárásra kerül.

8. A pályázáshoz szükséges dokumentumok

Bejegyzett vagy leendő egyéni vállalkozók esetén:

Kötelezően:

  1. az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) honlapján keresztül, elektronikus úton benyújtott pályázati adatlap és a pályázó nyilatkozata a következőkről:
  • a pályázó más támogatási forrásairól a pályázott projekttel kapcsolatban,
  • a pályázó köztartozás-mentességéről,
  • az önrész rendelkezésre állásáról,
  • adatvédelmi nyilatkozat.

A pályázat benyújtásakor eredetiben bemutatandó dokumentumok:

  1. ukrán vagy magyar forgalmazó által adott 3 db összehasonlítható árajánlat és pontos magyar nyelvű fordításai (formailag és tartalmilag megfelelő fordítás), melyek tartalmazzák a megvásárolni kívánt eszköz pontos típusát, származási helyét, műszaki paramétereit, árát, garanciális feltételeit, valamint az ajánlatok fenntartásának időtartamát,
  2. a pályázó hivatalos bejegyzéséről szóló igazolás eredeti példánya,
  3. a pályázó személyi igazolványa,
  4. adószám (identifikációs szám) -igazolás eredeti példányának bemutatása,
  5. a pályázó magyar nyelvtudását igazoló dokumentum (magyarigazolvány vagy a magyar iskolai végzettséget igazoló dokumentum, középfokú nyelvtudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítvány).

Amennyiben releváns:

  1. amennyiben a projekt tárgyát képező eszköz rendeltetésszerű üzemeltetéséhez földterület szükséges, annak használati jogát igazoló dokumentumok (tulajdoni lap, bérleti szerződés),
  2. a pályázó szakmai végzettségét, képzettségét igazoló okirat,
  3. gyermekek születési anyakönyvi kivonata, vagy annak tartalmát igazoló egyéb hiteles dokumentum,
  4. gyermek(ek) iskolalátogatási igazolása, vagy annak tartalmát igazoló egyéb hiteles dokumentum,
  5. gyermek lakóhelyének igazolása.

Vállalkozások esetén

Kötelezően:

  1. az Alapítvány honlapján keresztül, elektronikus úton benyújtott pályázati adatlap és a pályázó nyilatkozata a következőkről:
  • a pályázó más támogatási forrásairól a pályázott projekttel kapcsolatban,
  • a pályázó köztartozás-mentességéről,
  • az önrész rendelkezésre állásáról,
  • adatvédelmi nyilatkozat.

A pályázat benyújtásakor eredetiben bemutatandó dokumentumok:

  1. ukrán vagy magyar forgalmazó által adott 3 db összehasonlítható árajánlat és pontos magyar nyelvű fordításai (formailag és tartalmilag megfelelő fordítás), melyek tartalmazzák a megvásárolni kívánt eszköz pontos típusát, származási helyét, műszaki paramétereit, árát, garanciális feltételeit, valamint az ajánlatok fenntartásának időtartamát,
  2. ha a pályázó nem a legolcsóbb ajánlatot választotta, úgy indoklás ennek okára vonatkozóan,
  3. a pályázó hivatalos bejegyzéséről szóló igazolás,
  4. a vállalkozás képviseletére jogosult személy személyi igazolványa,
  5. a vállalkozás tulajdonosának személyi igazolványa,
  6. a vállalkozás képviseletére jogosult személy aláírási címpéldánya,
  7. a pályázó tulajdonosának és hivatalos képviselőjének magyarigazolványa vagy a magyar iskolai végzettségéről szóló dokumentum, középfokú nyelvtudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítvány.

Amennyiben releváns:

  1. amennyiben a projekt végrehajtásához földterület szükséges, annak használati jogát igazoló dokumentumok (tulajdoni lap, bérleti szerződés) eredeti példánya,
  2. a pályázó szakmai végzettségét, képzettségét igazoló okirat,
  3. gyermekek születési anyakönyvi kivonata, vagy annak tartalmát igazoló egyéb hiteles dokumentum,
  4. gyermek(ek) iskolalátogatási igazolása, vagy annak tartalmát igazoló egyéb hiteles dokumentum,
  5. gyermek lakóhelyének igazolása.

Az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a szerződéskötéshez további dokumentumokat kérjen be a pályázóktól. Csak a minden mellékletet tartalmazó, határidőn belül beérkezett pályázatok érvényesek.

9. A pályázat beadásának módja és határideje

A pályázat benyújtásához a pályázónak regisztrálnia kell elektronikusan a www.eganede.com honlapon. Itt kell a pályázati kategóriának megfelelő elektronikus pályázati adatlapot kitölteni. Ezt követően a pályázat mellékleteit az Alapítvány területileg illetékes irodájában kell bemutatni, és itt kell aláírni a helyszínen kinyomtatott pályázati adatlapot és nyilatkozatot 2017. november 15. és 2017. december 29. 12:00 között a pályázó, vagy jogi személy esetén a pályázó hivatalos képviselője által személyesen.

A pályázat a beadási határidő leteltéig módosítható, kiegészíthető. Az Alapítvány a határidő előtt beadott mellékleteket megvizsgálja és jelzi a pályázónak, ha hiánypótlásra van szükség. A pályázati határidő leteltét követően módosításra, hiánypótlásra lehetőség nincs.

A pályázat benyújtásakor a mellékelt dokumentumok eredeti példányairól az Alapítvány másolatot készít. A pályázó a benyújtott pályázatról átvételi elismervényt kap. Az online felületen, ill. a papíron beadott dokumentumok közötti ellentmondás esetén a papír alapon beadott, aláírt dokumentum az irányadó.

10. Pályázatértékelési szempontok

Vizsgált elem Pont
1. A Pályázó tapasztalatának, kapacitásainak bemutatása 20-ig
2. A pályázati beadvány, azon belül a beszerezni kívánt eszköz/tervezett kapacitásbővítés illeszkedése a pályázati felhívás célkitűzéseihez 10-ig
3. A tervezett projekt helyi piaci igényeknek való megfelelése 10-ig
4. A beszerezni kívánt eszközök leírása, technológiai bemutatása (ha a Pályázó a Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. által vezetett nyilvántartásban (www.szallitoiadatbazis.hatarontul.hu) szereplő szállító árajánlatát csatolja, úgy automatikusan maximális pontszámot kap) 15-ig
5. Kapacitásbővülés, termék/szolgáltatás skála bővülése 10-ig
6. Foglalkoztatás bővülés 15-ig
7. Az eszközök ára a piaci árral összhangban van 10-ig
8. A 20 %-ot meghaladó önerő biztosítása

  • 20 % – 0 pont
  • 20,01 – 24,99 % – 2 pont
  • 25 – 29,99 % – 4 pont
  • 30 – 34,99 % – 6 pont
  • 35 – 39,99 % – 8 pont
  • 40 % fölött – 10 pont
10-ig
Összesen 100

 

11. A pályázat megvalósítási határideje és elszámolása

A támogatás felhasználási határideje 2018. július 31. A kapott támogatási összeg felhasználásáról szóló elszámolás benyújtásának határideje 2018. augusztus 15. Az elszámoláshoz a pályázat elektronikus formában történő benyújtásának napja és 2018. július 31. között teljesített, kiállított és kifizetett számlák nyújthatók be. A projekt megvalósítása a pályázó kockázatára megkezdhető a pályázat benyújtását követően.

12. A pályázat elbírálásának módja

A beérkezett érvényes pályázatok anyagát az Alapítvány értékelés céljából eljuttatja a szakértői csoportnak. Az értékeléssel párhuzamosan sor kerülhet helyszíni ellenőrzés lefolytatására. Az Alapítvány kuratóriuma szakértőknek a pályázatértékelési szempontok szerint adott pontszámai alapján döntési javaslatot terjeszt az Irányító Testület elé. Az Irányító Testület jogosult az igényelt támogatási összeg csökkentésére.

A pályázatok támogatásáról szóló döntés a pályázat beadási határidejét követő 75 napon belül megszületik. A döntésről minden pályázó tájékoztatást kap e-mailben, valamint ezzel egyidőben az Alapítvány honlapjára is felkerül.

A pályázati dokumentáció az Alapítvány archívumában kerül tárolásra. Az Alapítvány a pályázati eljárás során a pályázó adatlapján aláírt nyilatkozattal összhangban az ott megadott adatokat szabadon felhasználja. A támogatás tényét az Alapítvány nyilvánosságra hozza.

A támogatási döntés ellen jogorvoslati kérelem az Alapítványnál nyújtható be az eredmény Alapítvány honlapján történő kihirdetését követő 7 napon belül. A kifogást írásban, az Alapítvány területileg illetékes irodájában kell benyújtani.

13. Szerződéskötés

A nyertes pályázókkal az Alapítvány szerződést köt. A szerződéskötés feltétele, hogy a pályázó benyújtsa a következő dokumentumokat:

  1. bejegyzési okirat;
  2. eredeti közjegyzői aláírási címpéldány vagy a banki aláírási címpéldány másolata;
  3. bankszámlaszám-igazolás;
  4. az Alapítvány nevére szóló banki inkasszó felhatalmazás;
  5. köztartozás-mentességről szóló adóhivatali igazolás;
  6. engedély, abban az esetben, ha engedélyköteles a tevékenység.

Az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a szerződés megkötése előtt a pályázótól további dokumentumokat is bekérjen. Amennyiben a pályázó a dokumentumokat a megadott határidőn belül nem adja be, vagy a szerződés a pályázó hibájából nem kerül megkötésre, úgy a pályázó elveszíti a jogát a támogatásra.

Szerződéskötéskor a pályázónak nyilatkoznia kell a támogatásnak a pályázat céljának megfelelő és a szerződés által megszabott módon történő felhasználási, illetve elszámolási kötelezettségének vállalásáról.

14. A támogatás felhasználása, elszámolása

A támogatási összeg folyósításának feltétele, hogy a pályázó a pályázatban önrészként vállalt összeget a pályázat céljának megfelelően felhasználja, s az arról szóló igazolást az Alapítványnak benyújtsa. Az Alapítvány inkasszójogot létesít a pályázó valamennyi bankszámlájára a támogatás összegének biztosítékául.

A pályázó köteles a támogatási összeget a támogatási szerződésben meghatározott módon felhasználni, és a támogatással a rögzített határidőn belül a megfelelő számlák és bizonylatok és beszámolók, illetve ezek magyar nyelvű fordításának benyújtásával az Alapítvány felé elszámolni.

Az eszközbeszerzés igazolásához teljes dokumentáció benyújtása szükséges:

  • kifizetés igazolásához: рахунок és товарний чек vagy квитанція (készpénzes kifizetésnél) avagy платіжне доручення vagy касовий ордер (banki utalásnál),
  • eszköz átvételének igazolásához: видаткова накладна vagy акт прийому-передачі,
  • adás-vételi szerződés — договір купівлі-продажу.

Az Alapítvány és/vagy az ellenőrzéssel megbízott szerv vagy személy, továbbá az erre feljogosított egyéb szervek képviselői minden pályázat esetében helyszíni vizsgálatot tart a megvalósult fejlesztés tartalmát illetően. Pályázó vállalja, hogy az ellenőrzést végző személyek ellenőrzési munkáját a helyszínen is segíti, részükre megadja a projekttel összefüggő adatokra vonatkozóan az általuk kért tartalmú tájékoztatást, beleértve a feladatok megvalósításában közreműködő teljesítési segédekkel megkötött szerződéseit és megállapodásait is.

A Pályázó tudomásul veszi, hogy a támogatás ellenőrzése kiterjedhet a támogatott tevékenység megvalósítására kötött vállalkozási szerződésben részes olyan felekre is, akik a támogatási jogviszony teljesítésében közvetlen módon közreműködnek.

A támogatási összeg fel nem használása, nem a szerződésben foglaltak szerinti felhasználása, illetve az elszámolás határidőn belül történő elmulasztása, valamint az elszámolás nem kielégítő volta esetén a támogatást vissza kell fizetni.

A pályázó köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani. A pályázó a pályázat beadásától számított 10 évig köteles biztosítani az Alapítvány által írásban meghatalmazott, illetőleg jogszabály alapján ellenőrzésre jogosult személy számára azt, hogy bármikor adatbekérés vagy helyszíni ellenőrzés keretében teljes körű vizsgálatot végezzen a támogatás összegének felhasználásával kapcsolatosan.

A vitás ügyek esetében bírósági eljárás keretében döntenek.

15. Egyéb információk

A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a www.eganede.com honlapon, valamint az Alapítvány regionális irodáiban térítésmentesen kaphatnak felvilágosítást.

A pályázat összeállításához külső szakértő igénybevétele nem szükséges.

A pályázati felhívás a pályázat benyújtási határidejének lejártáig módosulhat. A módosított pályázati felhívást a Támogató a honlapján közzéteszi.

A pályázati felhívás és a támogatási szerződés esetleges ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.

 

Forrás: https://www.eganede.com