Mastercard pro bono pályázati lehetőség

Online tér Hazai

Mastercard magyarországi kereskedelmi képviselete az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével 2021-ben is meghirdeti civil szervezetek és társadalmi vállalkozások számára a szakértelmen alapuló pro bono program felhívást.

A Mastercard elsősorban olyan projekteket kíván támogatni, melyek összhangban állnak a cég számára fontos környezetvédelem, esélyegyenlőség és gyermekvédelem értékeivel, de várja az innovatív, komoly társadalmi hatást generáló projekt ötleteket más területekről is. Ebben az évben a Mastercard programját különlegessé teszi, hogy a cég csatlakozott az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 kezdeményezéshez, pro bono programjával támogatja az ÖMÉ céljait, az önkéntesség népszerűsítését.

Kinek szól?

Olyan nonprofit szervezetek jelentkezését várjuk, amelyek

– megfelelő kapacitással és motivációval rendelkeznek a szervezet egy-egy programjának vagy területének átfogó fejlesztése tekintetében.

– kellően átgondolt, előkészített, reális, a szervezet vezetősége által is támogatott fejlesztési ötletet kívánnak benyújtani, a meghatározott tudásterületek felhasználása révén.

Részvételi feltételek és kiválasztási folyamat

A pályázat nyitott minden Magyarországon bejegyzett, nonprofit szervezet és társadalmi vállalkozás számára.

Jelentkezni 2021. július 26. hétfő 18.00 óráig lehet a https://forms.office.com/r/37jNT9iNvw címen elérhető felületen.

Kapcsolat:

Önkéntes Központ Alapítvány – Tarcsai Judit

E-mail:

További információk: https://pafi.hu/p/mastercard-pro-bono-program-2021