Margó-díj 2018

Hazai
Margó-díj 2018: keressük a legjobb első prózakötet szerzőjét!

Újra itt a Margó-díj, újra keressük a legjobb első prózakötet szerzőjét! 
Holtverseny című regényével 2015-ben Totth Benedek, Szűz Mária jegyese című könyvével 2016-ban Milbacher Róbert, 2017-ben Szöllősi Mátyás Váltóáram című novelláskötete nyerte el a legjobb első prózakötetesének járó Margó-díjat. A Margó Irodalmi Fesztivál – a Könyvesblog szakmai együttműködésével – 2018-ben ismét a legjobb első prózakötetet keresi!

A díj célja, hogy a pályakezdő szerzők minél nagyobb reflektorfénybe kerüljenek. A nyertes így a díjjal járó 500 ezer forint mellett nagy-nagy médiafigyelemre, próbafordításra és mentorra számíthat. A Könyvesblogon és a Könyves magazinban folyamatosan beszámolunk a jelölési folyamatról, a döntősökről és a győztesről is.

A Margó-díj, melynek kiemelt támogatója a Főváros, a Bookline, a Balassi Intézet és az Aegon-díj, magas szakmai presztízzsel bíró elismerés, a kortárs irodalmat és az olvasást népszerűsíti. A díjra minden olyan, magyar nyelvű szerző által jegyzett első prózakötet nevezhető, amely 2017. július 1. és 2018. június 30. között jelent (vagy jelenik) meg és került kereskedelmi forgalomba. 
A Margó-díj mellett a Fővárosi Önkormányzat és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. együttműködő támogatásában a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját is átadják: olyan 35 év alatti írónak, aki kreatív gondolkodásával és egyedi hangvételével jelenik meg Budapest kulturális életében. A díjat 2017-ben Tóth Kinga Holdvilágképűek (Magvető) című kötete kapta, 2015-ben Papp-Zakor Ilka (Angyalvacsora, PRAE-JAK, 2015), 2016-ban Morsányi Bernadett (A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek, Kalligram, 2015) nyerte el.

Ki nevezhet?
– A pályázaton kizárólag olyan magyarul publikáló szerző indulhat, akinek korábban nem jelent még meg prózakötete.
– A pályázaton elindulhat olyan szerző, akinek korábban már megjelent más műnembe (líra, dráma) tartozó könyve.
– A könyvet nevezheti a kiadó vagy a szerző.

A nevezés feltétele:
– a könyv 2017. július 1. és 2018. június 30. között jelent vagy jelenik meg
– kizárólag olyan könyvek indulhatnak, amelyek kereskedelmi forgalomban megjelentek
– a nevezett könyvet 3 példányban el kell küldeni a Margó Irodalmi Fesztivál irodájába: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 15/c, 4.em. 16. (A művet ekönyv-formátumban is elfogadjuk: )

A határidő: 2018. június 30. éjfél

A beérkezett könyvekből egy előzsűri (a Könyvesblog szerkesztői) állítja össze a rövidlistát, majd a győztesről szakmai zsűri dönt ősszel. A díjat 2018. október 18-21. között adják át az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.
http://konyves.blog.hu/2018/05/30/margo-dij_2018_keressuk_a_legjobb_elso_prozakotet_szerzojet