„Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem”

Felvidék Külhoni

A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által közösen szervezett, idén 10 éves „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ajánlanak fel búzát a magyar gyermekeket segítő szervezetek számára.

A programot az MKP is támogatja. A felvidéki összeöntés előzetes időpontja augusztus 30., a helyszín Bős városa, addig várják a szervezők az adományokat.

A Szlovákiai Agrárkamara és a Gazda Polgári Társulás a Falugazdász program keretein belül idén közösen negyedik alkalommal, a társadalmi felelősségvállalásával összhangban karolja fel az idei búzaadományok begyűjtését Felvidéken. A jótékonysági kezdeményezés célja, hogy a Kárpát-medence magyarlakta részein élő adományozóktól, gazdáktól nemzeti összefogással búzát gyűjtsünk. Az így összegyűjtött búzát idén is a családi hagyományokkal működő gútai malomban őrölik meg, a lisztet pedig szétosztjuk a szociálisan rászorultak között.

 F E L H Í V Á S

Magyarok Kenyere – 15 millió Búzaszem”

programban való részvételre.

 

Csatlakozzon Ön is e nemes vállaláshoz, legyen részese ennek a nagy jelentőségű programnak!  

Ajánlja fel búzatermésének egy részét!

A búzaadományokat az alábbi gyűjtőhelyeken, 2020. augusztus 30-ig lehet leadni:

Dunaszerdahelyi járás:

  • Nemeshódos (Vydrany): AL AGROSERVIS, s.r.o., 930 16 Nemeshódos 69, elérhetőség: Zsemlye Roland 0948/499 715
  • Bős (Gabčíkovo): Agrosid, a.s., Ing. Nyári Ladislav, elérhetőség: 0915/572 474
  • Pozsonyeperjes (Jahodná): PD Jahodná, Illés Balázs, elérhetőség: 0917/447 099
  • Tallós (Tomášikovo): Agrosid, a.s., Kosár Miklós, elérhetőség: 0905/064 801

Komáromi járás:

  • Gúta (Kolárovo): Mlyn Kolárovo, a.s., Železničný rad 11, 946 03 Gúta, hétfőtől péntekig 07:00-tól 15:30-ig
  • Nagykeszi (Veľké Kosihy): Sunflower, s. r. o., Hlavná cesta, 946 21 Nagykeszi,
  • Komárom (Komárno): Gamex Trading, s.r.o., Hadovská cesta 870, 945 01 Komárom
  • Marcelháza (Marcelová): RWA Slovakia, spol. s r.o., Štrková cesta 1407, 946 32 Marcelháza
  • Gyulamajor (Ďulov Dvor): AGREFF s.r.o., Hlavná 60, 945 01 Komárom – Gyulamajor, elérhetőség:
  • Ekel (Okoličná na Ostrove): Flomarkt, a.s., Jókaiho 600, Ekel
  • Ollári Adrianna, Falugazdász, elérhetőség: 0905/515 166

Rimaszombati járás:

  • Bodon Dávid, Falugazdász, 980 41 Dobóca (Dubovec) 31, elérhetőség: 0915/533 377 VAGY Osada Petreš, 980 02 Serke (Širkovce) 277
  • Tankó Tamás, Falugazdász, elérhetőség: 0905/542 672, 979 01 Alsó Pokorágy (Nižná Pokoradz) 54

Losonci járás

  • Varga Árpád, Falugazdász, elérhetőség: 0911/545 094, Osada Petreš, 980 02 Serke (Širkovce) 277

Rozsnyói járás:

  • Burkus Imre, Falugazdász, 049 44 Tornagörgő (Hrhov) 189, elérhetőség: 0918/383 565

Királyhelmeci – Tőketerebesi régió:

  • Takács Parajos Krisztina, Falugazdász, elérhetőség: 0907/510 144, Agro Parajos, s.r.o., 076 43 Tiszacsernyő (Čierna) 154,

Zselízi – Lévai régió:

  • Šuba Viktória, Falugazdász, elérhetőség: 0908/861 651, 937 01 Zselíz (Želiezovce), Kapitána Nálepku 65,

Kassa-környéki járás:

  • Somodi (Drienovec): PD Drienovec, 044 01 Somodi 136, Gergely Nándor, elérhetőség: 0907/088 866
  • Gergely László, Falugazdász, elérhetőség: 0944/119 436

Vágsellyei járás:

  • Narancsík János, Falugazdász, elérhetőség: 0948/048 505, 925 84 Vágfarkasd 1

Lévai járás:

  • Pecsérke Andreas, Falugazdász, elérhetőség: 0908/834 789, 935 84 Szalatnya (Slatina) 16

Galántai járás

  • Borovszký László, Falugazdász, elérhetőség: 0903/321 213, Fyzokol, s.r.o., 925 08 Vízkelet (Čierny Brod) 450

Kérjük, támogassa Ön is a Magyarok Kenyere Programot!

Köszönjük a támogatást!

Kérdés esetén bátran forduljon hozzánk! Elérhetőség: e-mail: , tel.: 031/552 13 42.

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC