Magyar nyelvű könyvek kiadása

Erdély Külhoni

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2017. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

A könyvkiadók/intézmények pályázhatnak:

  • romániai szerzők magyar nyelven írt műveivel;
  • bárhol élő magyar szerzőknek az erdélyi magyar szellemi-társadalmi élet múltjához és jelenéhez kötődő munkáival.
  • új, hézagpótló műfordításokkal.

Pályázni az alábbi tárgykörökben, illetve műfajokban lehet: 

  • szépirodalom;
  • irodalomtörténet és -elmélet, antológiák;
  • a romániai magyar képzőművészek, színművészek, zeneművészek, műépítészek munkásságának, alkotásainak bemutatása;
  • publicisztika, esszé, visszaemlékezések, emlékiratok, önéletírások, levelezések;
  • filozófia, szociológia, politológia;
  • romániai szerzők magyar nyelven írt, széles közérdeklődésre számot tartható történelmi, tudományos és ismeretterjesztő munkái;
  • kivételes jelentőségű, nehezen hozzáférhető művek újrakiadása;

A pályázat leadásának határideje 2017. május 22.

Részletek: http://communitas.ro/main/palyazas/current/0-0-0/Palyazati-felhivas-magyar-nyelvu-konyvek-kiadasanak-tamogatasara-2017-egesz-eves