Magyar Kézművesség 2017

Hazai
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Kézművességért Alapítvány 2017 július-augusztusában ismét a Belváros egyik legszebb neobarokk épületében, a Duna Palotában rendezi meg nyári országos kiállítását.
A kiállításon való részvételre Alapítványunk az IPOSZ-szal és a BKIK Kézműipari Tagozatával együttműködve

MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2017
és
ARANY JÁNOS KÖLTÉSZETE – KÉZMŰVES SZEMMEL

címmel kettős tematikájú, nyílt pályázatot hirdet tárgyalkotók számára.

A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek – maximum 3 olyan alkotással vehetnek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikávalkészültek. (A funkcionálisan összetartozó tárgy-együttes, készlet, garnitúra 1 alkotásnak számít, de a rendezők fenntartják a jogot, hogy a kiállítás arányai érdekében egy sok darabból álló készlet nem teljes terjedelemben kerül kiállításra.)
– A pályázat első részére kötöttség nélkül, szabadon választott népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti alkotásokat lehet beadni. A pályamunkák egy-egy tájegység néprajzi motívumkincsét, forma- és színvilágát hűen tükröző, vagy a hagyományokat napjaink igényeivel ötvöző, illetve egyéni tervezésű tárgyak lehetnek: pl. az otthon (a nappali, a konyha, a gyerekszoba) igényes berendezésére, díszítésére alkalmas használati eszközök, dísztárgyak; az öltözködés-kultúra elemei (viseletek, öltözékek, kiegészítők, ékszerek); játékok, hangszerek, kések, fegyverek stb.; vagy ritka, kihalófélben lévő kézműves szakmák tárgyai.
Szívesen fogadjuk a helyi értéktárba, a hungarikumok közé már bekerült vagy elbírálás alatt álló alkotásokat is.
– A pályázat második részea költő születésének 200. évfordulója előtt tisztelegve – Arany János költészetét, verseinek, balladáinak megjelenítését állítja a középpontba. A pályázatnak erre a részére a művek (pl.: Ágnes asszony, Családi kör, Hídavatás, Pázmán lovag, Rozgonyiné, Rózsa és Ibolya, Szibinyáni Jank, Szondi két apródja, Tengeri-hántás, Tetemrehívás, Toldi-trilógia, V. László, Walesi-bárdok) tartalmát megelevenítő jeleneteket vagy azok szereplőit ábrázoló alkotásokat várunk, de pályázni lehet a művekben szereplő alakok öltözeteivel, használati tárgyaival (pl. ékszerekkel, kupákkal, textíliákkal, fegyverekkel) is.

Regisztrációs határidő: 2017. június 10.
Az erre szolgáló internetes felület április közepétől elérhető honlapunkon. Az internettel nem rendelkezőktől telefonos bejelentkezést kérünk.

Nevezési határidő (a nevezési lap beküldésére és a nevezési díj befizetésére): 2017. június 16.
Nevezési lap megküldése
A honlapunkról ugyancsak április közepétől letölthető, kitöltött nevezési lapot e-mailen: Word-formátumban, az címre kérjük megküldeni. Képformátumban (jpg, bmp, nem szerkeszthető pdf, stb.) elektronikusan küldött nevezési lapot nem tudunk elfogadni. Amennyiben ez elektronikus formában nem megoldható, postán (az Alapítvány címére) vagy személyesen kérjük a nevezési határidőig eljuttatni.
Nevezési díj befizetése
A nevezési díjat ugyancsak a nevezési határidőig kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára (lehetőleg OTP-fiókban) befizetni vagy átutalni. Az Alapítvány földrajzi címe helyett minden esetben ezt a számlaszámot kell feltüntetni. Számlát kizárólag a befizető nevére állíthatunk ki. A nevezési díj elutasított pályázat esetén sem jár vissza.
Nevezési díj:
egyéni jelentkezőknek: 4500 Ft
az Alapítvány támogatóinak, ipartestületi és BKIK-tagoknak: 3500 Ft
alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 6500 Ft

Az anyaggyűjtés helyszíne: a Duna Palota (Budapest, V. ker., Zrínyi utca 5.)
Az anyaggyűjtés időpontja: 2017. június 23-24-25. 10-16 óra között. Figyelem! – A Zrínyi utca sétálóutca, behajtani szállítás céljából kizárólag délelőtt 10 óráig lehet, ezért a nagyméretű vagy nehéz alkotásokat 9-10 óra között várjuk.

A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra! Válogatásukat erre az alkalomra felkért szakértőkből: néprajzkutatókból, iparművészekből és közművelődési szakemberből álló zsűri végzi. A zsűri döntése ellen nem lehet fellebbezni.

Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerülő pályázók a hivatalos ünnepélyes megnyitó során oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotók ezen túlmenően különböző díjakat, elismeréseket vehetnek át.

Az eredményhirdetéssel összekötött hivatalos ünnepélyes megnyitó tervezett időpontja: 2017. július 28. 14 óra.
A kiállítást a nagyközönség a Duna Palota Klementina és Falk Miksa termeiben 2017. július 10. és augusztus 27. között tekintheti meg.
A kiállított alkotások visszaadásának időpontja: 2017. augusztus 28-29-30. 10-16 (nehéz ill. nagyméretű tárgyaké 09-10) óra között.

Ezúttal is tervezzük, hogy a hivatalos megnyitóra elkészítjük a kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű albumot, amelyben a kiállításra bekerült minden alkotó 1-1 munkája szerepelni fog!

A részletes információk az Alapítvány honlapjára (http://www.amka.hu) és Facebook oldalára folyamatosan feltöltésre kerülnek, ill. Turbo Annamáriától kaphatóak.
Levélcím: Turbo Annamária, IPOSZ, AMKA, 1087 Bp., Luther u. 4-6., Tel.: +36 70 3177 034, e-mail: