Magyar Innovációs Nagydíj 26.

Hazai

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve – 26. alkalommal hirdeti meg a

MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

A 2017. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen öt kategóriában kaphatnak díjat:
a 2017. évi Ipari Innovációs Díj,
a 2017. évi Agrár Innovációs Díj,
a 2017. évi Környezetvédelmi Innovációs Díj,
a 2017. évi Fejlesztési Innovációs Díj és
a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díja.

A legeredményesebb, 2015. január 1. után alapított innovatív startup vállalkozás pedig a Magyar Innovációs Szövetség “2017. év legjobb startup vállalkozása” díját nyeri el.

A pályázaton, közvetlen jelentkezés vagy javaslat alapján, azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2017. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot is elértek. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet. 

A díjak ünnepélyes átadására 2018. március végén kerül sor az Országházban.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2017-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét, ill. társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.

A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.
Korábbi Innovációs Nagydíj pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:
– 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a http://www.innovacio.hu/nagydij oldalról tölthető le, 
– Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), valamint arról, hogy külső (pályázati) forrás mennyiben segítette az innovációs teljesítmény elérését, összesen maximum 10 A/4-es oldalon, 
– Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.), 
– Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.
Beadási határidő: 2018. FEBRUÁR 14., 17 ÓRA

A pályázatokat pdf-ben, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mail-ben ()
Beadás címe: 
Magyar Innovációs Alapítvány
1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. II. emelet 227.
További információ: 
dr. Antos László, titkár
tel.: (061) 430 3330

http://www.innovacio.hu