Magyar-Francia TÉT / TÉT_16_FR

Hazai
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KIEGÉSZÍTÉS
A kétoldalú tudományos és technológiai (TÉT) együttműködés támogatása
című pályázati felhíváshoz
MAGYAR-FRANCIA

KÓDSZÁM: TÉT_16_FR
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KIEGÉSZÍTÉS
a kétoldalú tudományos és technológiai (TÉT) együttműködés támogatása című pályázati felhíváshoz
MAGYAR- FRANCIA
A felhívás kódszáma: TÉT_16_FR
A Kétoldalú Tudományos és Technológiai (továbbiakban TéT) együttműködés támogatása című 2016. július 04-én közzétett Pályázati Felhívás kiegészítéseként közzétesszük a MAGYAR – FRANCIA TéT együttműködés keretein belül igényelhető támogatásra vonatkozó kiegészítő feltételeket.
Jelen pályázati felhívás kiegészítés csak a TéT_16 Pályázati Felhívással együtt értelmezhető.
A Magyar – Francia Kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés keretein belül fontos célkitűzés egyrészt az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjában történő magyar részvételek bővítésének elősegítése, másrészt a fiatal kutatók bevonásának elősegítése az aktuális kutatási folyamatokba. Az első célkitűzés érdekében a pályázatok nemzetközi Vegyes Bizottság általi döntés előkészítése során előnyt élveznek a Horizont 2020 prioritásaiba illő tudományos célkitűzések. A második célkitűzés tekintetében, a Magyar doktoranduszok franciaországi tartózkodására a francia kormány külön ösztöndíjrendszert tart fenn, ezért jelen felhíváson belül a kölcsönösség jegyében lehetőséget biztosítunk francia doktoranduszok, PhD hallgatók projektbe történő bevonására a Magyarországi tartózkodási költségeiknek a biztosításával. További célkitűzés az új együttműködések támogatása, így a nemzetközi Vegyes Bizottság döntés előkészítése során előnyt élveznek azok a projektek, amelyek ugyanezen program előző kiírása során nem részesültek támogatásban.

1. A TÁMOGATÁS PRIORITÁSI TERÜLETEI
Jelen relációban a magyar és a francia partnerintézmények az élet- természet- és műszaki tudományokon belül nem jelöltek meg külön prioritási területeket.

2. RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS:
A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Hivatal az NKFI Alap terhére a pályázaton eredményesen szereplő pályázók számára 30 millió forint támogatást biztosít.

3. IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁS FELSŐ HATÁRA:
A pályázatok keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 2 000 000 forint projektenként.

4. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, HELYE ÉS HATÁRIDEJE:
Az pályázatok benyújtásának módjára és helyére vonatkozóan a TéT_16 Pályázati Felhívás 7. pontjában foglaltak az irányadóak.
A MAGYAR – FRANCIA TéT pályázatok benyújtása 2016. július 4-től 2016. szeptember 15-ig lehetséges.

5. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK KÖRE:
Az elszámolható költségek tekintetében a Pályázati Útmutató 6. pontjában foglaltak az irányadóak, az alábbiak speciális szabályok figyelembevételével:
Elszámolható költség a francia beutazó részére:
– Francia kutatónak járó napidíj felső határa: max. 30 000 Ft/fő/nap(max. 14 nap/fő/utazás, mely tartalmazza a szállás költségét is).
– Francia kutatónak járó havidíj felső határa: max. 300 000 Ft/fő/hó (14 napnál hosszabb tartózkodás esetén max. 3 hó/fő/utazás, mely tartalmazza a szállás költségét is).
– Francia kutatónak a pályázatban tervezett, kutatással összefüggő Magyarországon belüli utazási költségét max. 50 Ft/km. (A francia kutató utazása Magyarországon belül a reptérről a magyar partnerintézményéig és vissza nem elszámolható költségnek minősül!)

Elszámolható költség a magyar kiutazó részére:
– Magyar kutatónak járó utazással kapcsolatos költségei a francia partner intézményéig, és vissza illetve a Franciaországban rendezett konferencia helyszínére és vissza. Ezek összesen nem haladhatják meg a max. 250 000 Ft/fő/utazás költséget, mely tartalmazza:
o Helyközi utazás költségei Magyarországon lakhelytől a repülőtérig és vissza (vonat, busz, reptéri transzfer, saját gépkocsi használat max. 50 Ft/km)
o Repülőjegy, vonatjegy, nemzetközi távolságibusz-jegy és költségei (biztosítás, reptéri illeték), saját gépkocsi használat költségei (max. 50 Ft/km) oda-vissza
o Helyközi utazás költségei Franciaországon belül repülőtérről a partner intézményéig és vissza (vonat, busz, reptéri transzfer)
– Magyar kutatónak járó biztosítás díja: max. 1000 Ft/fő/nap

6. A PROJEKT MEGKEZDÉSE (ÜTEMEZÉS):
– A projekt megvalósításának kezdő időpontja legkorábban 2017. január 01.
– A projekt megkezdésére vonatkozó egyéb információkról a TéT_16 pályázati felhívás 4.3. pontja rendelkezik.

7. A PROJEKT BEFEJEZÉSE:
A projekt fizikai befejezésének meg kell történnie a Támogatási Szerződésben rögzített projekt megkezdés időpontját követő 24 hónapon belül.

8. EGYÉB KORLÁTOZÁSOK:
Az egy projekten belül tervezett kölcsönös látogatások száma és időtartama esetében törekedni kell arra, hogy az egyensúlyban legyen a francia és a magyar kutatók között.

9. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
– Az NKFI Hivatal magyar-francia TéT együttműködésekért felelős munkatársának elérhetősége megtalálható az alábbi linken:http://nkfih.gov.hu/nemzetkozi-tevekenyseg/nemzetkozi-egyuttmukodes/ketoldalu-kapcsolatok/ketoldalu-relacios
– A francia fél pályázati kiírásának részleteiről információk :

Mme. Sylvette Tourmente
Kutatási, technológiai és egyetemi együttműködési attasé Franciaország Magyarországi Nagykövetsége
Együttműködési és kulturális részleg Tel: +36 1 4894260 Fax: +36 1 4894264 e-mail:
http://nkfih.gov.hu/palyazatok/nkfia-palyazatok/felhivasok/2016/magyar-francia-tet

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag

 

Forrás: pafi.hu