Magyar Beszállítók Kiválóság Díja 2016

Magyarország Hazai
Magyar Beszállítók Kiválóság Díja 2016.

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület (SzKKE) pályázatot hirdet többségi magyar tulajdonban lévő vállalkozások számára.

A díj folyamatának, és követelményrendszerének kialakítása az SzKKE meglévő hazai díjszervezési tapasztalataira, illetve hasonló jellegű nemzetközi gyakorlatokra épül.
Az elismerési forma célja, hogy
– ráirányítsa a figyelmet a példaértékű beszállítói gyakorlatokra,
– elismerje a kiemelkedő teljesítményt,
– feltárja az egyes vállalkozások esetében mindazokat a fejlesztési lehetőségeket, szükségszerűségeket, amelyek javítása a jövőbeni versenyképes működéshez elengedhetetlen.
A pályázó szervezetek méretétől függően az elismerések több kategóriában kerülnek kiadásra:
– Mikro méretű szervezet (10 fő alatt)
– Kisméretű szervezet (11-50 fő között)
– Közepes méretű szervezet (51-250 fő között)
– Nagyméretű szervezet (250 fő felett)
Az egyes kategóriákban egy díj és 3 elismerő oklevél adható ki. Az adott évben az értékelésbe bevont független szakértők (zsűri) véleménye alapján a legkiemelkedőbb eredményt elért szervezet az “Év Kiváló Beszállítója” díjat kapja.
Az értékelés eredményeként a pályázók a“Megbízható Beszállítóként Ajánlott Vállalkozás” minősítést is megkaphatják, amennyiben vállalják, hogy működésük során rendszeresen mérik a vevőik elégedettségét, és annak eredményéről évente beszámolnak.

A díjra jelentkezés feltétele
A díjra minden, legalább 51%-ban magyar tulajdonú vállalkozás pályázhat. A pályázat benyújtásával egyidőben két vevői ajánlást is csatolni kell a jelentkezési laphoz.

Pályázatok értékelése, döntés az elismerésről
A pályázók a pályázati folyamat első lépéseként elkészítenek egy bemutatkozó anyagot, valamint kitöltenek egy gyors önértékelési sablont, mely a European Foundation for Quality Management (EFQM) Kiválóság Modell kritériumrendszerére épül. Az értékelési szempontok kiterjednek a pályázó szervezet működésének gyakorlatára, illetve annak elért eredményeire.
A beérkező pályázati anyagokat szakértői zsűri értékeli. A megkapott információs anyagok alapján a zsűri tagjai további kérdéseket fogalmaznak meg, melyeket a pályázók írásos formában válaszolják meg. Az így begyűjtött információk alapján a szakértő zsűri kialakítja minden egyes kategóriában a pályázói sorrendet, és mindegyik kategóriából a három legjobb pályázó meghívást kap a döntőbe. A rendezvény keretében minden meghívott pályázó személyesen mutatkozik be, mely alapján a zsűri kialakítja a végső sorrendet.

Jelentkezés
Pályázni a Jelentkezési lap, valamint a két vevői ajánlás egyidejű elküldésével lehet, amely letölthető a felhívás végén található linkek segítségével. A dokumentumokatelektronikus úton kell továbbítani Szabó Kálmán ügyvezető igazgató részére a e-mail címre.

Az elismerésre való pályázás határideje: folyamatos, legkésőbb 2016. október 3.
A részvételi díjról a jelentkezést követően átutalásos számlát állítunk ki.
Az elismerések ünnepélyes átadása 2016. október 28. (“I. Kiválóság Hét” keretében).

Pályázati eljárási díj:
– Mikro méretű beszállító szervezet 75 000 Ft + áfa
– Kisméretű beszállító szervezet 155 000 Ft + áfa
– Közepes méretű beszállító szervezet 285 000 Ft + áfa
– Nagyméretű beszállító szervezet 435 000 Ft + áfa

További információk:
Szabó Kálmán ügyvezető igazgató, tel: 30/515-1297, e-mail:

Együttműködő partnereink és a szakmai zsűri tagjait delegálják:
Continental Automotive Hungary Kft.
Festo Kft.
Grundfos Magyarország Gyártó Kft.
HAJDU Autotechnika Zrt.
Kvalikon Kft.
Legrand Zrt.
Robert Bosch Elektronika Kft.
SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt.
http://kivalosag.com/hu/kivalosag-dijak/magyar-beszallitok-kivalosag-dija-2016/

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
Jelentkezési lap
Vevői ajánlás

 

Forrás: pafi.hu