Leromlott területek rehabilitációja

Magyarország Hazai
FELHÍVÁS

A lakhatást, foglalkoztatást, közösségfejlesztést és közbiztonság fejlesztését célzó komplex projektek megvalósítására leromlott városi területeken
A felhívás címe: Leromlott városi területek rehabilitációja
A felhívás kódszáma: TOP-4.3.1-15

Magyarország Kormányának felhívása a városi jogállású helyi önkormányzatok részére, a leromlott városi területek rehabilitációjának és az ott élő lakosság felzárkózásának megvalósítása érdekében.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a telepszerű körülmények között élők életkörülményeinek javítását, a hátrányos helyzetűek alapvető szociális készségeinek erősítését (lehetővé téve foglalkoztathatóságuk későbbi fejlesztését és majdan munkaerő piaci részvételüket) és az önszerveződésre, stratégiai jövőformálásra képes helyi és térségi közösségek kialakítását. A cél elérését a Kormány az önkormányzatok és társadalmi partnereik együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:
– a benyújtott támogatási kérelmekről a jogszabály által meghatározott határidőn belül dönt.
– A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.
– Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a projekt részére megítélt támogatás összege legfeljebb 25%-ának megfelelő, de legfeljebb 300 millió Ft összegű előleget biztosít.
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
– projektjük megvalósításával hozzájárulnak a leromlott városi területek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása cél eléréséhez,
– a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet,
– a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalják a projekt a fenntartását a fenntartási időszakban.

1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE
1.1. A Felhívás indokoltsága és célja
Az intézkedés célja az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés uniós stratégiával és “Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra” c. dokumentummal összhangban a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészeken koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák komplex módon való kezelése a területen élők társadalmi integrációjának elősegítése érdekében.
A beavatkozások alapját az érintett városrészek lakófunkciójának erősítése, meglévő funkcióinak bővítése, fejlesztése, szociális, közösségi és közterületi funkciók kialakítása képezi.
Integrált szociális jellegű rehabilitációt azokban a városrészekben kell megvalósítani, ahol a kedvezőtlen demográfiai helyzet, az alacsony iskolázottság, a tartós munkanélküliség magas szintje, az alacsony társadalmi státusz és az erősen leromlott környezet ezt indokolja.
A szociális városrehabilitációs programok alapvetően két típusú akcióterületre irányulhatnak:
Szegregációval veszélyeztetett területek: jellemzően városi szövetbe ágyazott, hagyományos építésű lakóterületek, vagy ipari technológiával épült lakótelepek, vegyes lakosság összetételű városrészek, ahol a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők és munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya az aktív korú lakosságon (15-59 éves lakosság) belül eléri, illetve meghaladja a határértéket4. Szegregációval veszélyeztetett területek esetében cél a további leszakadás megállítása, és lehetőség szerint a terület és az ott élő lakosság státuszának emelése.
Szegregált területek: városi szövetbe ágyazott vagy a településtesttől elkülönült, jellemzően hagyományos építésű városrészek (telepek), ahol a marginalizált közösségek élnek, és ahol a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők és munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya az aktív korú lakosságon (15-59 éves lakosság) belül eléri, illetve meghaladja a határértéket5.
Azon települések esetében, amelyek területén szegregációval veszélyeztetett és szegregált terület is található, először a szegregált terület/területek rehabilitációját szükséges biztosítani. Ezt követően valósulhat meg a szegregációval veszélyeztetett területek rehabilitációja.
Az infrastrukturális beavatkozásokat a társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, közösségfejlesztési, antidiszkriminációs és közbiztonsági programok egészítik ki, amelyeket a TOP-5.2.1 intézkedés (ESZA) finanszíroz.
Tárgyi felhívás a területi szereplők Kormány által elfogadott integrált területi programjainak a megvalósítását szolgálja.
1.2. A rendelkezésre álló forrás
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg elszámolható költség alapon, a TOP beavatkozási területén: 16 060 millió Ft.
A Felhívás teljes keretösszegének becsült támogatástartalma 16 060 millió Ft, amely mértéke minden esetben a támogatott projektek támogatási intenzitása alapján kerül odaítélésre.
Az egyes területi szereplő területén felhasználható forrás összegét a vonatkozó területspecifikus melléklet tartalmazza.
A támogatási kérelem az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
1.3. A támogatás háttere
Az intézkedés javítja a hátrányos helyzetű lakosság életkörülményeit, ezáltal segítve a társadalmi kohéziót az épített környezet minőségi megújításával és a foglalkoztatásra, az oktatásra, az egészségügyre, a szociális szolgáltatásokra, a közösségfejlesztésre, a közbiztonságra és az elkülönülés megszüntetésére irányuló komplex tevékenységek által.
Jelen felhívást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága (IH) hirdeti meg az 1811/2015. (XI. 10.) Korm. határozat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról alapján.

2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE
Ha információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket ahttp://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja.

3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK
Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek:
3.1. Támogatható tevékenységek bemutatása
A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:
3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek
I. Minden jogosult akcióterület esetében:
A) Lakófunkciót erősítő tevékenységek
a) Társasházi, lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületek korszerűsítése, felújítása az alábbi tevékenységeken keresztül:
– homlokzati nyílászárók energiahatékonyság-javulást eredményező cseréje;
– az alapító okiratban/alapszabályban nem külön tulajdonként definiált elemek energiahatékonyság javításával egybekötött felújítása a következő tevékenységeken keresztül:
– tartószerkezeti elemek, tető, homlokzat, födémek felújítása, szigetelése;
– lépcsőház, külső és belső folyosók, bejáratok felújítása;
– épület gépészeti berendezések kialakítása, felújítása, cseréje (fővezetékek, lift, termofor gyűjtőkémények stb.);
– telken belüli hiányzó közművek kiépítése.
b) A modern szociális bérlakások kialakítása, komfortosítása érdekében önkormányzati (ide értve a 100%-os tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságot is) vagy nonprofit szolgáltató kizárólagos tulajdonában álló, vagy a fejlesztés eredményeként kizárólagos tulajdonába kerülő szociális bérlakások korszerűsítése céljából energiahatékonyság javítással egybekötve támogathatóak az alábbi tevékenységek:
– homlokzati nyílászárók energiahatékonyság-javulást eredményező cseréje;
– tartószerkezeti elemek, tető, homlokzat, födémek felújítása, szigetelése;
– fűtési rendszerek felújítása, kialakítása a belső vezetékrendszerek (víz, csatorna, elektromos, gáz) kiépítése és/vagy cseréje;
– komfortosítás;
– belső falak bontása, áthelyezése, festése, burkolása;
– burkolatok cseréje;
– beépíthető fürdőszobai szaniterek, konyhai mosogató és szerelvények beszerzése;
– bútorzat beszerzése az alábbi funkciók biztosításához: alvás, tárolás, tanulás, étkezés, valamint műszaki cikkek esetében élelmiszerek főzésére, sütésére, hűtésére és ruhatisztításra alkalmas berendezés.
– melléképületek felújítása, amennyiben a lakófunkcióhoz kapcsolódó hasznosítása bemutatott;
– telken belüli hiányzó közművek kiépítése;
– kártyás közüzemi mérőórák felszerelése, amennyiben azok az önkormányzat (ide értve a 100%-os tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságot is) vagy nonprofit szolgáltató kizárólagos tulajdonába kerülnek.
c) Önkormányzati (ide értve a 100%-os tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságot is) vagy nonprofit szolgáltató kizárólagos tulajdonában álló, vagy a fejlesztés eredményeként kizárólagos tulajdonába kerülő lakóépületek, lakások és melléképületeik megszüntetése:
– bontás (a lakófunkció teljes megszüntetése);
– összenyitás (a lakófunkcióra használt lakóegységek számszerű csökkentése).
II. Amennyiben a kiválasztott akcióterület szegregált terület, a fentiekben felsorolt tevékenységek mellett az alábbiak is támogathatóak:
1) Az akcióterületen:
a) Maximum 1 db önkormányzati bérlakás biztosítása szolgálati lakásként (vásárlás, felújítás, komfortosítás, átalakítás, korszerűsítés, bútor beszerzés), amennyiben a folyamatos segítő munkát az erre szerződtetett szakember életvitelszerű ott tartózkodással tudja biztosítani a program időtartamára és fenntartási időszakára. Új építés nem támogatható.
2) A beavatkozási helyszín(ek)en:
a) Önkormányzati (ide értve a 100%-os tulajdonú önkormányzati gazdasági társaságot is) vagy nonprofit szolgáltató kizárólagos tulajdonába kerülő, a fejlesztés eredményeként szociális bérlakásként funkcionáló lakások és ahhoz tartozó melléképületek:
– vásárlása,
– építése,
– komfortosítása, felújítása,
– bútorzat beszerzése az alábbi funkciók biztosításához: alvás, tárolás, tanulás, étkezés, valamint műszaki cikkek esetében élelmiszerek főzésére, sütésére, hűtésére és ruhatisztításra alkalmas berendezése.

4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI
Amennyiben jelentkezni kíván a Felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe.
4.1 Támogatást igénylők köre
Kedvezményezettek köre:
– városi jogállású települési önkormányzatok (GFO 321)
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség. Konzorciumvezető kizárólag helyi önkormányzat lehet.
Önállóan nem, konzorciumi partnerként nyújthatnak be támogatási kérelmet az alábbi szervezetek:
– helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 32)
– Magyarország területén alapított és itt székhellyel rendelkező, jogi személyiségű civil szervezetek a 2011. évi CLXXV. törvény alapján (GFO 516,517,519,521,525,526,528,529, 563,565,569)
– egyházi jogi személy (GFO 55)
– helyi nemzetiségi önkormányzat (GFO 37)
– önkormányzati többségi tulajdonú nonprofit gazdasági társaság (GFO 57)
– Társasházak, lakásszövetkezetek (GFO 121, 225)
– Magyar Közút Nonprofit Zrt. (GFO 57)
– Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (GFO 57)
Önállóan nem, konzorciumi partnerként nyújthatnak be támogatási kérelmet az alábbi szervezetek a 272/2014 (XI. 5.) Korm. rendelet 5. melléklete, A nemzeti szabályozás az elszámolható költségekről 2014-2020 programozási időszak 3.8.2.5 pontjában meghatározott tevékenységek megvalósítására:
– Megyei önkormányzat;
– Nonprofit gazdasági társaság, szervezet (GFO 57; GFO 599), amelyben az állam vagy önkormányzat – együttesen vagy külön, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik;
– Vállalkozás (GFO 11[2]), amelyben az önkormányzat, közvetve vagy közvetlenül – 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik.
Amennyiben a projekt állami tulajdonú országos közutat is érint, a projekt előkészítésekor egyeztetni szükséges a vagyonkezelő Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal (KKK) a támogatást igénylői kör meghatározása érdekében, és amennyiben a KKK előírja, konzorciumi partnerként kell bevonni az országos közutak jogszabályban meghatározott (Magyar Közút NZrt. vagy Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő) építtetőjét.
Egy támogatást igénylő egy akcióterületre vonatkozóan egy támogatási kérelem benyújtására jogosult.
4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
A támogatási kérelem benyújtási határideje és módja a felhívás területi egységre vonatkozó területspecifikus mellékletében található.

5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak.
5.1 A támogatás formája
Jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
5.2 A projekt javaslat maximális elszámolható összköltsége
Jelen Felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége a felhívás területi egységre vonatkozó terület-specifikus mellékletében kerül szabályozásra.
5.3 A támogatás mértéke, összege
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum és maximum összege a felhívás területi egységre vonatkozó terület-specifikus mellékletében kerül szabályozásra. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 100%-a.
Közszolgáltatásért járó ellentételezés esetében figyelemmel az alábbiakra is:
Az ellentételezés összege évente és feladatonként a közlekedés és a közlekedési infrastruktúra, valamint a következő pontok kivételével nem haladhatja meg a 15 millió eurónak megfelelő forintösszeget. Amennyiben az ellentételezés összege a megbízás időszaka alatt változik, úgy az éves összeget a megbízási időtartamra tervezett ellentételezés éves összegeinek átlagaként kell kiszámítani.
Közszolgáltatások nyújtásának ellentételezése egészségügyi ellátást, adott esetben sürgősségi betegellátást végző kórházak számára. (A fő tevékenységekhez közvetlenül kötődő kiegészítő tevékenységek végzése – különösen a kutatás területén – nem akadálya ezen pont alkalmazásának).
Ebben az esetben a 15 millió eurós értékhatárt nem kell alkalmazni.
Szociális szükségleteket kielégítő közszolgáltatások nyújtásának ellentételezése a következő területeken: egészségügy és hosszú távú gondozás, gyermekgondozás, munkaerőpiacra való belépés és visszatérés, szociális lakáshoz juttatás, továbbá a sérülékeny társadalmi csoportok gondozása és társadalmi befogadása.
Ebben az esetben a 15 millió eurós értékhatárt nem kell alkalmazni.
Közszolgáltatás nyújtásának ellentételezése olyan szigeteket érintő légi és tengeri járatok esetében, amelyek átlagos éves utasforgalma a közszolgáltatással való megbízást megelőző két pénzügyi évben nem haladta meg a 300 000 főt.
Ebben az esetben a 15 millió eurós értékhatárt nem kell alkalmazni.
Közszolgáltatás nyújtásának ellentételezése olyan repülőterek és kikötők esetében, amelyek átlagos éves utasforgalma a közszolgáltatással való megbízást megelőző két pénzügyi évben nem haladta meg repülőterek esetében a 200 000, kikötők esetében a 300 000 főt.
Ebben az esetben a 15 millió eurós értékhatárt nem kell alkalmazni.
A támogatás éves átlagos összege vagy az utasforgalom fent meghatározott értékének túllépése esetén a közszolgáltatásért járó ellentételezést előzetes jóváhagyás céljából be kell jelenteni az Európai Bizottság részére.
https://www.palyazat.gov.hu/node/57261

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati anyag

 

Forrás: pafi.hu