Kőrösi Csoma Sándor Program

Ösztöndíj

A Miniszterelnök általános helyettese a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 98/2015. (IV. 20) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja

A Magyar Diaszpóra Tanács 2016. évi Zárónyilatkozata üdvözli a Kőrösi Csoma Sándor Program (a továbbiakban: Program) folytatását, mely az elmúlt években segítette a diaszpórában élő magyar közösségek boldogulását. A Nemzeti Ügyek Kormánya elkötelezett az iránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa.

Célunk az, hogy kiépüljön és megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez. Célunk továbbá a szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása. A Programot annak érdekében hoztuk létre, hogy a diaszpóra magyarságának magyar nyelvtudását fejlesszük, a magyar közösségekben való tevékenységet és a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönözzük, azaz a magyar identitást megerősítsük.

Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e cél elérésében.

A Korm. rendeletnek megfelelően a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által létrehozott Program alapvető célja a diaszpóra és az anyaország magyarsága közti kapcsolatok erősítése.

 Értelmező rendelkezések:

– pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, amelynek során a pályázók meghallgatása történik, és sor kerül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;

– magyarországi programszakaszok: a Program azon időszaka, amikor a nyertes pályázó (a továbbiakban: Ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó – a külföldi programszakaszt megelőző – képzési, valamint a külföldi programszakaszt követő beszámolási kötelezettségeit;

– oktatási szakasz: a magyarországi programszakaszok azon – a külföldi programszakaszt megelőző – időszaka, amikor az Ösztöndíjas a külföldi programszakasz előtt előzetesen meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt; melynek célja a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag elsajátítása;

– külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas a célországban, a fogadó szervezettel és a mentorral együttműködve végzi a Program célja szerinti tevékenységét;

– záró szakasz: a magyarországi programszakaszok azon időszaka, melyben az ösztöndíjas külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről beszámol;

– mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt az ösztöndíjas munkáját koordinálja, segíti, felügyeli, értékeli.

2. A pályázat tárgya:

A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési tevékenység ellátására nyújt (biztosít) ösztöndíjat legfeljebb 115 fő részére a 2017. május hónap és 2018. június hónap között megvalósuló Program időtartama alatt. A Program kezdete a pályázati felhívás hivatalos megjelenésének napja. A pályázati szakasz lezárását – azaz az ösztöndíjasok kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra az ösztöndíjasokkal létesítendő ösztöndíjas szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, amely a szerződésben kerül rögzítésre, egyéni jelleggel.

A Program 2017 év májusától 2018 év júniusáig tartó megvalósítási időszaka alatt az Ösztöndíjas az északi félteke esetén legfeljebb 9 hónapig tartó időtartamban, a déli félteke esetén legfeljebb 6 hónapig tartó időtartamban a külföldi magyar közösségeknél, 1 hónapig tartó időtartamban pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét. A magyarországi programszakasz kétszer 2 hétből áll, amelynek részét képezi a külföldi programszakaszt megelőző oktatási szakasz, és a külföldi programszakaszt követő záró szakasz.

3. A pályázók köre

Pályázat benyújtására és az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki

a) a pályázat benyújtásának időpontjában huszadik életévét betöltötte,

b) büntetlen előéletű,

c) magyar állampolgár,

d) legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,

e) közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan vesz részt vagy a magyar diaszpóra számára hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik (pl. cserkész, pedagógus, magyar mint idegen nyelv tanár, néptánc oktató, médiaszakember, könyvtáros, levéltáros, hitoktató),

f) magas szintű angol nyelvtudással vagy a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismeretével rendelkezik, és

g) megfelel a pályázati felhívásban meghatározott egyéb feltételeknek.

A pályázó, amennyiben a korábbi Kőrösi Csoma Sándor és/vagy Petőfi Sándor Programokon ösztöndíjasként egy alkalommal részt vett, úgy 5 éven belül a Programra legfeljebb egyszer nyújthat be érvényes pályázatot, azzal, hogy ugyanazon célországot ismételten nem jelölheti meg.

4. A pályázat megvalósítási paraméterei

A pályázat benyújtása: a 2017. február 15. napjától 2017. március 15. napjáig.

Interjú a pályázókkal: 2017. március 16. – 2017. április 14.

Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka: 

Déli félteke (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Amerika): 2017. június – 2017. december. (A legfeljebb 6 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete legkésőbb 2017. június 10. napja. Az ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.)

Északi félteke (Észak-Amerika, Európa): 2017. szeptember – 2018. június. (A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete legkésőbb 2017. szeptember 10. napja. Az ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.)

Szerződés időtartama: a szerződés időtartamának kezdete a külföldi programszakasz kezdőnapjához képest kerül meghatározásra.

Az Ösztöndíjasok a magyarországi programszakasz idején kötelező felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a megjelölt ország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet. A kiutazás – és így a szerződés fennállásának – feltétele, hogy az Ösztöndíjas a szükséges beutazási, tartózkodási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában az Ösztöndíjas vállalja, hogy a szerződésében meghatározott egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, felkészítő oktatás ismeretanyagának elsajátítása, a célországba utazás feltételeinek biztosítása – különösen, de nem kizárólag a vízum, tartózkodási engedély beszerzése –, beszámolási kötelezettség stb.) eleget tesz.

A Program tervezett megvalósítási területei:

• Európa (Ausztria, Belgium, Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország,)

• Amerikai Egyesült Államok

• Ausztrália

• Dél-Afrikai Köztársaság

• Kanada

• Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Uruguay, Chile)

• Új-Zéland

5. A pályázat benyújtásának formája

A pályázat benyújtása postai úton történik. A pályázati dokumentációt egy példányban kell benyújtani a Nemzeti Regiszter honlapján (www.nemzetiregiszter.hu) található 2017. évi pályázati adatlap pontos kitöltésével, a honlapon is megjelölt mellékletek hiánytalan csatolásával az alábbi címre:

Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Nemzetpolitikai Koordinációs Főosztály

1014 Budapest, Szentháromság tér 6.

A benyújtás napja a pályázati dokumentáció postára adásának napja. Csak a 2017. március 15. napjáig postára adott pályázatokat áll módunkban befogadni. Kérjük a pályázókat, hogy a borítékon jól láthatóan tüntessék fel a következő megjelölést: ”Kőrösi Csoma Sándor Program 2017”.

A Magyarország határain túlról postára adott pályázatok esetében kérjük a pályázókat, a postára adással egyidejűleg elektronikus úton is szíveskedjenek a pályázati dokumentációt és a postára adás igazolására szolgáló dokumentumot a elektronikus levélcímre elküldeni. Felhívjuk a figyelmet, hogy az elektronikusan benyújtott pályázati dokumentáció kizárólag az eredetben postára adott és a Miniszterelnökséghez megérkezett pályázati dokumentációval együtt érvényes.

A Miniszterelnökség lehetőséget biztosít a pályázók számára, hogy a Programmal párhuzamosan jelentkezzenek a Petőfi Sándor Programra is. Ebben az esetben a pályázati dokumentáció ismételt benyújtására nincs szükség – elegendő a pályázati adatlap megfelelő kitöltése és megküldése.

6. Az ösztöndíj összege

Az ösztöndíj összege az alábbiak szerint alakul:

Magyarországi programszakaszokra (oktatási és záró szakasz): összesen 300.000,- Ft

Külföldi programszakaszra: 550.000,- Ft/hó

Az ösztöndíjasok ösztöndíját a Miniszterelnökség forintban átutalással teljesíti kizárólag forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.

Az ösztöndíjon felül a Miniszterelnökség semmilyen kiadást vagy költséget nem térít meg az ösztöndíjasok részére.

A Program megvalósításának pénzügyi fedezete a Miniszterelnökség költségvetésében rendelkezésre áll.

7. A pályázat formai követelményei

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai:

• hiánytalanul kitöltött eredeti, aláírással ellátott 2017. évi pályázati adatlap (a továbbiakban: adatlap). Az adatlapon kiemelten fontos feltüntetni a célországra vonatkozó prioritást, amely azonban a pályázat kiíróját nem köti;

• géppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;

• motivációs levél 1 oldal terjedelemben;

• közép- vagy felsőfokú végzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő felsőfokú tanulmányok esetén hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;

• amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy az angol, illetve a célország nyelvének ismeretét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum egyszerű másolatban;

• a közösségi, hagyományőrző tevékenységekben (pl. cserkészet, néptánc, magyar nyelvoktatás, énekkar stb.) való jártasságra, illetve egyéb kiemelt szaktudásra vonatkozó 2 db ajánlás és/vagy a magyar diaszpóra közösségi életének megszervezésére és szakmai ismereteinek fejlesztésére alkalmas szakmai tevékenység igazolására szolgáló 2 db ajánlás;

• személyi igazolvány másolata, vagy honosítási okirat egyszerű másolata;

• útlevél egyszerű másolata (kivéve, ha a célország schengeni egyezményt aláíró állam);

• vezetői engedély egyszerű másolata (vezetői engedéllyel való rendelkezés esetén).

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai közül semmilyen esetben nincs lehetőség hiánypótlásra.

Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy amennyiben a pályázó nem rendelkezik útlevéllel, az annak  hivatalos igényléséről szóló igazolást kötelező csatolni (kivéve, ha a célország schengeni egyezményt aláíró állam).

8. A pályázat érvényessége

8.1. A pályázat érvénytelen, illetve annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:

• a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;

• a pályázó a pályázatot a felhívásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;

• a pályázó nem állt rendelkezésre a megadott időpontban és helyen a pályázati interjú során.

8.2. A pályázat érvényes, ha:

• az adatlapot, az adatlaphoz tartozó sablonok formátumát sem tartalmilag, sem formailag nem változtatták meg;

• az adatlap megfelelően, hiánytalanul van kitöltve;

• a kötelezően benyújtandó mellékleteket csatolta a pályázó;

• a pályázat a benyújtási határidőn belül lett benyújtva;

• A pályázó a szükséges nyilatkozati pontokat megfelelően kitöltötte.

9.  A pályázatok elbírálása

9.1. Tartalmi értékelés szempontjai

A pályázó megfelel a pályázati felhívásban megjelölt célnak és feltételeknek. A motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a diaszpóra magyar közösségeinek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében. Előnyt jelent, ha a pályázó minél szélesebb hagyományőrző, közösségépítő vagy speciális tudással (például magyar nyelv oktatása nem magyar anyanyelvűek számára) ismeretekkel, korábbi – akár külföldi – ilyen irányú tapasztalattal, és/vagy kiemelkedő és a külföldi magyarság számára hasznosítható szakmai ismeretekkel rendelkezik.

Az érvényes pályázati dokumentációk közül a 9.2. pontban megjelölt Bizottság egyéni elbírálás alapján, egy alkalommal, interjú keretében csak az arra kiválasztott pályázókat hallgatja meg.

9.2. Döntés a pályázatokról

A pályázatokra vonatkozóan és a pályázókkal tartott interjút követően a miniszterelnök általános helyettese által, a Korm. rendelet 3. § b) pontja alapján létrehozott kiválasztási Bizottság a fogadó szervezet igényeit figyelembe véve legkésőbb 2017. április 30. napjáig a miniszterelnök általános helyettese elé terjeszti a kiválasztásra javasolt pályázók névsorát.

A Miniszterelnökség a döntésről minden pályázót az adatlapon megjelölt elektronikus levélcímen legkésőbb 2017. május 5. napjáig értesít.

10. Szerződéskötés

Az ösztöndíjasokkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza az ösztöndíjas és a Miniszterelnökség jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati felhívással, a Korm. rendelettel, és a Programszabályzat a Kőrösi Csoma Sándor Program megvalósításához c. dokumentummal.

Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány benyújtása, valamint az, hogy az ösztöndíjas rendelkezzen társadalombiztosítási azonosító jellel (TAJ szám), illetve adóazonosító jellel.

11. Elérhetőség

A pályázati felhíváshoz, benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken:

;

+3618964744;

+3618963884.