Konferenciatámogatási program

Magyarország Hazai

Pályázati felhívás
konferenciatámogatási programra

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közgazdasági, pénzügyi, jogi, valamint az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris témájú konferenciatámogatási programot hirdet a 2016-os évre. A megrendezésre kerülő konferencia időpontja lehet jövő évben, de a pályázatot 2016-ban kell benyújtani az Alapítványhoz. A pályázatra jelentkezhetnek jogi személyiséggel rendelkező belföldi felsőoktatási intézmények és civil szervezetek. A pályázók rendezvényenként maximum 5 millió forint támogatásra pályázhatnak. A pályázatok elbírálása során előnyt élveznek a nemzetközi konferenciák.

A KONFERENCIATÁMOGATÁSI PROGRAM CÉLJA
A program elsődleges célja közgazdasági, pénzügyi, jogi, valamint az interdiszciplináris témájú szakmai fórumok, kutatói hálózatok kialakítása és támogatása, lehetőleg nemzetközileg is elismert kutatók bevonásával.
Emellett a program támogatja a hazai kutatók és PhD hallgatók számára rendezett konferenciákat is, amennyiben azok elősegítik a hazai tudományos kapcsolatok kialakítását vagy továbbfejlesztését.

A PÁLYÁZÁS FELTÉTELEI
1. Kizárólag jogi személyiséggel rendelkező belföldi felsőoktatási intézmények és civil szervezetek pályázhatnak.
2. A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia:
a. Részletes költségvetési terv az Áfa nyilatkozat figyelembevételével, mely tartalmazza a pályázatban szereplő projekt:
– Esetleges várható bevételét;
– Teljes költségét jellemző költségnemenkénti és részletes bontásban, ahol a saját erő és az igényelt támogatás mértéke is fel van tűntetve;
(A költségtervben szerepeltetni kell a projektben résztvevő alvállalkozók nevét is.)
– Saját erő mértékét (pályázatoknál elvárás, hogy a pályázó a teljes projektösszeg minimum 10%-ának megfelelő saját erővel rendelkezzen);
– A kért támogatás összegét;
– Az esetleges egyéb elnyert illetve megpályázott források mértékét.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mivel alapítványunk szakmai projektek szakmai részét tudja elsősorban támogatni, így a catering költségek (reprezentációs költségek, üzleti ajándékok együttesen) nem haladhatják meg az igényelt támogatás 20%-át, valamint a szakmai költségeket!
Felhívjuk figyelmüket, hogy nyertes pályázat esetén a projekt teljes költségvetésével – a támogatással és az önerővel is – számviteli bizonylatokkal kell elszámolni!
b. Nyilvántartásba vételt igazoló okirat. (60 napnál nem régebbi cégkivonat vagy alapító okirat vagy bejegyzésről szóló jogerős végzés);
c. Előző lezárt üzleti évi eredmény kimutatás;
d. Aláírási címpéldány;
e. 30 napnál nem régebbi NAV igazolás a köztartozásmentességről
f. Áfa nyilatkozat
i. Ha jogosult áfa visszaigénylésre
ii. Ha nem jogosult áfa visszaigénylésre
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Pályázó a projekt végrehajtása során a projekt megvalósításának időpontjában hatályos közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.), illetve annak vonatkozó végrehajtási rendeletei szerint köteles eljárni.
A közbeszerzési eljárások szabályos előkészítéséért, lefolytatásáért, a közbeszerzési törvény alanyi hatálya alá tartozással kapcsolatos döntésért, valamint a közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezettségről hozott döntésért kizárólag a Pályázó, mint ajánlatkérő felel. Ennek megfelelően bármely, közbeszerzési eljárással kapcsolatos szabálytalanság megállapítása esetén a támogatás egészére, vagy egy részére vonatkozó visszafizetési kötelezettség is kizárólag a Pályázót terheli.
A pályázatot legalább a tervezett konferencia előtt 3 hónappal be kell nyújtani. Pozitív támogatási döntés esetén az Alapítvány támogatási szerződést köt a nyertes intézménnyel.
Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a korábban pozitív elbírálásban részesült Támogatottak esetében csak a pénzügyi elszámolás lezárását követően nyújtható be új pályázati dokumentáció!

KAPCSOLAT
A pályázatokat a költségterven kívül egy PDF fájlban (jelentkezési űrlap és a kötelezően benyújtandó dokumentumok) kell megküldeni maximum 30 oldalban a “PADA konferenciatámogatási program 2016” megjelöléssel a e-mail címre!

FIGYELEM!
Azon pályázók, akik a pályázatuk elküldésekor a tárgy mezőben nem tüntetik fel a “PADA konferenciatámogatási program 2016” megjelölést, valamint nem a jelentkezési űrlap és a költségterv táblázat alapján nyújtják be a pályázatukat, azok sajnos automatikusan elutasításra kerülnek.
http://www.padabudapest.hu/pada/palyazatok/

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati dokumentumok