Kiss Lázár-emlékdíj

Kézdivásárhely Külhoni

Kézdivásárhely Helyi Tanácsának Kulturális és Oktatási Bizottsága, testvértelepülésünk, Mezőkövesd Város Önkormányzata felajánlásából  pályázatot hirdet a „Kiss Lázár-emlékdíj – a magyar nyelvért” odaítélésére. Olyan VIII. osztályt végzett diákok jelentkezését várjuk, akik tanulmányaik alatt kiváló eredményeket értek el a magyar nyelv művelése területén.

Az esszé elbírálása mellett a nemzetközi, országos vagy megyei versenyeken elért eredményeket, illetve a részvételt, valamint minden olyan tevékenységet, amely a magyar irodalommal, nyelvvel és kultúrával kapcsolatos is figyelembe fogja venni a szakbizottság. A díj értéke 100 ezer forint.

Pályázási feltételek:

– kézdivásárhelyi oktatási intézményben folytatott tanulmányok,

– egyoldalas (A4) esszé az alábbi idézet alapján:

– személyes adatok (név, cím, iskola, osztály, telefonos és egyéb elérhetőségek), valamint egy összefoglaló mindazokkal az eredményekkel, tevékenységekkel, amelyekkel a pályázó az anyanyelv és irodalom területén az elmúlt négy évben jeleskedett (helyi, megyei, országos, nemzetközi versenyek, rendezvények, iskolán kívüli tevékenység, önkéntes munka stb.).

A pályázatokat a polgármesteri hivatal 108-as irodájában lehet leadni, naponta 8 és 16 óra között.

Részletek: http://www.kezdi.ro/kultura/kiss-lazar-emlekdij-palyazati-kiiras-a-magyar-nyelvert/