Kisebbségvédelem Európában nyári egyetem2019

Budapest Ösztöndíj

Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2019-ban immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel érdemben foglalkozni. A nyári egyetem 2019. július 7. és 12. között kerül megrendezésre Martonvásáron, Budapesten és Székesfehérváron.

Felhívás a „Kisebbségvédelem Európában” nyári egyetemen való részvételre

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2019-ban immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog- és érdeksérelmeivel érdemben foglalkozni. A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem a nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

A nyári egyetem 2019. július 7. és 12. között kerül megrendezésre Martonvásáron, Budapesten és Székesfehérváron. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét. Az ösztöndíj feltétele a nyári egyetem előadásain, illetve egyéb foglalkozásain való részvétel.

Elsősorban joghallgatók jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak is lehetővé tesszük a részvételt. Részvételi korhatárok: 20-30 év. Indokolt esetben, kisebbségvédelmi tevékenységre, szakmai tapasztalatra tekintettel egyedi elbírálásban részesítjük a fent meghatározott korhatártól eltérő korú jelentkezőket.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

  1. A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról (www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív
  2. Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz
  3. Motivációs levél
  4. Hallgatói jogviszony igazolás (alap, mester, osztatlan vagy doktori képzésről), illetve végzett jelentkezők esetén a diploma másolata

A pályázati anyagot az e-mail címre kérjük elküldeni.

A nyári egyetemen előre láthatóan összesen 15 hallgatónak tudunk helyet biztosítani.

Jelentkezési határidő: 2019. május 1.

További információk a csatolmányban!

Kérdés esetén forduljon bizalommal dr. Benda Vivienhez, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársához, vagy Fülöp Izabellához, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársához.

Benda Vivien:

Fülöp Izabella:

Forrás: SZAKC