Kiemelt jelentőségű rendezvények

Vajdaság Külhoni

A Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű rendezvények megszervezésére vonatkozó 2019. évi kulturális pályázata

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabálya (elfogadva 2018. december 10-én az M/H/7/2018. iratszám alatt) 31. szakasza 1. bekezdésének h) pontja, 41. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 2016. január 29-én a H/1/2016. iratszám alatt) 11. szakasza alapján a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) Végrehajtó Bizottsága 2019. március 19-én közzéteszi felhívását

A MAGYAR NEMZETI TANÁCS
KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK MEGSZERVEZÉSÉRE VONATKOZÓ
2019. ÉVI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁRÓL

  1. A pályázat célja a vajdasági magyarság szülőföldjén való boldogulásának előmozdítása, nemzeti önazonosságtudatának megerősítése, valamint konkrét szellemi és tárgyi eredményt felmutató, célokat tükröző igényes programok támogatása.
  2. A pályázat tárgya a magyar közösség kultúrájának fejlesztését szolgáló szervezetek, egyesületek és intézmények támogatása.
  3. A pályázatot benyújthatják szerbiai székhelyű:
    – amatőr művelődési egyesületek,
    – művelődési szervezetek 
    és
    – kulturális intézmények, 
    amelyek a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségűvé nyilvánított rendezvények szervezői.
  4. A támogatást igényelhetik: a kiemelt jelentőségű programok megszervezésére.
  5. A kiosztásra kerülő támogatás: 1 800 000 (azaz egymillió-nyolcszázezer) dinár.
  6. A szervezetenként igényelhető támogatás összege: 30 000–100 000 dinár.
  7. A pályázat formája nyílt és vissza nem térítendőelő- és utófinanszírozásra egyaránt felhasználható.
  8. Benyújtási határidő: 2019. április 25., 14.00 óra.
  9. A pályázat megvalósulási paraméterei:
    – megvalósítási időszak: 2019. január 1. – december 15.
    – 
    elszámolási határidő: a támogatott program/projekt megvalósítását követő 30 nap, de legkésőbb 2019. december 31-éig.
  10. A pályázaton nem vehetnek részt azok a szervezetek, amelyek:
    – a jelen pályázati felhívás 3., 4., 12., 13. és 14. pontjának nem tesznek eleget,
    – a pályázati határidőket figyelmen kívül hagyják,
    – elmaradott, határidőre el nem számolt pályázati elszámolásukat nem pótolták.
  11. Pályázni a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapjának online rendszerén keresztül kizárólag magyar nyelven lehet. Ha a pályázó még nem került a rendszer nyilvántartásába, akkor regisztrálnia kell a http://www.mnt.org.rs/regisztracio címen.
  12. Az online rendszerben kitöltött pályázati űrlapot ki kell nyomtatni, majd postai úton elküldeni a Magyar Nemzeti Tanács címére (24000 Szabadka, Fasizmus áldozatainak tere 9.).
  13. A borítékon kötelező feltüntetni a következőt:KIEMELT JELENTŐSÉGŰ RENDEZVÉNYEK MEGSZERVEZÉSÉRE VONATKOZÓ PÁLYÁZAT
  14. Az érdemi elbírálás előtt a Tanács Hivatala a beérkezett pályázatokat – a formai hiányosságok kiszűrése végett – átvizsgálja A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozatban megszabott elvek alapján. A formailag elégtelen pályázatot benyújtó pályázót írásban értesítik pályázata elvetéséről. Az elvetés ellen a pályázónak nincs joga fellebbezni.
  15. A pályázatokat a beadási határidőt követően legkésőbb 30 napon belül elbírálja a Tanács Kulturális Bizottsága A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat és e kiírás alapján. A bizottság javaslatát 5 munkanapon belül köteles továbbítani a Tanács elnökének döntéshozatal céljából. A Tanács elnökének döntése alapján a pályázati eredmények a döntéshozatalt követően 5 munkanapon belül kerülnek közzétételre a Tanács honlapján, de az eredményekről a pályázók elektronikus formában is értesülnek.
  16. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntés ellen a pályázók nem emelhetnek kifogást.
  17. Az elbírált pályázaton odaítélt támogatásra a nyertes pályázó kizárólag a Tanács elnökével megkötött egyedi támogatási szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.
  18. Ha bizonyítást nyer, hogy a pályázó nem valós adatokat szolgáltatott, elveszíti jogosultságát a támogatásra, és a Tanácsnak jogában áll az addig folyósított összeg visszafizetésére kötelezni.
  19. A pályázati felhívás a Tanács honlapján, továbbá a Magyar Szó című napilapban és honlapján, valamint a Hét Nap című hetilapban és honlapján kerül meghirdetésre.

 

Forrás: www.mnt.org.rs