Kárpát-medencei gyermekrajzpályázat 2020

Székesfehérvár Hazai

KI GÉPEN SZÁLL FÖLÉBE” a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, és a nagyváradi Tanoda Egyesület hadtörténelmi, honvédelmi témájú, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázata 2020-ban.

Immár nyolcadik alkalommal indítjuk el a magyar nemzet hadtörténelméhez, a
honvédelemhez kapcsolódó, Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatunkat, mely ez
alkalommal is lehetőséget kínál a gazdag hadtörténelmünk felfedezésére, és az ahhoz
kapcsolódó egyéni, vagy csoportos alkotásra.
Ebben az évben Radnóti Miklós, „Nem tudhatom” című költeménye egyik sorát
választottuk a rajzpályázatunk címének. „Ki gépen száll fölébe…” – szól az 1944-ben
született vers egyik legismertebb sora.

A költemény a II. világháború időszakában született, de a magyarságtudatot erősítő
gondolatvilága a távoli múltba is visszatekint. A vers egyszerre láttatja föntről a hazánkat,
illetve lentről az eget. A rajzpályázatunk címválasztásával arra kínálunk lehetőséget, hogy
az alkotókedvű fiatalok a nemzetünk hadtörténelme bármely ismert vagy kevéssé ismert
eseményére visszapillantsanak, akár a földön, akár a levegőben történt katonai
eseményeknek állítsanak emléket.

Ebben az évben több kerek évforduló is segítheti a témaválasztást, hiszen 400 éve
született Zrínyi Miklós, a híres költő és hadvezér, 110 éves a magyar katonai repülés, 75
éve fejeződött be a második világháború. 40 évvel ezelőtt hajtotta végre űrrepülését
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, aki örömmel vállalta a rajzpályázatunk
fővédnökségét is. De ahogy az előző években, úgy ezúttal sem kötelező az alkotásoknak
az évfordulókhoz kapcsolódnia, az alkotók szabadon vállalkozhatnak a magyar nemzet
nagyon gazdag hadtörténelméből bármely esemény, helyszín, illetve ismert vagy
ismeretlen katona megjelenítésére.

Az előző hét évben összesen több mint 9.000 diák ragadott rajzszereket és a Kárpátmedence
szinte minden tájáról küldtek pályamunkákat. A szervezők annak reményében
indítják el az idei felhívást, hogy méltó folytatása lesz az előző hét év sikeres
pályázatainak, és ezúttal is sokan bizonyítják, hogy nem merülhet feledésbe a magyar
hadtörténelem.

A pályázatunk fő célja, hogy népszerűsítsük nemzetünk hadtörténelmét, lehetőséget
teremtsünk az egyéni és közösségi alkotásra, s a pályázathoz kapcsolódó
rendezvényekkel erősítsük a különböző közösségek, területek, települések kapcsolatát.

Pályázatok benyújtása: 2020. március 10-ig

kempp.hu/images/2020/KI-GEPEN-SZALL-FOLEBE-2020-felhivas.pdf

Forrás: SZAKC