Karácsonyi rajzpályázat

Egyéb

A Logos Keresztény Gyülekezet rajzpályázatot hirdet óvodás korú és 1–8. osztályos gyerekek számára.
A Megszületett a Megváltó című karácsonyi témához kapcsolódóan várják az alkotásokat.
A pályázat célja: Felhívni a figyelmet a karácsony ünnepének keresztényi lényegére: a Megváltó születésére és az ünnepi időszakban történő jelentős eseményekre, s azok mai emberekre gyakorolt hatására. Pályázati kategóriák:
– óvodás, 5 évestől
– 1–2. osztályos,
– 3–4. osztályos,
– 5–6. osztályos,
– 7–8. osztályos diákok.
A helyezettek értékes ajándékcsomagban részesülnek. Pályázati feltételek:
– Papíron, bármilyen technikával készült alkotással be lehet nevezni, csak egyénileg.
A kézzel készült eredeti alkotásokat kérik postán megküldeni (az alkotásokat nem tudják visszapostázni!). A végleges méret A4-es legyen (kerettel együtt is!)
A pályamunka hátoldalán kérik feltüntetni: a pályázó neve, életkora, benevezési kategória, a szülő neve, telefonszáma, lakcíme, e-mail-címe.
A pályamű beküldésével úgy tekintik, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez, az alkotás kiállításon, illetve interneten való megjelenítéséhez.
Csak olyan alkotással lehet pályázni, amely más pályázatokon nem vett részt.
Óvodák, iskolák a rajzokat együttesen is beküldhetik.
A pályázatok beküldési módja, ideje:
Személyesen vagy postán a következő címre: Logos Keresztény Gyülekezet, 24300 Bačka Topola, Fő u. 36. A borítékra írják rá, hogy: Megszületett a Megváltó rajzpályázat.
Beküldési határidő: 2020. december 25.

Forrás: Magyar Szó