Jószolgálati díj

Magyarország Hazai
Jószolgálati díj

A szekszárdi Twickel Birtok és a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány 2016-ban megalapítja a JÓSZOLGÁLAT-díjat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója, gróf Zichy Mária Terézia emlékére.
A díj célul tűzi ki a különböző területeken szociális munkát végzők áldozatos és példaértékű munkájának valamint annak a társadalomra gyakorolt hatásának bemutatását, a különböző szociális életpályák népszerűsítését és azok társadalmi elismertségének növelését.
A Jószolgálat-díjjal a szakmai és emberi elismerésen túl több százezer, összességében megközelítőleg 10 millió forintos tiszteletdíj is átadásra kerül, széles körű médianyilvánosság kíséretével.

KIKET JELÖLHETSZ?
A díjra bárkit jelölhetsz, aki szociális területen végez kiemelkedően példaértékű, áldozatos munkát, a kiírásban megjelölt intézményi vagy egyéni kategóriák valamelyikében. A díjjal a terepen dolgozó szociális munkások és rajtuk keresztül a különböző területek mindennapjaiba szeretnénk betekintést adni. A díjra 2016. október 31-ig lehet jelölést leadni. A díjátadó időpontja 2017. február 10.-e amikor kihirdetésre kerülnek a Jószolgálat-díj zsűri által kiválasztott kategóriánkénti nyertesei és a közönség által megszavazott közönségdíj nyertesei is. A közönségdíjra a Jószolgálat-díj Facebook oldalán lehet majd szavazatokat leadni.

INTÉZMÉNYI KATEGÓRIÁK
– családokért végzett szociális munka
– kisebbségekért végzett szociális munka
– fogyatékkal élőkért végzett szociális munka
– idősekért végzett szociális munka
– hajléktalanokért végzett szociális munka

EGYÉNI KATEGÓRIÁK
– családokért végzett szociális munka
– kisebbségekért végzett szociális munka
– fogyatékkal élőkért végzett szociális munka
– idősekért végzett szociális munka
– hajléktalanokért végzett szociális munka

CIVIL KÖZÖSSÉGI KATEGÓRIA
– civil kezdeményezésű, intézményrendszeren kívül végzett szociális munka

ÉLETMŰDÍJ
– a szociális munka területén életen át tartó, elkötelezett és példamutató tevékenységéért

KÜLÖNDÍJ
– a közönség szavazatai alapján megválasztott egyén vagy intézmény közönségdíja
http://joszolgalatdij.hu/

 

Forrás: pafi.hu