Jön a Közös úton

Komárom V4

Szeptember 21–22-én Komáromban szervez szakmai napokat Közös úton címmel a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete. Szeretettel várják mindazon könyvtárosok, pedagógusok és további érdeklődők jelentkezését, akik szeretnének új ötleteket, inspirációt gyűjteni a tanév és az ősz kezdetén.

A szervezők a programot úgy állították össze, hogy minden korosztállyal dolgozó szakembernek legyen miből választania.

Szeptember 21-én komáromi könyvtártúrával indul a program, a résztvevők végiglátogatják a belváros könyvtárait (Selye János Egyetem Egyetemi Könyvtár, Etnológiai Központ, Duna Menti Múzeum és a Calvin János Teológiai Akadémia könyvtára).

Ezután pályázati konzultáción vehetnek részt, ahol a Kisebbségi Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap képviselőivel és pályázati referenseivel beszélgethetnek arról, mitől lesz egy pályázat sikeres vagy épp sikertelen. Ez a konzultáció nyilvános, tehát más szervezetek is csatlakozhatnak.

Szeptember 22-én rövid előadói blokkal indul a nap. Bemutatkozik a Szinnyei József Könyvtár, majd Roncz Melinda, a Fórum Kisebbségkutató Intézet Bibliotheca Hungarica könyvtárvezetője mutatja be a Szlovákiai Magyar Adatbank legfrissebb digitális tartalmait.

Ezután Špáni Pavol a Biblib felhőszolgáltatást mutatja be, amely kifejezetten kis könyvtáraknak kínál lehetőséget. Az utolsó előadó a Cosmotron cég képviseletében Pospíšilová Kateřina, aki az ARL rendszerről tart előadást.

Ezután az SZMKE tartja éves közgyűlését a nem SZMKE-tagok pedig addig megtekinthetik a megújult Szinnyei József Könyvtár épületét. A kávészünet után a gyakorlaté lesz a főszerep, hiszen 5 workshop közül választhatnak az érdeklődők.

Dömsödy Andrea, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara könyvtárának könyvtárosa egy friss könyvtárhasználati kézikönyvet mutat de könyvtár-pedagógiai módszerekkel fűszerezve. Lukács Erikával, a somorjai Zalabai Zsigmond Könyvtár munkatársával a résztvevők megtervezhetik saját könyvtári szabadulószobájukat, avagy íme egy újabb könyvtárismertetési módszer.

Goda Beatrix és Péterfi Rita, a budapesti székhelyű Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkatársai a silent book (szöveg nélküli képkönyvek) világába kalauzolnak minket, melynek során megtudhatjuk, miképp lehet ezen könyvekkel olvasni tanulni és leküzdeni az olvasási nehézségeket. Kiss Tímea a kötelező olvasmányok megközelítését keretezi át és tippeket kaphatunk, hogyan tudjuk a kamaszok érdeklődését is felkelteni az irodalom iránt, többek között az irodalomterápia módszereivel. Korenyák Zsófia, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány trénere a VoxPop vitajáték használatát mutatja be, mindezt speciális könyvtári tematikával.

Az előadások és a workshopok alatt meghívott partnereink mutatják be szolgáltatásaikat, illetve könyvvásár várja a látogatókat.

Ceiba pultjánál könyvtári bútorok, felszerelések, állományvédelmi alapanyagok kerülnek kiállításra. A SVOP cég képviseletében Špáni Palo lesz velünk, hogy a Biblib szolgáltatást részletesen bemutassa. A Cosmotron Bohemia nemcsak előadással, de kiállítással is készül.

Qulto céget Pancza János képviseli, aki a legkülönfélébb eszközöket és szoftvereket mutatja be, amelyekkel modern könyvtári vagy múzeumi szolgáltatásokat nyújthatunk. A Családi Könyvklub és a Lilium Aurum könyvvásárt tart majd a helyszínen és garantálja, hogy senki se menjen haza üres kézzel. A BÁZIS – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület Szlovákiában és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága pedig személyesen képviselteti magát. A komáromi Diderot és Madách Könyvesboltok könyves utalványokkal és könyvekkel támogatják rendezvényünket.

A szakmai programok után Komárom városának felajánlásával a jelentkező csoportok kipróbálhatják magukat a komáromi erődrendszer szabadulószobájában. Regisztrálni szeptember 11-én éjfélig lehet az egyesület weboldalán: www.szmke.sk

A szakmai napok teljes programja ITT olvasható. 

(SZMKE/Felvidék.ma)