Jókai Napok – ezúttal novemberben

Felvidék Külhoni

A koronavírus miatt kialakult válsághelyzet nagy mértékben befolyásolja a régió kulturális életét. A megszokott, minden évben megrendezésre kerülő kulturális fesztiválokat sem engedélyezték az első félévben, így 2020 júniusában a Jókai Napok, az amatőr és diák-színjátszók seregszemléje – történetében először – elmaradt. Pontosabban nem maradt el, csak új időpontra került. 2020. november 5-9. a fesztivál új időpontja.

Bajkai Csengel Mónikát, a fesztivál főszervezőjét kérdeztük a változásokról.

„A vírushelyzet miatt egyetlen csoport volt, mely jelezte, hogy nem tudja befejezni az előadását, s nem tud részt venni a fesztiválon az új időpontban: ez a komáromi VISZTA. A csapat tagjai között több negyedikes is van, akikkel az új tanévben már nem tudnak egyeztetni, próbálni a társulat vezetői. Az összes többi csoport, amely jelezte részvételi szándékát, szeretne jönni. Sőt van két csapat, amelynek ez így még jobban megfelel, mint az eredeti dátum. A fesztivál csütörtöktől hétfőig, november 5-től 9-ig tart majd, s négy felnőtt, valamint hat diákcsoport előadását láthatják az érdeklődők.

Az eredeti terveinkhez képest nincs jelentős változás az off-programok terén sem: Vámos Miklós jön író-olvasó találkozót tartani, lesz Cseh Tamás emlékkoncert Bereményi Géza és Másik János előadásában, illetve a fiatalok számára egy Hrutka Róbert — Grecsó Krisztián felolvasó-koncert. A pozsonyi magyar főiskolások Hamlet előadása is szerepel majd a műsoron.

A helyszínt tekintve annyi változás lesz csupán, hogy mivel új igazgatója van a Komáromi Jókai Színháznak, reményeink szerint szorosabb lesz az együttműködés a színházzal, s a Vasmacska Stúdiószínpadra is terveztünk előadásokat.
A Kisebbségi Kulturális Alaptól és a Nemzeti Kulturális Alaptól idén is megkaptuk azt a támogatást, amit az előző években, Komárom Városa és a Bethlen Gábor Alap viszont a megszorítások miatt sajnos visszavonta a megítélt dotációt, de úgy gondolom, ez nem befolyásolja a fesztivál megszervezését.”

A karvai színjátszó tábor a Jókai Napok „testvér-rendezvénye”, rendszerint júniusban a Jókai Napokon került meghirdetésre.

„Valóban a Jókai napok első napján hirdettük meg, s többnyire a fesztiválozók közül kerültek ki az érdeklődők is. Az esetek többségében a fesztivál zárónapján már alig volt szabad hely” – folytatta Bajkai Csengel Mónika. „Mivel a fesztivál elmaradt, így ez sem ment ilyen gördülékenyen, persze már többen jelezték, hogy szívesen jönnének, de a tábor létszáma még nem telt be, így várjuk azokat a diák-színjátszókat, akik július 31. és augusztus 9. között szívesen táboroznának Karván. Az előadók-tanárok névsora nem sokat változott: többek között Sereglei András, Szabó Csilla, Gyepes Bianka, Kalocsányi Gábor dolgozik majd a a fiatalokkal.”

A Jókai Napokra és a karvai színjátszó-táborra jelentkezni a e-mailcímen lehet, további információk: a 0907/799823-as telefonszámon.