Ismét keresik Erdély legszebb dalát

Kolozsvár Külhoni

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület második alkalommal hirdeti meg Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatát az erdélyi zenekarok számára. A pályázat beküldési határideje szeptember 30. Idén a zsűri négy tagból áll – André Ferenc slammer, Balázs Imre József irodalmár, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba műsorvezető. A gálaestnek és a díjkiosztónak a Bulgakov & Macskaház ad otthont, november 12-én.

Célunk a magyar nyelvű, saját szerzemények írásának és előadásának bátorítása. Emellett szeretnénk lehetőségeinkhez mérten felkarolni azon zenekarokat, akiknek még nem volt lehetőségük kilépni a világba, hogy megmutassák a tehetségüket a nagyközönség előtt. Tavalyi pályázatunk sikeresen zárult, huszonhárom zenekar nevezett be a versenybe, negyvenhét dallal. A pályázó daloknál a zsűri a szöveg minőségét, a zenei alapot és a szöveg-zene együttműködését, illetve a dal színpadképességét értékelte. A versenybizottság végül öt helyezést és egy különdíjat osztott ki. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2015 címet a Bagossy Brothers Company Elviszlek című száma nyerte el. A zenekarok stúdiófelvételeket, tv-felvételeket, koncert- illetve fesztivál-fellépéseket nyertek, országhatáron innen és túl.

Az idei évben programunkat tovább fejlesztenénk, hogy még több zenekarnak adjunk esélyt a bemutatkozásra. Becsléseink alapján idén a pályázó zenekarok száma eléri majd a negyvenet, a beküldött dalok száma pedig akár a százat is meghaladhatja. Terveink szerint a nyertes zenekarokat 2016-ban is nívós díjakkal és fellépési lehetőségekkel jutalmaznánk.

A gálát megelőzően, októberben egy koncertsorozattal lépnek fel az előző év nyertesei a Bulgakov & Macskaház pincéjében, felhívva a figyelmet a fiatal erdélyi zenészek tehetségére, valamint ugródeszkaként szolgálva nekik a pályafutásuk elején.

Székely Hírmondó