InnoMax Díj

Hazai
InnoMax Díj nonprofit és civil kategória 
pályázati felhívás és útmutató

Az Invitech Zrt., mint az Invitel Zrt. vállalati üzletágának jogutóda, 2018-ban kilencedik alkalommal, megújult formában hirdeti meg az InnoMax pályázatot – a Magyar Adományozói Fórum (MAF) közreműködésével – az alábbi feltételekkel:

A pályázati felhívás célja: 
Az Invitech fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson azoknak a civil és nonprofit szervezeteknek, amelyek saját, információtechnológiai eszközöket felhasználó, innovatív fejlesztési projektjeikhez, újításaikhoz keresnek támogatót az alábbi témakörökben:
Fenntarthatóság 
– Olyan szervezetek pályaműveit várjuk, melyek a megvalósítani tervezett projektjeikkel a fenntarthatósághoz illetve az élhető környezet megőrzéséhez valamilyen infokommunikációs megoldást felhasználva járulnak hozzá.
Oktatás, köznevelés 
– Ebben a kategóriában elsősorban olyan pályaműveket várunk, melyek célja valamilyen infokommunikációs megoldást felhasználva a nevelés színvonalának növelése, akár a közoktatásban, akár annak keretein kívül.
Egészségügy 
– Ebben a kategóriában a kórházi, vagy más téren megvalósuló betegellátás minőségének jobbítását, hatékonyabbá tételét, továbbá az egészségvédelem és a megelőzés előmozdítását célzó pályaműveket várunk, melyek infokommunikációs megoldást felhasználva valósulnak meg.
Felzárkóztatás, esélyegyenlőség 
– Olyan pályaműveket várunk, melyek megvalósulásával a társadalmi és gazdasági fejlődéssel lépést kevésbé tartani képes rétegek, közösségek számára nyílik meg a felzárkózás esélye. A tervezett projekteknek az infokommunikációs eszközök alkalmazásával javítaniuk kell az esélyegyenlőség feltételeit, csökkenteniük a használati és hozzáférési megosztottságot, illetve segíteni a digitális felzárkóztatást.
A felhívásra tehát a fent megadott 4 témakörben olyan projektötletek megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva valamilyen társadalmi, közösségi és/vagy ökológiai célt szolgálnak, társadalmilag és/vagy környezetileg hasznosak. Elvárás, hogy a pályázat megvalósulása révén az infokommunikációs (vagy technológiai) eszközök alkalmazásával javuljon a célcsoport és a közösség életminősége vagy a pályázó szervezet működési hatékonysága (célja érdekében) vagy az ökológiai környezet minősége valamilyen eredeti, innovatív ötlet, terv végrehajtása által.

Kik pályázhatnak:
A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek (az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek). Jelentkezhetnek továbbá magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k is.
Feltétel, hogy a pályázó szervezetek bejegyzett székhelye Magyarországon legyen.
Jogi forma szerint pályázók lehetnek:
1. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott azon civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek;
2. a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott egyesületek és alapítványok (ide nem értve a közalapítványokat), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek;
3. a 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek, profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel.
4. a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió euró alatt van), bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek.
Egy szervezet maximum egy pályázatot nyújthat be. Az a szervezet, melynek jelenleg folyamatban lévő, le nem zárt támogatása fut az Invitechnél (vagy jogelődjénél az Invitel Zrt-nél) nem nyújthat be pályázatot. 

A pályázat benyújtásának menete:
A Pályázatot 2019. január 11-ig (12:00) https://www.invitech.hu/innomax/hu/az-innomax-dijrol/innomax-non-profit-palyazat-kiiras oldalon lehet benyújtani az alábbiak szerint: 
A pályázati felületen a regisztrációt és a pályázat törzsadatainak megadását követően az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteni és beküldeni ahhoz, hogy a pályázat érvényesen beadottnak minősüljön: 

1. Pályázati anyag:
Formátum: prezentáció (pdf-re konvertálva)
Terjedelem: max. 8 oldal
Tartalom (fontos, hogy a pályázati anyag minden kérdésre válaszoljon – kérjük, legyenek tekintettel a felhívásban részletezett értékelési szempontokra is):
0. Pályázat címe, a benyújtó szervezet neve
1. Mi a szervezet küldetése, (általános) céljai, jellemző célcsoportjai, tevékenységei?
2. Miért indokolt a fejlesztés? Milyen társadalmi/ közösségi/környezeti problémára ad megoldást a projekt? Kiknek (és hány fő) javára, érdekében indítják a projektet?
3. Milyen módon járul hozzá a javasolt ötlet, fejlesztés, projekt a bemutatott probléma megoldásához? Milyen eredményeket és milyen hatást, azaz változás(oka)t szeretnének elérni az elért célcsoportokat, vagy saját szervezetüket vagy az ökológiai környezetet tekintve a projekt/tevékenységek során?
4. A projekt, innovációs ötlet, fejlesztési terv valamint az infokommunikációs megoldás jellege, részletes bemutatása, megvalósításának folyamata, a tevékenységek, módszerek felelősök és az időbeli ütemezés részletezésével.
5. Miben áll az ötlet, fejlesztés újszerűsége, miért tartja azt innovatívnak?
6. Várható-e az eredmények, hatások fennmaradása és további hasznosulása a projekt vége után? Hogyan lesz a projekt fenntartható?
7. Mit gondol, mi lehet a legnagyobb nehézség, amit a fejlesztés, során le kell majd küzdeni? 
8. Milyen kommunikációs csatornák, eszközök segítségével és hogyan fogja népszerűsíteni a projektet?

2. A projekt költségvetése (letölthető táblázat kitöltése).

3. A szervezet utolsó elfogadott éves jelentése/beszámolója, mérlege és eredmény kimutatása.
A pályázathoz ezeken felül feltölthető minden olyan kapcsolódó dokumentáció, műszaki leírás, mely a zsűri számára a tervek jobb megértését segíti, mindösszesen legfeljebb 10 MB méretben, pdf formátumban.
Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati anyag kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését. 
Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a közreműködőt, vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a közreműködő munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)
A konzultációs lehetőség elérhetősége: Veres-Papp Hajnalka, MAF, , (1) 700 0020.
A Pályázó a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az Invitech a pályázó szervezet olyan jellegű működéséről, amely összefügg a pályázatban bemutatott eredményeivel riportfilmet, interjút vagy fényképsorozatot készítsen, és azt a Díjjal, illetve szolgáltatásaival kapcsolatos kommunikációjában felhasználja.

A projektek által elnyerhető támogatás:
A rendelkezésre álló keret: 2 500 000 Ft.
Az elnyerhető összeg legfeljebb 500 000 Ft.
Magyarországon 5 pályázat kerül támogatásra, melyek között a támogatási keret egyenlő arányban kerül megosztásra.
Az elnyert díj összege a nyertes szervezet által választható módon pénzbeli támogatás formájában, vagy az Invitech által nyújtott szolgáltatás formájában vehető igénybe. Az Invitech által nyújtott megoldások köréről az alábbi elérhetőségen lehet további tájékoztatást kapni: http://www.invitech.hu
Továbbá a 10 legjobbnak ítélt szervezetet közönség szavazásra kerül az Invitech Facebook oldalán. A szavazás nyertese, azaz a legtöbb szavazatot összegyűjtő pályázó az Innomax Díj közönségszavazat birtokosává válik, valamint 5 óra szakmai konzultációt, mentorálást kap térítésmentesen az Invitechtől.
A pályázati projekt futamideje: 2019. április 1.-2019. december 31. 

Az Invitech Zrt. a támogatottak részére az alábbiakat is felkínálja:
– megkapja az “Innomax Díj” emlékplakettjét; 
– korlátlan ideig jogosult az “Innomax Díj” cím viselésére és annak feltüntetésére;
– megjelenik a Díj ünnepélyes átadásán ahol a sajtó képviselőivel is lehetősége lesz találkozni;
– neve és rövid bemutatása megjelenik az Invitech üzleti megoldásaival kapcsolatos kiadványaiban, honlapján, sajtócikkeiben, illetve egyéb kommunikációs anyagaiban.

Elszámolható költségek:
Minden, a projekt végrehajtásához indokolt, arányos mértékű és szükséges közvetlen költség elszámolható, amelyek a támogatott szervezetnél merülnek fel, az alábbiak szerint:
– szükségesek a projekt végrehajtásához; 
– szerepelnek a pályázatban beadott projekt költségvetésben;
– a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés, a számlázás és a kifizetés is a projekt futamideje alatt történik);
– azonosíthatók és ellenőrizhetők, a projekt megvalósítója számviteli nyilvántartásában elszámolt költségek;
– ésszerűek, indokoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás feltételeinek, különösen a hatékonyság és gazdaságosság feltételének;
– megfelelnek a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak;
– számlákkal és bizonylatokkal, vagy azokkal egyenértékű könyvelési dokumentumokkal vannak alátámasztva.
A fentiek szerint különösen az alábbi költségek támogathatóak:
– a projektben résztvevő alkalmazottak bér- és járulékköltsége (a foglalkoztatás teljes költsége elszámolható, függetlenül attól, hogy munkaviszonyról, megbízási szerződésről vagy számlás vállalkozóról van szó);
– a projektben résztvevő alkalmazottak és egyéb résztvevők (például önkéntesek, résztvevők) utazási költségei és napidíja (megadva az utazás célját, módját és távolságát) irányadó számviteli szabályok szerint;
– a projekthez szükséges (új vagy használt) berendezések és kellékek kölcsönzése vagy vásárlása;
– szolgáltatások költségei, ideértve a rendezvényeket, nyomtatás és kiadvány költségeket, honlap és egyéb technikai fejlesztés és egyéb szolgáltatások költségeit;
– pályázó szervezet általános működési költségei, a projekt méretéhez arányos mértékben (könyvelés, irodabérlet, takarítási, karbantartási költségek, közműdíjak, telefon, internet, posta stb.).
Az értékelés folyamata:
1) A pályázatok formai és jogi-adminisztratív előszűrésen mennek át, amit a közreműködő munkatársai végeznek el, a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül. 
Az előszűrés során a közreműködők az alábbi szempontokat vizsgálják:
– a pályázat a megadott határidőn belül érkezett be;
– a pályázó szervezet jogi formája megfelel a feltételeknek;
– a pályázó szervezet székhelye Magyarországon van;
– a pályázó szervezet maximum egy pályázatot nyújtott be;
– a pályázat ütemterve a megadott keretek között marad;
– a pályázat megfelel a pályázati program általános célkitűzéseinek és elveinek (4 fő témakör valamelyikében infokommunikációs megoldásokat alkalmaz).
Szükség esetén a közreműködő e-mailen keresztül további tisztázó kérdéseket tehet fel, melyekre a pályázónak 5 munkanapon belül kell válaszolnia. Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat – a hiányosság természetétől függően – elutasításra kerül.
A pályázó szervezet illetve a projekt a fent részletezett formai és jogi/adminisztratív szempontoknak való meg nem felelése esetében kizárásra kerül, amiről a közreműködő munkatársai a pályázati határidő lezárását követő 15 munkanapon belül értesítik a pályázót.
A pályázat értékelése a jogi-adminisztratív szűrésen való megfelelés után az alábbiak szerint folytatódik:
2) Minden pályázatot kettő független értékelő önállóan pontoz, és szövegesen is értékel az alábbi szempontok mentén, 0-3 pontig terjedő skálán:
– Olyan társadalmi problémákra kíván-e választ adni a pályázó, melyek megoldásában az infokommunikáció kiemelt szerepet játszik/játszhat?
– Milyen mértékű a projekt/fejlesztés társadalmi hasznossága, és összhangja a pályázati felhívás célkitűzéseivel és a célcsoport(ok) szükségleteivel?
– Mennyiben újszerű a projektben megfogalmazott fejlesztési ötlet? 
– A pályázó szervezet eddigi tevékenysége és tapasztalatai alapján képes lesz-e a tervezett projekt megfelelő minőségű lebonyolítására?
– Mennyire kidolgozott a tevékenységek bemutatása, mennyire képeznek a tevékenységek és módszerek kerek egészet?
– Várható-e az eredmények, hatások fennmaradása és további hasznosulása a projekt vége után?
– A tervezett költségvetés reális és a tevékenységekkel alátámasztott-e?
Az értékelők javaslatot tesznek az Invitech részére a pályázat támogatására vagy elutasítására valamint a pályázatok rangsorára. Az értékelés 2019. január 31-ig zajlik le. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan. A kérdéseket a közreműködő munkatársa küldi ki e-mailen a pályázónak. Az e-mailben megjelölik a válaszadás határidejét is – ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.
3) Az értékelők által adott pontszámok alapján tett javaslatokat és felállított rangsort az Invitech munkatársai vizsgálják felül, és döntik el 2019. február 15-ig az 5 végleges támogatott névsorát. Adott esetben az Invitech a kiválasztott pályázók képviselőjét egy személyes beszélgetésre is meghívja. Az Invitech munkatársai az 5 végleges támogatottat és további 5 pályázó szervezetet, azaz összesen a 10 legjobbnak ítélt szervezetet közönség szavazásra is bocsátanak.
4) A közönség szavazás február 18.-március 8. között kerül meghirdetésre az Invitech Facebook oldalán. A szavazás nyertese az Innomax Díj közönségszavazat birtokosává válik, valamint 5 óra szakmai konzultációt, mentorálást kap térítésmentesen az Invitechtől.
5) Az Invitech a végleges döntést és a támogatottak névsorát 2019 márciusában díjátadó gálán hirdeti ki, melyre előzetesen minden pályázó meghívást kap.

A támogatás igénybevételének feltételei:
– kizárólag a nyertes szervezet veheti igénybe a támogatást, az harmadik félre nem ruházható át;
– a támogatás átadására a nyertesekkel kötött, a pályázatban megvalósítandó projektötletet támogató adományozási szerződés keretében kerül sor.

A szerződéskötés menete:
A támogatási szerződések megkötésére a nyertesek nyilvános bejelentését követően kerül sor. 
A szerződés mellékleteként az alábbi dokumentumokat kell csatolni:
– a szervezetet létesítő alapító okirat (alapszabály vagy alapító okirat);
– a bejegyzést igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat; 
– az elnökség/kuratóriumi tagok névsora;
– bankszámlaszámot és a banki aláírást igazoló banki aláírás-bejelentő karton másolata.
Amennyiben a nyertes szervezet közhasznú, a kapott adományról adózási célra igazolást köteles kiállítani az Invitech részére a szerződésben részletezendők szerint. 

A kifizetések ütemezése:
A nyertes projektek számára a támogatás kifizetésére 2019. április 30-ig kerül sor, amennyiben a támogatási szerződést 2019. március 31-ig a felek alá írják.

Beszámoló készítése:
A támogatottnak a projekt lezárását követő 30 napon belül beszámolót kell küldenie a közreműködők részére. 
A beszámoló tartalmi és pénzügyi részből áll, és a később megküldendő adatlapon kell elkészíteni. A tartalmi beszámolónak ki kell térnie a tevékenységekre, eredményekre, az elért hatásokra, valamint a tervektől való eltéréseket is itt szükséges indokolni. A beszámolóhoz mellékelni kell a projekt végrehajtása során keletkező fejlesztések linkjeit illetve a kézzelfogható termékeket és dokumentumokat (pl. kiadványok, sajtómegjelenések, rendezvények jelenléti ívei stb.).
A pénzügyi beszámoló táblázatban szereplő kiadásokat megfelelő dokumentációval kell alátámasztani, a magyar könyvviteli szabályoknak megfelelően. A közreműködők fenntartják a jogot, ha szükséges, minden pénzügyi adat ellenőrzésére. 
A közreműködők a beszámolókat a beküldés után 20 munkanapon belül ellenőrzik, majd ezt követően tisztázó kérdéseket tehetnek fel, és további dokumentumokat kérhetnek be (beleértve pénzügyi dokumentumok másolatait). A beszámoló hiánypótlására 8 nap áll rendelkezésre (ami szükség esetén 8 nappal meghosszabbítható).