Impro Fesztiválon való részvétel

Békéscsaba Egyéb

Felhívás a békéscsabai Impro Fesztiválon való részvételre

A békéscsabai Féling Színház együttműködve a Csabagyöngye Kulturális Központ-tal és a Magyar Szín-Játékos Szövetséggel 2019-ban is megrendezi az IMPRO FESZTIVÁLT.

A játékra 2019. február 16.-án, (szombaton) 11 órától kerül sor.

A rendezvényre diák– (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók 4-4 fős csapatainak jelentkezését várjuk határainkon innen és túlról is.

Helyszín: Békéscsaba, Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba, Széchenyi utca 4.)

Az elmúlt évek gyakorlatához híven a négyfős (tetszés szerinti fantázianéven szereplő) csoportok 4-5 különböző improvizációs feladatot kapnak. Az egyes feladatokra való felkészülésre általában 10 perc áll rendelkezésre. A játékidő az esetek többségében 3-3 perc, a játékszabályokat és feladatokat a helyszínen közöljük.

Az egyes feladatokat zsűri pontozással értékeli, majd ennek alapján alakul ki a végső sorrend.

Játékvezető: Formanek Csaba, a helyszínen teszi közzé a játékszabályokat és a feladatokat.

Ízelítő az elmúlt évek témáiból:

• négy előre megadott mondatot kellett történetté fűzni úgy, hogy csak ezek a mondatok hangozhatnak el, mindegyik más-más szereplő szájából.

• újsághíreket kellett „eltáncolni”.

• négy tárgyat kapott a négy szereplő, ezekkel felhasználásával kellett egy történetet eljátszani.

• 3 perces zenei részletre és egy verssorra kellett mozgásszínházi improvizációt készíteni

A csapatok a 10 perc felkészülési időben kitalálják a történetet, a szereplők közötti kapcsolatokat és kiosztják a szerepeket, majd a kisorsolt sorrend szerint kerülnek bemutatásra a „produkciók”.

A fesztiválon három, díjat osztunk ki:

1. Arlecchino díja

2. Brighella díj díja

3. Pulcinella díj díja

A díjazottak továbbjutnak az országos Impro Fesztiválra, amely Gödöllőn kerül (időpont később!) megrendezésre.

Szervező: Steinwender József; tel.: 20/938-99-06,

Jelentkezési határidő (e-mail-ben) 2019. február 01.

e-mail:

A központi kiírás itt olvasható: https://www.szinjatekos.org/single-post/impro-2019