Hol sírjaik domborulnak

Horvátországi Magyar Napló Horvátország Hazai

A Horvátországi Magyar Napló szerkesztősége olyan horvátországi magyar olvasók jelentkezését várja, akik megosztanának velünk olyan, a szüleiktől, a nagyszüleiktől hallott, vagy gyermekkorukban megélt, világháborúkhoz kapcsolódó horvátországi történeteket, amelyek még soha nem kerültek leírásra.

A szerkesztőség célja, hogy egy új rovatot indítson, amelyben történelmünk egyik legszörnyűbb időszakának magyar áldozataira kívánunk emlékezni.  Azokra a magyarokra, akiknek köszönhetően nemzetközösségünk megmaradhatott a szülőföldjén, s hogy akkor és ezek után is talpra tudott állni. Ezen felmenőink áldozata megérdemli, hogy megemlékezzünk róluk, hogy számon tartsuk élettörténetüket. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha még vannak olyanok, akik az emlékezetükben őrzötteket papírra vetik, megírják és elküldik a szerkesztőségünknek, vagy jelzik a munkatársainknak, és mi meghallgatva a visszaemlékezésüket, leírjuk, hogy az utókor méltán emlékezzen azokra, akik a történelmünk során életüket áldozták a hazáért.

Jelentkezni a 031/700-720 telefonszámon, vagy a e-mail címen lehet.

Várjuk jelentkezését!