Helytörténeti pályázat

Zenta Egyéb

zentai Történelmi Levéltár az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkközreműködésével pályázatot hirdet középiskolás diákok részére Elfelejtett múlt – az ipari és mezőgazdasági termelés gyökerei címmel. A pályázatra beküldött munkák feladata, hogy minél jobban bemutassák a Dél-Alföld 19–20. század fordulóján létező

  • mezőgazdaságát,
  • iparát,
  • gazdasági fejlettségét és sajátosságait.

A pályázat az Interreg-IPA CBC Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program „Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi” c. pályázat (Rövidítés: LIVES; Projektazonosító: HUSRB/1602/32/0218) keretében valósul meg.

A projekt keretében egyebek mellett kiadásra kerül egy tanulmánykötet (magyar és szerb nyelven, angol rezümével), amely a régió agrár- és ipartörténeti múltját mutatja be. A kötet célja, hogy a muzeális értékek és a történeti értékű dokumentumok felhasználásával egységes, komplex képet nyújtsunk a 19–20. század paraszti, mezőgazdasági társadalmáról, s annak életéről. A kiadvány célja, hogy a lehető legközérthetőbb stílusban szólítsa meg az olvasókat, illetve, hogy megpróbálja bevezetni az érdeklődőket a közgyűjtemények izgalmas világába.

Elfelejtett múlt – az ipari és mezőgazdasági termelés gyökerei című pályázat célja a történeti, néprajzi, helytörténeti kutatások népszerűsítése és a diákok a tárgyalt időszakkal kapcsolatos ismereteinek bővítése.

A téma iránt érdeklődő diákok a hozzátartozóiktól (szülőiktől, nagyszüleiktől, rokonaiktól) és ismerőseiktől gyűjtött történetek lejegyzett szövegével bármilyen hosszú terjedelemben, valamint a hozzá tartozó 2500–5000 karakteres rövid összefoglalójukkal pályázhatnak. A zsűri kiemelten figyeli, hogy az összefoglaló műben felhasználásra kerültek-e közgyűjteményben (levéltár, múzeum) őrzött iratok, fényképek, tárgyak.

Kérjük, hogy a pályamunkákban a forrás pontos megadásával egyértelműen jelezzék az idézetek, a felhasznált szakirodalom, a levéltári iratok illetve múzeumi tárgyak pontos fellelhetőségét.

Az adatlaphoz csatolt nyilatkozat kitöltésével a versenyzők, illetve törvényes képviselőjük írásban nyilatkozzon arról, hogy alkotásuk közzétételét a zentai Történelmi Levéltár számára teljes terjedelmében engedélyezik.

A jeligés pályaművek leadásának határideje: 2018. június 22.

A pályaműveket – jeligével ellátva és külön zárolt borítékban a kitöltött adatlapot az aláírt nyilatkozattal – a zentai Történelmi Levéltár címére (24400 Zenta, Fő tér 1., Szerb Köztársaság) vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark címére (6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68., Magyarország) kell elküldeni. A közléssel is díjazott pályaműveket elektronikus formában az eredményhirdetés után kell elküldeni az alábbi villámpostacímre: .

A beérkezett pályaműveket szakértőkből álló zsűri bírálja el. A pályázaton résztvevő diákok és felkészítő tanáraik oklevelet és könyvjutalmat kapnak. A legjobb pályaművek szerzői pedig a fiatalok számára meghirdetett nyári kutató-táborunkban is részt vehetnek. Emellett lehetőséget nyílik a levéltár kutatásában való aktív részvételre, ahol szakemberek segítségével tájékozódhatnak a levéltári kutatás módszertanáról.

JOGI NYILATKOZAT

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben a zentai Történelmi Levéltár vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.