Hagyományőrző seregszemle (videópályázat)

Felvidék Egyéb

A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program többfordulós videópályázatot hirdet külhoni magyar óvodáknak és külhoni magyar tannyelvű óvodai csoportoknak Jön a kocsi, most érkeztünk! címmel.

A pályázat célja bemutatni a hagyományőrzés kiemelt szerepét az óvodai nevelésben, megmutatni a magyar népi kultúra kimeríthetetlen tárházát, ezen belül a népdal, néptánc, népmese, népszokások, népi játékok sokszínűségét; kiemelt szerepét az anyanyelv megtartásában, a magyar identitás megerősítésében a pedagógiai munka során.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A pályázat három szakaszból áll.

Az első fordulóba online beküldött pályázatokból szakmai zsűri választja ki azt a maximum 15 pályázatot, amelyek bejutnak a második fordulóba. A tovább jutott versenyművekről a kiíró profi videót készít.

Az egységes koncepcióval felvett, azonos technikai minőségű felvételek kerülnek elbírálásra a második fordulóban. A második fordulóban zsűritagjai nem azonosak az első forduló zsűrijével, és mindenképpen szerepet kapnak benne helyi szakértők is.

A második fordulóból 8-10 alkotás kerül a döntő Seregszemlébe.

A pályázat első két szakaszához a kiíró honlapján meghirdetett közönségszavazás is kapcsolódik.

A pályázat első szakasza (első forduló)

Hogyan lehet pályázni?

  1. Válasszon ki az óvodai csoport egy számára valamiért kedves magyar népdalt, néptáncot, népi játékot, népmesét stb.! A pályázat elbírálása során előnyt jelent, ha az adott közösség jellegzetes hagyományából merítenek ötletet.
  2. Tanulják meg a kiválasztott pályaművet, és énekeljék, táncolják, mondják el közösen!
  3. Az előadást vegyék videóra!
  4. A felvétel elkészítéséhez használhatják okostelefonjukat vagy videókamerájukat
  5. A kész, megvágott felvételt küldjék be a megadott e-mail címre!

A zsűrizés szempontjai:

A zsűri magasabb pontszámmal értékeli azokat a videókat, ahol a csoport nem csak elénekel egy népdalt, elmond egy mesét, hanem el is játssza, valamilyen módon előadja (tánc, koreográfia stb.) a művet, még inkább, ha illő népviseletbe öltözik a csoport az előadáshoz. Örömmel látunk kreatív megoldásokat! Nem elvárás, de előnyt jelent az értékelésnél, ha legalább valamilyen szerepet mindenki kap az előadásban!

Ki pályázhat?

Románia, Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna területén működő, külhoni magyar óvodák és külhoni magyar tannyelvű óvodai csoportok.

Nyeremények

A beküldött pályázatokat szakmai zsűri értékeli. A legjobb alkotásokról (kb. 15) profi videófelvételt készítünk, mellyel a pályázók bekerülnek a középdöntőbe. Minden beküldött, a kiírásnak megfelelő pályázat részt vesz kiíró Facebook oldalán meghirdetett közönségszavazáson is, ahonnan a legtöbb szavazatot elért pályázat automatikusan bekerül a középdöntőbe, tehát az előadásról szintén profi videófelvétel készül.

A közönségszavazáson résztvevő szavazók között kisorsolunk:

  • egy JBL Tune T120TWS vezeték nélküli fülhallgatót 20 ezer Ft értékben
  • egy JBL hordozható hangfalat 10 ezer Ft értékben
  • egy ALCOR L15000 Power Banket 10 ezer Ft értékben

A részvételről az induló óvodai csoportok köszönőoklevelet kapnak elektronikusan.

Pályázati feltételek

Óvodánként és/vagy csoportonként maximum egy pályázatot fogadunk el.

A pályázatok felkerülnek a kiíró honlapjára (ovodaprogram.eu) és Facebook oldalára. A pályázat benyújtója pályázata benyújtásával tudomásul veszi, hogy a beküldött pályaműveket a kiíró szabadon felhasználhatja a programok népszerűsítésére szolgáló felületeken (Facebook, kapcsolódó weboldal, nyomtatott kiadványok, kiállítás stb.)

A pályázatokat a  címre kell beküldeni.

A videó fájt mérete miatt nagyméretű fájlok küldésére alkalmas alkalmazással küldjék be, mint például a Mammutmail (http://mammutmail.com/) vagy a Wetransfer (https://wetransfer.com/). A pályaművel együtt, tehát ugyanabban a mailben, a jelentkezési dokumentumot és nyilatkozatot is küldjék el!

Csak a hiánytalanul beküldött, és a feltételeknek megfelelő pályázatokat értékeljük.

A pályázatnak maradéktalanul tartalmaznia kell a következőket:

Technikai feltételek
Fileformátumok, amelyeket elfogadunk: mp4, MOV
A felvétel hossza minimum 5 perc, maximum 10 perc lehet.

A zsűri tagjai

  • az óvodafejlesztési program hazai képviselője
  • hagyományőrző szakember
  • óvodapedagógus szakember

A pályázatokat 2020. november 1. – 30. között várjuk.

A 2020. november 30. 24 óra után beérkező pályázatokat nem fogadjuk el.

A közönségszavazás időpontja: 2020. december 5-15. 12:00

Eredményhirdetés: 2020. december 16.

A pályázat második szakaszának lebonyolítása, a profi videófelvételek elkészítésére a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszűnése után kerül sor, előreláthatóan a 2021-es év tavaszán.

További részletek ITT.