Hadifoglyok emlékeit várják

Hadifoglyok emlékeit várják – a székelyekét is

A huszadik század egyik nagy csapása a magyarságra a világháborúkat követő hadifogság. Százezrek szenvedték el, katonák és civilek, de minden hadifogoly emléke egyedi. Ezek összegyűjtése a magyar Országút Társulat pályázatának célja.

A visszaemlékezéseket kötetben jelentetik meg, rövid életrajz kíséretében. Várják tehát minden magyar hadifogoly (beleértve a határon túli magyarok) visszaemlékezéseit, elsősorban az eddig még nem közölteket. A pályázat során külön hangsúlyt kapnak a nyugati (amerikai, francia, angol) hadifogságról szóló emlékezések, mert ezekről még kevesebbet lehet tudni – informál a pályázatról a kiíró.

Három kategóriában várják az emlékezéseket, egyrészt beküldhetők az eredeti feljegyzések, naplók, melyek a fogság alatt születtek és máig megőrződtek. Ide tartoznak az elhurcolások közben küldött (pl. vonatból kidobott) levelek. Pályázni lehet ugyanakkor a volt hadifogoly későbbi feljegyzéseivel, emlékirataival. Nagy értéket jelent, ha hangfelvétel vagy film őrzi a visszaemlékezését. Végül a pályázat harmadik kategóriájában a mások (pl. családtagok) által megőrzött történeteket várják, akik jó emlékezőtehetséggel az eredeti elbeszélést hűen leírták.

A visszaemlékezés eredeti kézirata akár fénymásolatban, akár elektronikus másolatban (fénykép, szkennelés), akár eredetiben is beküldhető. Hang- és filmfelvételt is szívesen fogad a kiíró, ugyanakkor kérik beküldeni a volt hadifogoly rövid életrajzát és lehetőleg róla közvetlen a fogság előtt vagy után készült fényképet.

A visszaemlékezéseket, melyek a kiírási feltételeknek megfelelnek, kötetben jelentetik meg, rövid életrajz kíséretében. A könyvből tiszteletpéldányt kapnak a beküldők, többet is. A visszaemlékezésekből továbbá színházi est készül, melyet a könyvbemutató alkalmával állítanak először színpadra. Leadási határidő 2016. november 30, bővebb információ a társulat honlapján.

Forrás: szekelyhon.ro