Gyakorlat az Európai Parlamentben

EU

Szakmai gyakorlatok az Európai Parlamentben

A szakmai képzéshez történő hozzájárulás, valamint az intézmény működésének megismertetése érdekében az Európai Parlament többféle lehetőséget kínál szakmai gyakorlatok folytatására Főtitkárságán.
Szakmai gyakorlatok
The applications for non-compulsory and compulsory training placement will no longer be available
Az Európai Parlament lehetőséget kínál szakmai gyakorlatokon való részvételre a pályázatok benyújtásának határideje előtt felsőfokú tanulmányok folytatására jogosító középiskolai bizonyítványt szerzett, illetve már felsőfokú tanulmányokat folytató vagy ezzel egyenértékű szakmai képzésben részesülő fiatalok számára. Ezeket a szakmai gyakorlatokat elsősorban azon fiatalok számára szervezik, akiknek képzésük keretében szakmai gyakorlaton kell részt venniük, illetve akik a gyakorlat első napján már betöltötték 18. életévüket.
A képzési gyakorlat időtartama legalább egy, legfeljebb négy hónap, amelytől lehetőség van eltérni.

(1) Nem kötelező szakmai gyakorlatok
A nem kötelező gyakorlatok kezdőnapjai és a pályázatok elfogadásának határideje:
– Jelentkezési időszak: augusztus 1-től október 1-ig
A gyakorlat kezdete (maximum 4 hónap): január 1.
– Jelentkezési időszak: december 1-től február 1-ig
A gyakorlat kezdete (maximum 4 hónap): május 1.
– Jelentkezési időszak: április 1-től június 1-ig
A gyakorlat kezdete (maximum 4 hónap): szeptember 1.

(2) Kötelező szakmai gyakorlatok
Amennyiben a gyakorlat:
– egyetemen vagy azzal egyenrangú oktatási intézményben folytatott tanulmányok részeként,
– nonprofit szervezet (például közintézmény vagy közhasznú szervezet) által szervezett, magas szintű szakmai képzés részeként vagy
– valamely szakma gyakorlásának megkezdéséhez
kötelező, az Európai Parlament az adott szakma gyakorlását jóváhagyó említett szervezetek/intézmények indoklása alapján tudja fogadni az általános jelentkezési feltételeket teljesítő pályázókat.
A kötelező gyakorlatok kezdőnapjai és a pályázatok elfogadásának határideje:
– Jelentkezési határidő: október 1.
A gyakorlat kezdete: január 1. és április 30. között
– Jelentkezési határidő: február 1.
A gyakorlat kezdete: május 1. és augusztus 31. között
– Jelentkezési határidő: június 1.
A gyakorlat kezdete: szeptember 1. és december 31. között
A gyakorlatra történő jelentkezéshez meg kell felelni a jelentkezési feltételeknek, valamint ki kell tölteni az internetes jelentkezési lapot.
A jelentkezők nagy számára való tekintettel a rendszer túlterhelésének elkerülése érdekében azt javasoljuk, pályázata benyújtásával ne várjon az utolsó pillanatig.
Figyeljen arra, hogy 30 perc inaktivitás után a jelentkezési lap kitöltés során megadott adatai elvesznek. Javasoljuk tehát, hogy a jelentkezési lap kitöltését megelőzően olvassa el figyelmesen Az Európai Parlament Főtitkárságán folytatott gyakorlatokra és tanulmányi látogatásokra vonatkozó belső szabályokat és a Gyakran ismételt kérdéseket.
Annak érdekében, hogy jelentkezését ahhoz a főigazgatósághoz adhassa le, amely a leginkább megfelel az ön profiljának, a jelentkezési lap utolsó oldalán található információs gombra kattintva vagy az Európai Parlament Főtitkárságának internetes oldalán tájékozódhat róluk.
A jelentkezés online nem módosítható, lezárása és elküldése egyetlen lépésben történik. Az online jelentkezési lap kitöltése során tehát a “küldés” gomb megnyomása előtt ellenőrizze annak tartalmát

Figyelem: A hiányos jelentkezéseket automatikusan elutasítjuk.

Az online jelentkezési lap benyújtását/elküldését követően e-mail címére automatikusan visszaigazoló üzenetet küldünk. Kérjük, hogy a gyakornokságra vonatkozó összes további üzenetváltásban hivatkozzon az e-mailben küldött visszaigazoló számra. Az e-mail üzenethez csatoljuk továbbá jelentkezésének pdf formátumú összefoglalóját, amelynek kinyomtatott példányát a gyakornokság felajánlása esetén kérni fogjuk.
http://www.europarl.europa.eu/atyourservice/hu/20150201PVL00047/Szakmai-gyakorlatok

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag