Fotópályázat – Megélt hagyományaink

Hazai
Fotópályázat – Megélt hagyományaink

1. Pályázati kiírás: “A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” – Sebő Ferenc gondolatai mentén várunk olyan fotóalkotásokat, melyek népművészeti hagyományaink 21. századi megjelenéseit mutatják be.
Az alábbi gondolatok/szempontok segíthetnek a témaként szolgáló kérdések megválaszolására és képi megfogalmazására inspirálni a résztvevőket:
– népi viseletek a mindennapjainkban
– a táncház, mint a közösségi élet fóruma, helyszíne
– népzene, néptánc színpadi megjelenései

2. Formai követelmények: a pályamű bármilyen méretben elkészített és kinyomtatott (színes vagy fekete-fehér) eddig nem publikált fotó lehet. A fotó készülhet analóg, vagy digitális technikával, de a képet nem szabad manipulálni. A pályaművet passzpartúval, címmel és rövid szöveges ismertetővel kell ellátni. A pályamű hátoldalán kérjük feltüntetni a pályázó nevét, lakcímét, iskoláját, e-mail címét és telefonszámát.

3. A pályázatok beérkezési ideje: 2019. február 18. (hétfő)
A határidő után beérkezett pályaműveket nem fogadjuk el!

4. Beküldési cím:
Martin György Kulturális Egyesület
1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.

5. Korcsoportok:
– I. korcsoport: 5-8. évfolyam
– II. korcsoport: 9-12. évfolyam

6. További fontos tudnivalók: A pályázaton egy pályázó maximum 3 pályaművel indulhat. Az érvényes pályázat feltétele a pályázati anyag megfelelő formában és a megadott határidőig történő beküldése.

A pályázó a részvételével megerősíti, hogy ő a benyújtott képek egyetlen szerzője, és így korlátlan jogokkal bír a képek használatát illetően.

A pályaműveket a beküldési címre kérjük eljuttatni feltüntetve a pályázat címét. A Kiíró minden pályázóval a megalkotott pályaműre vonatkozóan felhasználási szerződést köt, melyben a pályázó felhasználási jogát a kiíróra ruházza, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a pályaművet a Kiíró ellenszolgáltatás nélkül megjelentetheti honlapján, kiadványaiban, és a továbbiakban – részben vagy egészben – is felhasználhatja. Pályaművet nem áll módunkban visszaküldeni, időpont egyeztetés után a munkák elvihetők.
A pályázati anyag beküldése a pályázati feltételek automatikus elfogadását jelenti.

7. Értékelés: a beérkezett pályaműveket szakértő zsűri bírálja el. A pályamunkák az értékelés során I., II., és III. helyezést érhetnek el. Ezen kívüli sorrendet a szervezők nem állítanak fel. A korcsoportok értékelése külön történik. A versenyzőket a saját korosztályuktól elvárható színvonalhoz viszonyítva értékeli a zsűri.

8. Eredményhirdetés:
A zsűri értékelését követően a helyezést elért pályázókat e-mailben értesítjük. A verseny eredményhirdetésére 2019. március 3-án, vasárnap, 9.30-tól kerül megrendezésre a X. MEGiNT keretében. A helyezettek között értékes nyereményeket fogunk kiosztani.

Az eredményhirdetés helyszíne: Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21.