Fölszállott a Páva 2019.

Kárpát-medence Hazai

Az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza úgy döntöttek, ismét népművészeti versenyt hirdetnek. A Fölszállott a páva 2019 megmérettetéseire 2019. június 23-ig a www.hagyomanyokhaza.hu és a http://www.folszallottapava.hu oldalon jelentkezhetnek 6 és 14 év közötti gyerekek az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal bármely tájegységhez, vagy a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal.

  

 

 

Versenykiírás

 

Gyermek népzenei és néptánc tehetségkutató verseny

 

Az MTVA és a Duna Televízió Zrt., valamint a Hagyományok Háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesülettel közösen – harmadszor is meghirdeti a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt a gyermek korosztály részére.

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI

  • A versenyt a népzene és a néptánc területén tevékenykedő szólisták és együttesek számára írjuk ki.
  • A versenyre az autentikus magyar népzene, néptánc és népdal, népi játék bármely tájegységéhez, illetve a magyarországi nemzetiségek helyi hagyományaihoz kötődő produkciókkal lehet jelentkezni, lakóhelyi és nemzetiségi megkötés nélkül.
  • A versenyen olyan személyek vehetnek részt, akik 2005. június 1. és 2013. június 1. között születtek (6-14 évesek). Ettől kizárólag zenekarok esetében lehet eltérés, a jelentkező csoport létszámának legfeljebb 20 %-áig 2003. június 1-ig született versenyző is részt vehet.
  • Egy személy legfeljebb két kategóriában nevezhet.
  • Más műfajok stíluselemeit, hangszereit, motívumkészletét vagy elektronikát használó feldolgozásokkal pályázni nem lehet.
  • A verseny során legalább három különböző produkció bemutatása kötelező a döntőig jutó résztvevők számára, vagyis a televíziós fordulókban (elődöntő, középdöntő, döntő) fordulónként más-más produkciót kell előadni.
  • Az értékelésnél előnynek számít, ha a versenyző a televíziós fordulók során más-más tájegységek népművészetét jeleníti meg. Előnyt jelent ugyanakkor az is, ha a produkciók között a versenyző a saját lakhelyéhez kötődő népművészeti értékeket is bemutatja, ha a produkció megfelelően illeszkedik az előadók életkori sajátosságaihoz, valamint ha a műsorszámban megjelennek a gyermekfolklór egyéb műfajainak, illetve a hagyományos gyermekélet szokásainak értékei.

 

KATEGÓRIÁK:

 

1. Énekes szólisták és énekegyüttesek

Az énekes szólisták esetében egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, énekes produkcióval. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb 3 perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zenefolklorisztikai, zeneesztétikai értéke, a bemutatott népdalok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása.

Az énekegyüttesek esetében legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A csoportok fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhetnek, legfeljebb 3 és fél perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zenefolklorisztikai, zeneesztétikai értéke, a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága, a bemutatott népdalok stílushű előadásmódja, illetve az előadók művészi kisugárzása.

 

2 . Hangszeres szólisták, zenekarok, hangszeregyüttesek

A hangszeres szólisták esetében egyszemélyes műsorszámokkal lehet jelentkezni, az autentikus népzene szólóhangszereinek bármelyikével. A versenyzők fordulónként egy-egy produkcióval szerepelhetnek, legfeljebb 3 perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zenefolklorisztikai, zeneesztétikai értéke, a bemutatott népzenei dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó egyéni, művészi kisugárzása. Igény esetén a hangszeres szólistának zenekari kíséretet biztosítunk.

A zenekarok és hangszeregyüttesek esetében legfeljebb héttagú formációk indulhatnak. A versenyző csoportok fordulónként egy-egy produkciót adhatnak elő, legfeljebb 3 és fél perc időtartamban. Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zenefolklorisztikai, zeneesztétikai értéke, a csoporton belüli együttműködés kidolgozottsága, a bemutatott népzenei dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadók művészi kisugárzása.

3. Táncos szólisták (fiú) és táncospárok (fiú-leány vagy leány-leány pár)

A táncos szólisták és táncospárok fordulónként egy-egy produkciót állíthatnak össze minimum 1 és fél perc, maximum 2 perc időtartamban, melynek táncai, illetve azok motívumkészlete egyazon régió hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik esztétikai értéke és stílushű előadásmódja, valamint az előadók egyéni, művészi kisugárzása, továbbá a zenei kíséret dallamainak zenefolklorisztikai, zeneesztétikai értéke.

 

4. Néptáncegyüttesek

A néptáncegyüttesek kategóriájában jelentkező csoportok maximális létszáma 30 fő. Az együttes fordulónként egy-egy produkcióval jelentkezhet maximum 4 és fél perc időtartamban, melynek táncai (illetve azok motívumkészlete) egyazon tájegység hagyományos tánckultúráját képviselik. A produkciók elbírálása során kiemelt szempontnak számít a kiválasztott táncok és motívumaik, illetve a bemutatott koreográfiák esztétikai értéke (beleértve a zenei kíséret dallamainak zenefolklorisztikai, zeneesztétikai értékét), a néptáncanyag hiteles, stílushű megformálása, illetve az együttes művészi összhatása.

 

Zenei kíséret a táncprodukciókhoz

A néptánc produkciókhoz vonós zenekari kíséretet biztosítunk. Az egyéb zenei igényeket kérjük a jelentkezéssel együtt bejelenteni, ezek külön egyeztetés tárgyát képezik.

 

A VERSENY TERVEZETT LEBONYOLÍTÁSA

 

1. Pályázatok beküldése (2019. június 23-ig)

A vetélkedőre a pályázók. 2019. június 23. éjfélig jelentkezhetnek a Hagyományok Háza honlapjáról (www.hagyomanyokhaza.hu) és a www.folszallottapava.hu oldalról elérhető on-line regisztrációs űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyag (hang- vagy videofelvétel, továbbá fényképek) linkjeinek mellékelt csatolásával.

 

Online regisztráció

Forrás: SZAKC