Fogyatékosság-barát munkahely

Hazai
Pályázati útmutató
Fogyatékosság-barát munkahely elismerés

1. Pályázat célja, háttere
A Fogyatékosság-barát munkahely elismerést a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be azzal a céllal, hogy az álláskereső fogyatékos emberek, és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását támogassa. Az elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Amerikai Kereskedelmi Kamara, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja át. A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés alapja a folyamatos fejlesztés.

2. Pályázatra jogosultak köre
Az elismerésre és a logó használatára bármely nyílt munkaerőpiaci munkáltató jelentkezhet, az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt. Kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt lehetnek Fogyatékosság-barát Munkahelyek. Az elismerés elnyerésének nem előfeltétele, hogy a szervezet fogyatékos embereket foglalkoztatasson, bármely, a nyitottságot, fejlődési szándékot kifejező tevékenység díjazásra érdemes lehet.
A jelentkezést azonban kizárja, ha az adott szervezet rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkezik és központi költségvetési támogatást kap.

3. Pályázatok benyújtásának módja, helye és ideje
A pályázati jelentkezési lap a Fogyatékosság-barát Munkahely program honlapjáról tölthető le (http://www.fbm.hu). A pályázat kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be. A pályázatot hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva kell benyújtani.
Pályázat beadásának határideje: 2016. május 31.
Az aláírással ellátott kitöltött jelentkezési lapot a pályázati határidőn belül elektronikus formában az e-mail címre kell beküldeni. Amennyiben a pályázat kitöltésével kapcsolatban kérdése merül fel, szintén ezen a címen, vagy a 06 70/398 5029telefonszámon érdeklődhet.

4. PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK
A pályázó szervezetek méretük alapján, két pályázati kategóriában pályázhatnak. Külön kerülnek díjazásra a kis-közép vállalkozások és civil szervezetek, illetve a nagyvállalatok és a 250 fő felett foglalkoztató költségvetési intézmények. Kérjük, hogy a jelentkezési adatlapon jelölje, hogy az Ön cége melyik kategóriába tartozik.

5. ÚTMUTATÓ A JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSÉHEZ
A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést azok a munkáltatók kaphatják meg, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos emberek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat.
Az elismerés megszerzésére az alábbi területeken megvalósított fejlesztésékkel lehet pályázni:
Vezetés: A szervezet vezetőinek felkészítése a fogyatékosság tudatos kezelésére.
Munkatársak: A szervezet munkatársainak felkészítése a fogyatékos emberek befogadására, a fogyatékos munkavállalók beilleszkedésének segítése.
Politika és stratégia: A szervezet fogyatékos, vagy fogyatékossá váló dolgozóinak megtartásához irányelvek meghatározása.
Partneri kapcsolatok és erőforrások: Partnerek, beszállítók kiválasztásában fogyatékos-ügyi szempontok figyelembe vétele. Szakértők igénybe vétele a fogyatékosság-barát körülmények kialakítása terén.
Folyamatok: A toborzási folyamat akadálymentesítése. A fogyatékosság-barát munkahely logó használatának beépítése a toborzási folyamatba.
Eredmények: A fogyatékos emberek toborzását, foglalkoztatását, megtartását, a dolgozók szemléletformálását javító eredmények szisztematikus értékelése. A visszacsatolások beépítése a rendszerbe. A Jelentkezési lap kitöltése segítséget ad a fogyatékos-ügyi célkitűzések megvalósításáért felelős vezetőknek és szakembereknek ahhoz, hogy szisztematikusan áttekinthessék, mennyire eredményesen teljesít a szervezet a fenti területeken, és hol lehetne még javítani. Az áttekintést követően meg kell határozni rövidtávú (3 hónapon belül megvalósítandó) és középtávú (2 éven belül megvalósítandó) fejlesztéseket, melyeket a fogyatékos személyek toborzása, foglalkoztatása, megtartása, illetve a szervezet dolgozóinak érzékenyítése, informálása kapcsán terveznek megvalósítani.

6. KÖTELEZŐ VÁLLALÁSOK
2016-ban bevezetett módosítás szerint, amennyiben a pályázó cég nem alkalmaz megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékos munkavállalót, akkor rövidtávon minimum 1 fő megváltozott munkaképességű munkavállalóval kell bővíteni a létszámot.
a) A kis- középvállalatoknak, nonprofit szervezeteknek és a 250 fő alatt foglalkoztató szervezeteknek, rövid és középtávon minimum egy fejlesztési területet szükséges megjelölniük.
b) A nagyvállalatoknak és 250 fő felett foglalkoztató költségvetési intézményeknek rövid és középtávon minimum két fejlesztés teljesítése szükséges, melyek közül az egyik kötelező vállalás, hogy – amennyiben a foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók létszáma nem éri el a kötelező, 5%-os foglalkoztatottsági szintet – két éven belül minimum +1 fő megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása szükséges.
c) Mindkét kategóriában: kötelező alkalmazni a Fogyatékosság-barát Munkahely logót a szervezet honlapján, portáján és/vagy főbejárata közelében.
Emellett minden pályázónak vállalni kell, hogy részletes tájékoztatást tart a Fogyatékosság-barát munkahely elismerésről munkavállalóinak.

7. KÜLÖNDÍJAK
A díj adományozó testülete az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályázókat különdíjban részesíti az alábbi kategóriákban:
1.Vezetés és stratégia
2. Toborzás és kiválasztás
3. Akadálymentesítés (fizikai, infokommunikációs)
4. Befogadó környezet kialakítása
5. Tanulás, fejlődés, előmenetel
6. Fogyatékos ügyfelek kiszolgálása

Kérjük, a jelentkezési lapon találhatókérdésekre adott válaszaiban röviden írja le, milyen rendszereket, módszereket alkalmaz jelenleg a felsorolt területeken, illetve miben lenne szükséges fejlődnie! A kérdésekre adott válaszait minden esetben indokolja, illetve támassza alá a megfelelő dokumentumokkal!
http://fbm.hu/

 

Forrás: pafi.hu