Fajátékok Óvodában, Iskolában

Hazai

Népi Fajátékok Fesztiválja Óvodában/ Iskolában
Pályázatunk célja, „A tanulók ismerjék meg nemzeti, népi kultúránk értékeit, hagyományait. … Sajátítsák el azokat az ismereteket, gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, amelyek megalapozzák az otthon, a lakóhely, a szülőföld, a haza és népei megismerését, megbecsülését. Alakuljon ki bennük a közösséghez tartozás, a hazaszeretet érzése, (A Kormány a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (4) bekezdés b))

Segítséget nyújtsunk az iskoláknak és az óvodáknak abban, hogy a Nemzeti Alaptantervben megfogalmazott elvárásoknak minél magasabb színvonalon tudjanak megfelelni.

Kiíró: a Boglárka Hagyományőrző Kulturális Egyesület a néphagyományok megőrzését tűzte ki célul fesztiválokon szórakoztatva a résztvevőket népi és történelmi játékokkal. A gyermekek foglalkoztatásában nagy tapasztattal rendelkező játékmesterek közel 10 éve vesznek részt ehhez hasonló programokban, egy másik egyesületben. Ezen tapasztalatok felhasználásával dolgozták ki a néphagyományok bemutatását játékok segítségével. Különböző ünnepekhez különböző programokkal kapcsolódunk. A vidám hangulatú közös játék után pozitív élményekkel távoznak a résztvevők, anélkül sajátítják el az ismereteket a népszokásokról, hogy a tényleges tanulási folyamat negatív részei felmerülnének a gyerekekben.

Az éves programunk az évszakok függvényében a következőként alakul:

– május – június Pünkösd és Gyereknap
– szeptember – október szüret, őszi betakarítások
– november – december a népi játékokba beleépítettük a névnapok jellegzetességeit (Márton, András, Katalin, Miklós, Luca) és az ünnepek hangulatát (Advent, Mikulás, Karácsony) szokásokkal kiegészítve.
– január – februári a Farsang jegyében készült, busójárással, kiszebábbal, bolondos zenés – táncos játékokkal a régi fonókból.
– március – áprilisra két fajta programot terveztünk egyforradalmit és egy húsvétit.

Támogatottak köre:

– iskolák Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről;

– illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén;

– cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén;

Ebben kategóriában nem pályázhatnak falunapok, városnapok, fesztiválok szervezői.

A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által választott helyszínen egy jó hangulatú tartalmas rendezvényt szervezünk. Az egyesületünk tulajdonában lévő népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk ( melyek bérleti díja kb. fél millió Ft lenne ) Az érdeklődők választhatnak ezen kívül különböző programelemekből: kézzel hajtott fakörhinta (óvodában), íjászat (iskolában), táncház, kézműves játszóház, 5 próba, asztali logikai játékok

Támogatási időszak: 2016. május 1. és 2017. június 30. között megrendezésre kerülő rendezvények.

A pályázat kódja: 2016 – HJ

A program időtartama: óvodában 3, iskolában 2 óra (a résztvevő gyerekek egyéni adottságaitól függően).

A különböző programok kellékei:

  1. 1. május – június Pünkösd és Gyereknap: királyavatás, évszakkirakó, mézgyűjtő, mesefa, sárkányvadászat, hordólovaglás, csigacsalogató, katicareptetés, várostrom , bajvívás, sólyomreptető, lovagi torna, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, gólyalábak, páros sí, kirakó, birkaterelő, nyuszietető, halacska szemező, szarvasűző, karikadobó, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákban ugrálás, vak építő, vak fűzőcske, rovásírás memória, labirintus, mérleg, egyensúlyozó, golyóvezető, puliverseny, állatos célbadobó,

2. szeptember – október szüret, őszi betakarítások:almaszedés, szőlőszüret, libatömés, malom, birkaterelő, nyuszietető, halacskaszemező, szarvasűző, évszakkirakó, mézgyűjtő, mesefa, sárkányvadászat, hordólovaglás, csigacsalogató, katicareptetés, várostrom , bajvívás, karikadobó, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákban ugrálás, rovásírás memória, labirintus, mérleg, egyensúlyozó, golyóvezető, puliverseny, állatos célbadobó, sólyomreptető, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, gólyalábak, páros sí, kirakó

3. november decemberben: Lucaszék készítés, boszorkányles, libatömés, csirkesöprűzés, sólyomreptetés, Mikulás szán, Mikulás puttony, koszorúdobó, állatos célbadobó, hordólovaglás, patkódobó, horgászat, böllérkirakó, birkaterelő, halacska szemező, szarvasűző, mocsárjáró, Toldi erőpróba, rovásírás memória, páros sí, mini gólyaláb, királyavatás, egyensúlyozó, golyóvezető, puliverseny, mesefa, évszakkirakó, kukoricamorzsolás, csigacsalogató, malom

  1. januárban és februárban A gyerekek kézműves tevékenysége az óriás kiszebáb készítés, melyre a rendezvény folyamán mindenki télűző óriás busóval, busó kolomp megszólaltatása a busó kezében, disznóvágás folyamata kirakóban, böllérkirakó, fánkdobó, Lucaszék készítés, libatömő, csirkesöprűző, sólyomreptető, boszorkányles, szarvasűző, hordólovaglás, állatos célbadodó, birkaterelő, patkódobó, katicareptetés, horgászat, bajvívás, halacska szemező, lovagi torna, rovásírásos memória, Toldi erőpróba, páros sí, mini gólyalábak, királyavatás, egyensúlyozó, golyóvezető, puliverseny, mesefa, csigacsalogató
  2. március – áprilisra (forradalmi rendezvényekre, várjátékokra, Szent György napra) bajvívás, megvívnak a sárkánnyal, hordólovaglás, patkódobó, Toldi erőpróba, elfoglalják a várat az ágyúval, gólyalábazás, szarvasűző, kötélhúzás, egyensúlyozó, zsákbaugrás, királyavatás, állatos célbadodó, sólyomreptetés, lovagi torna, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, páros sí, karikadobó, karikázó, mérleg, mocsárjáró, kirakó, rovásírásos memória, puliverseny, mesefa, malom, évszakkirakó
  3. március – áprilisra (húsvéti) tojáslabirintus, nyuszietető, tojásfújás, tojásfestés, birkaterelő, golyóvezető, mesefa, csigacsalogató, csirkepofozó, horgászat, patkódobó, mérleg, puliverseny, halacska szemező, évszakkirakó, mocsárjáró, télűző, karikadobó, hordó lovaglás, libatömés, sólyomreptetés, malom, szarvasűző, állatos célbadobó, katicareptetés, rovásírásos memória, páros sí, mini gólyalábak, virágporzás méhecskével,

A program lebonyolítása iskolába: minden résztvevő kap egy regisztrációs lapot, melyen rajta van minden játék neve, grafikája. Erre a játékok kipróbálása után pecséteket gyűjthetnek. Ha minden játékot kipróbált jutalmul kap egy égetett faérmet.

A program lebonyolítása óvodában: a gyerekek a rendezvény kezdetén megkapják az ajándék érműket, ennek a hátuljára gyűjthetnek, minden játék kipróbálása után, pecsétet. A legszorgosabb resztvevők, vagy a csoportok oklevelet kapnak. Ha az óvoda családi rendezvényt szervez, a szülők bevonásával, a program lebonyolításában az iskolás koreográfiát szoktuk használni, a program kezdetén menetlevelet kapnak.

A rendezvény összköltsége: 650 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: a játékmesterek költségei, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek- kézműves termék, (melyek értéke 500/ db, ennek előállítási költségeit számoltuk: 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségek, szervezési, lebonyolítási költségek, az eszközök össze és szétszerelési költségei és a játékok bérleti díja.

Önrész: 650 Ft / gyermek ( min 70 résztvevő ). Ez az összeg a következő költségeket tartalmazza: az alapanyagokat, a díjakat ( minden gyermek ajándékot kap, egy fába égetett érmet, szalagra fűzve), a diplomákat, a játékmesterek költségeit.

A rendezvényre meghívhatják a szülőket, rokonokat is, a 14 év feletti vendégek és a pedagógusok ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A 2 és 14 év közötti meghívott gyerekek számára érvényes a 650,- Ft/ gyermek önrész.

Létszámtól függő kedvezmények:

  • 120 fő feletti létszám esetén egy választható programelem ajándékba
    · 180 fő feletti létszám esetén 600,-Ft/gyermek, vagy két választható programelem ajándékba

Több intézmény összefogva is benyújthat pályázatot ( minden intézmény adatait kérnénk feltüntetni). Az önrész mértéke pedig 600 Ft/ gyermek. Ha egy közös helyszínt jelölnek meg, és a közös gyereklétszám meghaladja a 140 főt, két rendezvényt tartunk ugyanazon a napon különböző időpontban.

Azon intézmények számára, akikkel programszervezőként évek óta kapcsolatban állunk, és erről e-mailben felhívást kaptak, az önrész 600 Ft / gyermek vagy egy választható programelem ajándékba, 120 fő felett két ajándék programelem. Ha valamelyik régi partnerünk, bármilyen okból kifolyólag, nem kapta meg az értesítést, ezt jelezheti elérhetőségeink bármelyikén.

Választható kiegészítő programelemek:
a) – kézzel hajtott, kosaras fakörhinta(óvodában, mert a súlyhatár 25 kg) +100,-Ft/gyermek
b) – táncház, melyben felelevenítjük a fonóhoz kötődő játékokat is. +100,-Ft/gyermek
c) – Fonó – kézműves játszóház, tésztából kenyérbába készítése,melyet formáznak,magokkal díszítenek a gyermekek. Kis kemencében kisütjük, és haza lehet vinni (dísztárgy, nem étkezési célra ,) +100,-Ft/gyermek
d) – íjászat – oktatása,kipróbálása (iskolában) +100,-Ft/gyermek
e) – vitézi 5 próba, ahol a résztvevők összemérhetik tudásukat ügyességi, logikai feladatok segítségével. A győztes oklevelet kap. +50,-Ft/gyermek
f) – asztali logikai fajátékok +50,-Ft/gyermek

A résztvevők életkora, összetétele: a játszótér egy időben 150 óvodás vagy 200 iskolás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon a helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban, ilyen esetben a maximum létszám 300 illetve 400 fő/nap, egyenlően elosztva 150 – 150 / 200 – 200 főre rendezvényenként.

A helyszín biztosítása a pályázó feladata. Ez a helyszín lehet az intézmény területén, vagy egy tetszőlegesen választott helyen. Ha területfoglalási engedély szükséges az adott helyszínen, ezt a pályázónak kell intéznie.

Szükséges technikai igény: az alapprgramnál 1-2 asztal. Az asztali logikai fajátékokhoz és a Fonónál van szükség 4-10 asztal, hozzá székek. Áramvételi lehetőség, a Fonóhoz és a táncházhoz, (ha van saját hangtechnikai felszerelés, azt kérnénk jelezni).

Szállítási költség: 70 Ft/km ( székhely: Tiszakécske)

A pályázatok benyújtásának módja: az egyesület honlapján keresztül: www.fakorhinta.hu Itt előbb regisztrálni kell, majd a választott pályázat formanyomtatványát kitölteni, ezután kinyomtatni, aláírva, lepecsételve beszkennelni és úgy is feltölteni. Vagy e-mailben a e-mail címre.

A pályázati benyújtás határideje: Június 20., július 15., augusztus 15., szeptember 15.

Szállítási költség: 70 Ft/km ( székhely: Tiszakécske)

Elbírálás: A beadási határidőt követően 5 napon belül.

Értesítés: Az elbírálástól számítva max.10 napon belül e-mailben.

Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák a nyertes pályázók számára a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját.

Érdeklődni lehet: e-mailben a ímen vagy telefonon az egyesület elnökénél. Telefonszám: Lőrincz Teréz 06 70 / 600 56 84.

Bővebb információ a Boglárka Hagyományőrző Kulturális Egyesület honlapján található:www.fakorhinta.hu (képek, videók a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb.)