Év Homlokzata 2016-Középület kategória

Hazai
Év Homlokzata 2016
Középület kategória díj

Az Év Homlokzata pályázat célja mai magyar építészet értékteremtő épületeinek, a homlokzat formálásának és kialakításának értékelése, illetve az építészek és kivitelezők elismerése.
Magyarország egyik legrangosabb és legjelentősebb díjazású pályázatára 5 kategóriában lehet jelentkezni, melyek: családi ház, társasház, középület, műemlék- és panelfelújítás. A kategóriánkénti díjak értéke 1-1 millió forint.
Az Év Homlokzata-díjat független építész szakmai zsűri ítéli oda. A pályázaton építészek és kivitelezők vehetnek részt. A díj alapítója és fő támogatója a Baumit Kft.

Díj, díjazás

Díj értéke: Nettó 1 000 000 Ft, a járulékterheket a Kiíró vállalja.
A Kiíró fenntartja a jogot a díjak megosztására és a díjazás módosítására.

A pályázat menete

Nevezés módja: A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az evhomlokzata.hu honlap Nevezés felületén a kért adatok kitöltésével, a fényképek, illusztrációk feltöltésével és a nyilatkozatok elfogadásával. A nevezéshez egyszeri regisztráció szükséges. A pályázat beadási határidejéig a nevezés kiegészíthető, módosítható.

Nevezési határidő: 2016. április 30., 24 óra.

Eredményhirdetés: 2016 novemberében az Év Homlokzata díjkiosztó gálán. A pontos időpontot a Kiíró a http://www.evhomlokzata.hu honlapon teszi közzé. A díjkiosztó ünnepségre valamennyi pályázó meghívást kap.

Az elbírálás menete: A beérkezett pályaművek fotói alapján a zsűri online és személyes konzultáció keretében kiválasztja az Év Homlokzata 2016 díjas épületet.
Az eredményhirdetést követő 30 napon belül a díjak átvételéről a Kiíró egyeztet a díjazottal. Amennyiben a pályázat nyertese az általa az online jelentkezéskor megadott címen nem értesíthető, vagy a pályázati díjra a kihirdetést követő 60 napon belül nem jelentkezik, a Kiíró szabadon rendelkezik a díj összegével.

Általános rendelkezések
Az Év Homlokzata pályázaton egyszer már indított épülettel többször nevezni nem lehet. Ez kizárást von maga után.
Zsűritagok és családtagjaik nem vehetnek részt a pályázaton. Nem lehet pályázó az a gazdasági társaság sem, amelyben a zsűritag vagy hozzátartozója tag, tisztségviselő vagy munkatárs.
A Baumit Kft. dolgozói, valamint hozzátartozóik, családtagjaik nem vehetnek részt a pályázaton.
A zsűri döntése, illetve a díj kifizetése jogi úton nem támadható.
A Nevezés elküldése a pályázat feltételeinek elfogadását jelenti.
A Kiíró a nevezések feldolgozása során pótlólagos adatokat kérhet be. Az alaki vagy tartalmi feltételeknek meg nem felelő jelentkezéseket a Kiíró indoklás nélkül elutasíthatja.

Épületre, Pályázóra vonatkozó feltételek

Pályáztatható épület: A pályázat szempontjából középületnek minősül minden olyan épület, amely közösségi feladatot lát el; például szolgáltatási, kulturális, oktatási, sport, szociális, egyházi, vendéglátási stb. területen. Pályázni új építésű vagy felújított épülettel lehet, amelyen homlokzati felújítás történt.

Építés, felújítás időpontja és helye: 2012. január 1. – 2016. április 30. között, Magyarországon épült vagy felújított épületek.

Az épülethez felhasznált anyagok: Kizárólag olyan épületekkel lehet pályázni, amelyeknek a homlokzati kialakításánál Baumit termékeket használtak fel.

Pályázó személye, jogállása: Az Év Homlokzata 2016 pályázatra kizárólag építészek és kivitelezők jelentkezhetnek (továbbiakban Pályázó). Magánépíttetők, beruházók a pályázatban nem vehetnek részt. A pályázatot építészként vagy kivitelezőként magán- (természetes) és jogi személy egyaránt beadhatja.

Építész pályázó esetén: Ha az épület tervezésében több építész vett részt, egyedül is pályázhat az az építész, akinek munkája bizonyítottan a homlokzat kialakításához kötődik.

Építész kötelezettsége: Az építész pályázónak kötelező feltüntetni az épületet jegyző esetleges társépítész(ek) nevét.

Kivitelező pályázó esetén: Ha az épület kivitelezésében több kivitelező vett részt, akár fő- és/vagy alvállalkozói minőségben, egyedül is pályázhat az a kivitelező, akinek munkája bizonyítottan a homlokzat kialakításához kötődik.

Kivitelező kötelezettsége: Új vagy építési engedély köteles felújított épület esetében a kivitelezőként résztvevő Pályázónak kötelező feltüntetnie az épületet jegyző (engedélyezési terven szereplő) építész(ek) nevét.
Alvállalkozó esetében előfordulhat, hogy ő maga nem áll közvetlen kapcsolatban a megbízóval csak a fővállalkozóval. Ebben az esetben ezt célszerű jelezni a nevezéskor a megjegyzések rovatban. A díjat az nyerheti el, aki a pályázatot beadta. Ha al- és fővállalkozó együtt adják be a pályázatot, akkor a díj összege megoszlik. Ha az al- és a fővállalkozó külön-külön adják be ugyanarra az épületre a pályázatot, a díj akkor is megoszlik. Ha a fővállalkozó és az alvállalkozó nem tud megegyezni az esetleges pályázati díj jogosultságáról, kizárják magukat a pályázatból.
A nevezés során a projekt leírásban fel kell tüntetni, hogy a pályázó milyen feladatot látott el a projektben, vagyis építész, tervező, társépítész, társtervező, kivitelező stb.

Közös pályázatok: Egyazon épület pályáztatásával indulhatnak közösen építészek/homlokzati rekonstrukciós tervezők és kivitelezők. Ebben az esetben a nyertes pályázók a díj összegét annyi részre elosztva és arányosan kapják meg, ahányan jelentkeztek.

Egyidejűen benyújtott pályázatok: Egyidejűnek minősülnek azok a pályázatok, amelyeket előzetes egyeztetés nélkül a pályázók építészként/homlokzati rekonstrukciós tervezőként és kivitelezőként külön-külön nyújtanak be ugyanarra az épületre. Ebben az esetben a Kiíró a pályázati határidő lejárta után értesíti a pályázókat az egyidejű nevezésről, és az esetleges díjat a Kiíró a pályázók arányában osztja meg.
Egyazon épülettel pályázhat akár építész/homlokzati rekonstrukciós tervező, akár kivitelező közösen és egy időben is (ld. fenti definíciók). Kiíró a pályázat beküldési idejének végéig nem értesíti a feleket a pályázásról.
Az jogosult a részvételre, aki a pályázatot beadta, illetve akik beadták. Utólagosan az épület építésze/homlokzati tervezője vagy kivitelezője, a kivitelező fő- vagy alvállalkozója nem formálhat jogot a díjra, ha ő maga nem pályázott.
Építész/homlokzati tervező pályázónak nem kötelessége a pályázás tényét közölni a kivitelezővel.
Kivitelező pályázónak nem kötelessége a pályázás tényét közölni az építésszel/homlokzati tervezővel, a fő- vagy alvállalkozó kivitelezővel.
A Kiíró csak a pályázat beadási határidejének letelte után, csak az Év Homlokzata 2016 pályázat kommunikációja során használja fel azoknak a nevét, akik a projektben részt vettek, de nem pályáztak.
Amennyiben jogi személy adja be a pályázatot, a jelentkezésnél meg kell nevezni a kapcsolattartó személyét és elérhetőségét. Jogi személy esetében a díj átvételéről a társaság mindenkori vezető tisztviselője dönt.

A középület képviseletére jogosult jogi személy hozzájárulása: A Pályázónak a nevezés elküldésekor meg kell adnia a középület képviseletére jogosult jogi személy nevét, elérhetőségét, valamint nyilatkoznia kell arról, hogy az hozzájárult a következőkhöz:
– a pályázaton történő induláshoz
– az Év Homlokzata pályázat kommunikációja során az épület bemutatásához
– az épületnek a Kiíró által szervezett fotóztatásához, vagy video felvétel készítéséhez és ezek közzétételéhez.

A középület képviseletére jogosult jogi személy írásbeli hozzájárulását a Kiíró szerzi be. A hozzájárulás hiányában a pályázat érvénytelen.

Fotódokumentáció: A pályázathoz legalább két fotót kell feltölteni az épület beazonosításának céljából. A Kiíró az épületről a zsűrizés megkezdéséig fotókat készíttethet, amelyek egységes beállításokkal és minőségben készülnek, ezzel segítve a zsűri objektív munkáját. Épület felújításnál a zsűri munkáját megkönnyíti az eredeti állapotról készült fotó, amelyet a kommunikáció során a Kiíró is felhasználhat.

Szerzői jogi nyilatkozatok, felhasználási és közzétételi engedélyek, egyéb rendelkezések

Referencia hozzájárulás: A Pályázó a középület képviseletére jogosult jogi személy hozzájárulásával egyetértését fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a pályáztatott épületet a Kiíró szakmai referenciaként használja fel.
Az épületről készített fényképeket, illetve videó-felvételeket a Baumit Kft. korlátozás nélkül felhasználhatja marketing-, illetve oktatási tevékenysége során. A felhasználási jog kiterjed különösen, de nem kizárólagosan a honlapokon, prospektusokban, hirdetésekben, PR-cikkekben és prezentációk során történő, illetve jövőben megjelenő médiumokban való közzétételre, idő, hely és módbeli megkötés nélkül. A fentiek érvényesek például a következő felületeken:
– evhomlokzata.hu honlap
– baumit.hu és baumit.com, illetve más Baumit országok honlapjai
– Baumit Facebook oldal
– kiállítás: Év Homlokzata díjkiosztó gála
– Baumit által jegyzett média megjelenések
– szakmai rendezvények előadási anyaga stb.
A Pályázó a nevezéssel együtt kijelenti, hogy a pályázaton való részvétele harmadik személy jogát nem érinti, nem sérti. Ezzel kapcsolatban az esetleges jogkövetkezményt a Pályázó viseli.
A pályázott és/vagy díjazott építészeti alkotások dokumentációi, fotói publicitási és kiállítási joggal, a pályázók szerzői jogainak betartása mellett a Kiíró tulajdonába kerülnek.

Egyéb rendelkezések: A Kiíró fenntartja a lehetőségét, hogy a zsűri összetételét előre nem látható okok miatt megváltoztassa. A Kiíró fenntartja a jogát arra, hogy az eredményhirdetés idejét megváltoztassa. A Kiíró fenntartja a jogát arra, hogy a zsűri döntésének értelmében a díjakat megossza, vagy ne adjon ki kategória díjat. Ezekről a döntésekről a Kiíró nem köteles a pályázat résztvevőit külön tájékoztatni.
http://evhomlokzata.hu

Forrás: pafi.hu