Erdőterületeknek nyújtott kompenzáció

Hazai
Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések
A Felhívás kódszáma: VP4-12.2.1-16.

Magyarország Kormányának felhívása az erdőgazdálkodók részére, a Natura 2000 erdőterületeken a 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról (a továbbiakban: Evt.) szerinti, a Natura 2000 erdőterületekre vonatkozó a Natura 2000 területek célkitűzéseinek elérését szolgáló erdőgazdálkodási előírások betartásának elősegítése megvalósítása érdekében.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdítását. A cél elérését a Kormány az erdőgazdálkodók együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén.
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:
– a benyújtott támogatási kérelemről – egyúttal kifizetési igénylésről a jogszabály által meghatározott határidőn belül dönt.
– A Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt támogatás hektáronként legalább 41 és legfeljebb 237 eurónak megfelelő forint összeg normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.
A támogatási kérelmet – egyúttal kifizetési igénylést – benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
– projektjük megvalósításával hozzájárulnak a Natura 2000 erdőterületek megőrzése és fenntartása céljának eléréséhez.

1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE
1.1. A Felhívás indokoltsága és célja
A Natura 2000 hálózat az Európai Unió által létrehozott európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. Hazánkban a Natura hálózat erdő hasznosítású területeire az Evt. vonatkozó előírásai értelmében speciális, a közösségi jelentőségű élőhelytípusok kedvező szerkezeti és funkcionális elemeinek, valamint az erdőkhöz kötődő közösségi jelentőségű fajok életfeltételeinek biztosítását szolgáló erdőgazdálkodási kötelezettségek vonatkoznak, melyek betartása többletköltséget, illetve bevételkiesést jelentenek a gazdálkodók számára.
A támogatás célja fenti jogszabályi előírások betartásából származó többletköltség, valamint bevételkiesés kompenzációja a gazdálkodók számára.
Jelen konstrukció keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek.
1.2. A rendelkezésre álló forrás
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 25,5 milliárd Ft.
Jelen Felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 3500 db.
1.3. A támogatás háttere
Jelen Felhívást a Vidékfejlesztési Program keretében a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága (Irányító Hatóság) hirdeti meg a 1012/2016. (I. 20.) Korm. határozatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján.

2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja.

3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK
Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek:
3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek
A Felhívás értelmében vissza nem térítendő kompenzációs támogatás vehető igénybe a Natura 2000 irányelveket érvényre juttató jogszabályok végrehajtásával érintett, az Országos Erdőállomány Adattárban nyilvántartott erdőrészlet területén felmerülő költségek és bevétel kiesés ellentételezése céljából.
3.4. A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások
3.4.1. Műszaki-szakmai tartalommal kapcsolatos elvárások
I. Jogosultsági kritériumok
1. A támogatásra az az erdőgazdálkodó jogosult, aki a MePAR adatbázisban az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 275/2004. Korm. rendelet) szerint és az Országos Erdőállomány Adattárban Natura 2000 területként lehatárolásra került területen folytat erdőgazdálkodási tevékenységet.
2. Támogatás igénybevételére az adott erdőrészlet vonatkozásában az az erdészeti hatóság által az Evt. alapján jogerősen nyilvántartásba vett erdőgazdálkodó jogosult, aki rendelkezik az adott erdőrészletre vonatkozó, az erdészeti hatóság által jóváhagyott jogerős erdőtervvel, vagy jóváhagyott jogerős erdőtelepítési kivitelezési tervvel.
3. A minimális támogatható erdőterület mérete: 1,0 hektár, amely megállapítása során az egy kérelemben elfogadott erdőrészletek összterületet veszik figyelembe.
4. Csak teljes erdőrészlet támogatható azzal, hogy a 0,25 hektár nagyságot el nem érő erdőrészletre nem vehető igénybe támogatás.
5. Támogatás igénybevételére nem jogosult önkormányzat, költségvetési szerv, valamint az a gazdálkodó szervezet, amelyben a Magyar Állam tulajdoni hányada eléri vagy meghaladja az 50%-ot.
6. Nem támogatható olyan erdőrészlet, amely 50% vagy azt meghaladó állami, vagy önkormányzati tulajdonban van.
7. Nem támogatható az az erdőrészlet, amelyet érintően a támogatási időszakra vonatkozóan jogerős erdőgazdálkodási bírságot állapított meg az erdészeti hatóság, és a bírságolt cselekmény, illetve tevékenység az erdőrészlet állapotát megváltoztatta.
8. Nem támogatható az az erdőrészlet, amelyet érintően természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997.(II.20.) Korm. rendelet 2. § (1) ab) és e) pontja alapján jogerősen szabott ki bírságot az illetékes természetvédelmi hatóság az erdőgazdálkodóra, és a határozat indokolásában a közösségi jelentőségű fajok tömeges pusztulását, vagy a Natura 2000 terület helyreállíthatatlan károsodását nevezi meg
9. Nem igényelhető támogatás az Evt. 13. § szerinti erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületre.

II. Kötelezettségvállalások
1. Támogatást igénylőnek be kell tartania a jóváhagyott erdőtervében, valamint az Evt. 73. § (7)-(8) bekezdése alapján meghatározott előírásokat.
2. A támogatási célok megvalósulásának nyomon követése érdekében a támogatást igénylőnek a támogatási időszakot követő évben a monitoring adatszolgáltatási időszakban eleget kell tennie a felmerülő monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének.
3. A támogatást igénylőnek a Vidékfejlesztési Program keretében szervezett Natura 2000 erdő képzésen kötelező a támogatói okirat kézhezvételétől számított 10 hónapon belül részt venni. A támogatást igénylőnek a képzési kötelezettséget a programozási időszakban egyszer kell teljesítenie. A képzésen a támogatást igénylőnek kell részt vennie. Amennyiben a támogatást igénylő nem természetes személy, a képzésen a vezető tisztségviselőnek, a képzésre kijelölt alkalmazottnak vagy tagnak kell részt vennie. A képzés elvégzését a képzést szervező igazolja a kifizető ügynökség felé.

4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI
Amennyiben jelentkezni kíván a Felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe.
4.1 Támogatást igénylők köre
Az az erdőgazdálkodó, aki megfelel a Felhívás 3.4.1. I. pontjában foglalt előírásainak.
Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem – egyúttal kifizetési igénylés benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
4.2 Támogatásban nem részesíthetők köre
Nem releváns.
4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
A benyújtási határidő az első évben 2016. március 16-tól június 9-ig tart.
1. A támogatási kérelem – egyúttal kifizetési igénylést elektronikus úton, az egységes kérelem keretében kell benyújtani.
a. A támogatási kérelem az egységes kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül nyújtható be, mely határidő jogvesztő hatályú.
b. A támogatási kérelem a mindenkori egységes kérelem rendelet szerinti szankciómentes benyújtási határnapját követően benyújtható a jogvesztő határnapig azzal, hogy a támogatási összeg munkanaponként 1%-kal csökkentésre kerül.
2. A támogatási kérelem – egyúttal kifizetési igénylés – alapján hozott támogatói okirat kiadása csak a hatályba lépését követően jelent kifizetésre való jogosultságot.
3. A támogatási kérelem – egyúttal kifizetési igénylés – benyújtására és elbírálására az Európai Parlament 1306/2013/EU rendelete, a Bizottság 640/2014/EU rendelete, a Bizottság 641/2014/EU rendelete, 809/2014/EU rendelete és a mindenkori egységes kérelemre vonatkozó hazai rendelet vonatkozó rendelkezései alkalmazandók.
4. Egységes kérelmet kizárólag az ügyfél-nyilvántartási rendszerben kérelemre nyilvántartásba vett ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, az MVH http://www.mvh.gov.hu elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül.
5. A területadatok megadására vonatkozó kötelezettséget a MePAR szerinti fizikai blokk numerikus azonosításával, valamint az erdőrészlet azonosító megadásával kell teljesíteni.

5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak.
5.1 A támogatás formája
Jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
1. A kompenzációs támogatás minden évben évente kerül odaítélésre, vissza nem térítendő támogatás formájában.
2. A támogatás intenzitása 100%, a támogatási összegek az ország teljes területére korcsoportonként és faállománytípus csoportonként egységesen kerülnek kiszámításra.
3. A támogatás a támogatási kérelem – egyúttal kifizetési igénylés keresztellenőrzése, a helyszíni ellenőrzési eredmények kiértékelése után – a keresztellenőrzést követő 30 nap – egy összegben kerül folyósításra.
4. A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a támogatói okirat meghozatalának évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra.
5. A támogatás folyósítása a 2007. évi XVII. törvény 28/A. § (2) bekezdése alapján a támogatást igénylő ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzített fizetési számlájára történik.
5.2 A projekt maximális elszámolható összköltsége
Nem releváns.
5.3 A támogatás mértéke, összege
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: korcsoporttól és faállománytípus csoporttól függően legalább 41, de legfeljebb 237 eurónak megfelelő forint összeg/hektár/év (3. melléklet).
5.4 Előleg igénylése
Nem releváns.
5.5 Az elszámolható költségek köre
Nem releváns.
5.6 Az elszámolható költségek mértékére, illetve arányára vonatkozó elvárások
Nem releváns.
5.7 Nem elszámolható költségek köre
Nem releváns.
5.8 Az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések
Nem releváns.
https://www.palyazat.gov.hu/node/57625
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag

 

Forrás: pafi.hu