Emléktáblák kihelyezésének támogatása

Hazai
Emléktáblák kihelyezésének támogatása

PÁLYÁZATI KIÍRÁS
A pályázati kategória kódja: GUL-16-D
Általános bevezetés
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) nyílt pályázatot hirdet “A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévével” kapcsolatosan.

1. A pályázat háttere és célja
1.1 A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve meghirdetéséről szóló 1009/2015. (I. 20.) Korm. határozattal a Kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította.
1.2 A pályázati kiírás célja egységes emléktáblák elhelyezése minden olyan érintett településen, ahonnan magyar állampolgárokat hurcoltak el a Szovjetunióba politikai fogolyként vagy hadifogolyként, illetve emléktáblák kihelyezése az egykori gyűjtő- és hadifogolytáboroknál.
A kedvezményezettek részéről a pályázat során az emléktáblára irányuló igényt kell bejelenteni, és az 1. számú mellékletben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelő egységes emléktábla készítéséről kell gondoskodniuk. A mellékletben meghatározásra kerül többek között a tábla anyaga, színe, szövegezése, betűtípusa, kinézete, kötelező elemei. Amennyiben az emléktáblán kívül egy opcionálisan választható táblán az áldozatok nevét is fel kívánják tüntetni, úgy a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell az emléktáblára felírni kívánt áldozatok neveit is. Az avató rendezvény megtartása kötelező, amely a kedvezményezett szervezésében valósul meg.

2. A pályázat benyújtására jogosultak köre:
Pályázók köre:
– helyi önkormányzatok;
– nemzetiségi önkormányzatok;
– magyarországi és határon túli civil szervezetek;
– egyház, egyházi szervezetek.

3. A rendelkezésre álló keretösszeg
3.1. A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 145 000 000 Ft, azaz száznegyvenötmillió forint a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. mellékletének XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma Fejezet 20/5/2 Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve programjainak támogatása című fejezeti kezelésű előirányzata terhére. Pályázatok a keret kimerüléséig támogathatóak.

4. Támogatható tevékenységek:
4.1 Támogatható tevékenységek:
– Emléktábla elkészítésének, elhelyezésének költségei
– Avató rendezvények
– Már elhelyezett emléktáblák környezetének, megközelíthetőségének javítására, kegyeleti megemlékezések terének kialakítása
– Szobor elkészítésének, felállításának költségei

5. A pályázatok benyújtásának módja
A pályázat benyújtására papír alapon vagy elektronikus pályázatkezelő rendszerben van lehetőség.
A pályázat benyújtását megelőzően minden elektronikusan pályázónak a https://eptk.fair.gov.hu honlapon keresztül elérhető elektronikus pályázatkezelő rendszerben regisztrálnia kell magát a pályázati útmutató 8. pontjában leírtak szerint, melyhez rendelkeznie kell egyérvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). Ezt követően az elérhető elektronikus pályázatkezelő rendszerben kell benyújtani a pályázatot a megfelelő oldalak kitöltésével.

A pályázatokat a pályázó szervezet anyaországától függetlenül magyar nyelven kell benyújtani.
Benyújtandó: Pályázati kiírás 4. oldal

A táblára kerülő áldozatok neve, az átadás tervezett időpontja, a rendezvényre meghívottak felsorolása, az átadási rendezvény programterve, az elkészítendő tábla költségterve.
továbbá:
– Aláírási címpéldány
– Létesítő okirat, cégkivonat, egyéni vállalkozási igazolvány

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a szakmai tartalomhoz kapcsolódóan az alábbi információk megadására különösen ügyeljenek:
– Az emléktáblák szövegének megfelelő szakmai kialakításához lehetőség szerint vegyenek igénybe helytörténészt, szakértőt, intézményt, ezt tüntessék fel a pályázati anyagban.
– Rendezvények esetében a meghívottak felsorolása: a meghívott előadók megnevezése, tőlük szándéknyilatkozat; a meghívandó sajtóorgánumok megnevezése.
– Emléktábla környezetének rendbehozatala esetében a részletes terv benyújtása szükséges.

Benyújtási határidők (szakaszos):
– 2016. augusztus 15.
– 2016. szeptember 15.

Megvalósítási időszak:
– 2016. július 15.-2017. február 25.

6. A támogatás formája és mértéke
A támogatás vissza nem térítendő támogatás, amelynek folyósítása a záró szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás elfogadását megelőzően támogatási előleg formájában történik. A Támogatáskezelő a támogatási előleget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követő 30 napon belül utalja át.
Támogatás mértéke:
– emlékmű felállítása és kötelező emlékműsor – pályázható összeg:maximum 4 000 000 Ft
– emléktábla – névfelsorolás nélküli- és kötelező emlékműsor – pályázható összeg: maximum 800 000 Ft
– emléktábla – névfelsorolással – és kötelező emlékműsor – pályázható összeg: maximum 1 000 000 Ft
– már meglévő emléktábla és/vagy emlékmű környezetének rendbetétele, karbantartása, javítása – pályázható összeg: maximum 600 000 Ft

A teljes támogatási intenzitás maximuma 100%.

7. Szakmai elvárások:
A pályázók a pályázat benyújtásával vállalják: amennyiben támogatásban részesülnek, úgy a megvalósítás során:
a) feltüntetik és használják “A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” hivatalos logóját
b) a nyertes pályázatokhoz kapcsolódó dokumentumokat/pályaműveket/fotókat megküldik az Emlékév hivatalos honlapjára publikálásra
c) benyújtanak egy előzetes kommunikációs tervet
d) a megvalósítást követően az elnyert támogatási összegről szakmai beszámolót és teljes körű pénzügyi elszámolást nyújtanak be a költséget igazoló bizonylatokkal együtt

8. Elszámolható költségek köre:
– Elszámolható a tábla/installáció előállításának költségei, az avató rendezvény költségei, mint: terembérlet, hangosítás, reprezentációs költség, előadói díj, szervezési díj,
– a már meglévő emléktábla és/vagy emlékmű környezetének rendbetételének költségei.

9. A pályázat lebonyolítója:
A pályázat lebonyolítója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.
http://www.emet.gov.hu/felhivasok/gulag_gupvi7/
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti aszövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag

Forrás: pafi.hu