Ember Mária Díj

Hazai
Ember Mária Díj

FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE
EMBER MÁRIA DÍJ ADOMÁNYOZÁSÁHOZ

A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége megalapította az Ember Mária Díjat, adózva az írónő emlékének.
EMBER MÁRIA (Abádszalók, 1931. április 19. – Budapest, 2001. december 30.) magyar író, újságíró, műkritikus, műfordító, történész. Az írónő a holokausztról szóló “Hajtűkanyar” című könyvének a belső oldalára saját kézírással azt írta: “Ennek a könyvnek a tárgya nem “a” zsidó sors. Amit ez a könyv elbeszél, az a magyar történelem.”

Azokat a személyeket kívánjuk a díjjal elismerni akik:
– munkásságukkal kiemelkedő módon bemutatták a magyar-zsidó együttélés történetét,
– a soá tragikus eseményeit, előzményeit és következményeit, a magyar történelem és kultúra részeként dogozták fel, valamint
– a fentiekkel összefüggésben kiemelten hozzájárultak a rasszizmus elleni küzdelemhez és az emberi jogok érvényesüléséhez.

A díjat, az elbírálás előkészítésére alakult bizottság előterjesztésére az egyesület elnöksége ítéli oda.
A bizottság tagjai: Vajda Júlia, Bálint András, Sebes József, Sipos András, Szilágyi Ákos, Kardos Tamásné.
A díjra érdemes személyek jelölésére javaslatot /ajánlást/ tehetnek magánszemélyek, szervezetek és testületek is. A javaslatot írásban kell benyújtani a
e-mail címre, vagy
postai úton az egyesület 1363. Budapest, Pf. 39. postafiók címére.

A beküldési határidő: 2017. február 28.

A javaslatot akkor tekintjük érvényesnek ha:
– az határidőben beérkezik,
– az tartalmazza az ajánló nevét, elérhetőségét,
– tartalmazza az ajánlott személy életútjának és a díjra jogosító tevékenységének rövid leírását, valamint
– a díjra javasolt személy elérhetőségét is.
Az elbírálást követően minden ajánlásra írásban válaszolunk. A díjban részesülőket levélben értesítjük és a díjazottak nevét és tevékenységét a sajtóban és az interneten is nyilvánosságra hozzuk.

A díj átadására első ízben 2017. április 19-én, az írónő születésnapján, ünnepélyes keretek között kerül sor.

A díjazottak részére egyedi művészi plakett és oklevél jár.
A díjakkal kapcsolatos további információval a bizottság titkára, Kardos Tamásné /Yvette/ szolgál, aki elérhető a +36 30 9647391 telefonon, vagy az egyesület e-mail címén.
http://www.wallenbergegyesulet.hu/