Együtt az ifjúságért!

Hazai
Együtt az ifjúságért! – civil szervezetek támogatása
 

Az idei évben a 20 éves fennállását ünneplő Alapítvány pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára.
2015-ben a nemzetközi Auchan az Ifjúságért Alapítvány Magyarországon 9 nyertes projektnek összesen 87 000 euró támogatást tudott nyújtani. Az 2016-ban ennek a duplájáról, azaz 170 000 euróról rendelkezhetünk.

Pályázatot 2016. április 30-án 16:00-ig a letölthető pályázati adatlapot kitöltve e-mailen lehet benyújtani, az alábbi e-mail címre: A pályázati adatlaphoz kérjük, hogy e-mailben kötelezően csatolják az alábbi dokumentumokat:
– a szervezet létesítő okirata (alapszabály vagy alapító okirat)
– a szervezet bejegyzését igazoló 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat
– az elnökség illetve kuratóriumi tagok névsora
– a szervezet utolsó elfogadott éves jelentése és eredmény kimutatása
– bankszámlaszámot és a banki aláírást igazoló banki aláírás-bejelentő karton másolata
– a szervezet alaptevékenységét illusztráló, szabad felhasználású fotó

A Pályázat benyújtásához segítséget nyújt a minden szükségen információt tartalmazó Pályázati felhívás és útmutató dokumentum, melyhttps://alapitvany.auchan.hu/palyazat oldalról tölthető le. Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.
Minden pályázót biztatunk arra, hogy bizonytalanság esetén vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a Közreműködők munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)

A konzultációs lehetőség elérhetősége:
Tokodi Nóra
Email:
Telefon: (1) 411-3500.
https://alapitvany.auchan.hu/palyazat

 

Forrás: www.pafi.hu