Doktoranduszi program keretében kutatás

Magyarország Hazai

A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet a külgazdasági és külügyi döntéshozatalt támogató, illetve a külpolitikát érintő kutatás témájában doktoranduszok, abszolutóriumot szerzett és fokozatszerzési eljárás alatt álló doktorjelöltek számára doktoranduszi program keretében tudományos kutatás folytatására

A pályázat célja a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (továbbiakban KKM) kutató doktoranduszok munkájának támogatása, és a kutató-elemző tevékenység hasznosítása külpolitikánkban.
Pályázat benyújtására jogosult a doktori képzésének második évétől nappali vagy levelező tagozaton aktív hallgatói jogviszonyban álló doktorandusz; illetve már abszolutóriumot szerzett, vagy fokozatszerzési eljárás alatt álló doktorjelölt.
A pályázat évente egy alkalommal kerül kiírásra. A KKM háromszor háromhavi periódusokban 2-2 hallgatót tud fogadni. A periódusok kiírása:
I. 2016. szeptember 15.-2016. december 15.
II. 2017. január 15.-2017. április 15.
III. 2017. április 20.-július 20.
Kérjük az ütemezéssel kapcsolatos preferenciák feltüntetését a pályázati anyagban.
A nyertes pályázó – határozott időtartamra szóló egyéni fogadási nyilatkozat és kutatási terv alapján – tudományos kutatást folytathat a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A doktoranduszi programban történő részvétel nem keletkeztet munkaviszonyt vagy hallgatói jogviszonyt.
A doktoranduszi programban résztvevő hallgatónak
– a kutatói munkáját instruktor segíti,
– kutatási engedély alapján lehetősége nyílik hozzáférni szakmai levéltári anyagokhoz és könyvtári állományokhoz,
– konzultációs alkalmakon keresztül – jogszabályi keretek betartásával – lehetősége nyílik bepillantani a fogadó szervezeti egység szakmai gyakorlati tevékenységébe,
– lehetősége van a nyilvános tudományos-szakmai rendezvényeken való részvételre,
– kutatói teljesítményéről a program végén tájékoztatást kap az érintett doktori iskola.

A pályázatnak tartalmaznia kell:
– a pályázó személyes adatait (név, anyja neve, születési hely és dátum, lakcím, telefonszám),
– a felsőoktatási intézmény által kiállított, doktoranduszi vagy doktorjelölti jogviszony fennállásának igazolását,
– szakmai önéletrajzot,
– rövid motivációs levelet,
– részletes kutatási és kimeneti tervet,
– publikációs jegyzéket,
– a doktori iskola (témavezető) írásbeli ajánlását.

A pályázatnál előnyt jelent:
– külső, független konzulens (minősített oktató) által írt ajánlás.

A pályázatok beérkezésének határideje 2016. június 30. 16 óra 30 perc. A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani az alábbi címen:
A pályázat megküldésekor az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni a következőt: Pályázat doktori programra.
Amennyiben a pályázati kiírás és az az alapján megkötendő támogatási szerződés között eltérés van, úgy a pályázó tudomásul veszi, hogy a támogatási szerződés szövege az irányadó. Jelezzük, hogy a felek közötti támogatási szerződés alapján a nyertes pályázó költségvetési támogatásban nem részesül.
A pályázati felhívással kapcsolatos további információ Jezsó Alexandra tudománydiplomáciai referenstől, az e-mail címen kérhető.
A pályázatokat egy erre kijelölt szakmai bizottság fogja elbírálni. A pályázatok elbírálásáról a pályázók 2016. augusztus 26-ig kapnak értesítést az általuk megadott e-mail címen.
http://www.kormany.hu

 

Forrás: pafi.hu