Diákutaztatási Program – március 15.

Az utazás célja, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak a fiatalok és ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek március 15-én. A program további célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon az utazások alkalmával a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A Rákóczi Szövetség 1994 óta utaztat középiskolásokat március 15-e alkalmából. Diákutaztatási Programjaink mára részét képezi a június 4-i nemzeti összetartozás napjához, illetve az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó program, amikor külhoni középiskolák is utazhatnak a Kárpát-medencében.

A múlt évben 431 Kárpát-medencei középiskola közel 13.500 diákja kapcsolódott be a Szövetség Diákutaztatási Programjaiba.

A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Szövetség, amelyre bármely magyarországi középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson az utazó iskola csoportja és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség – az utazásban résztvevő diákok számától függően – akár 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

 

A pályázattal kapcsolatos további információk elérhetőek www.rakocziszovetseg.org és a http://www.karpatinfo.net/palyazatok/karpat-medencei-utazasi-lehetoseg-m… webodalakon.