Diákseregszemle vajdasági elődöntője

Csóka Külhoni

Lehet jelentkezni a diákseregszemle vajdasági elődöntőjére

 

A budapesti Versünnep Fesztivál szervezői az idén is meghirdették a diákseregszemlét, amelyre az általános iskolák alsós és felsős diákjai, valamint a középiskolások jelentkezhetnek.

A vajdasági elődöntőt 2019. június 1-én, szombaton, 10 órai kezdettel tartjuk meg Csókán, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában, a Tisza mente utca (Potiska) 18. szám alatt.

A Versünnep tematikája nyitott, bármely magyar klasszikus vagy kortárs költő magyar nyelven írt költeményével lehet nevezni. A kiválasztott vers mondási ideje nem haladhatja meg az öt percet.

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy 2019-ben Kányádi Sándor (1929-2018) születésének 90., Nagy Gáspár (1949-2007) születésének 70., Örkény István (1912-1979) halálának 40., valamint Petőfi Sándor (1823-1949) halálának 170. és Ady Endre (1877-1919) halálának 100. évfordulójára emlékezünk.

Az elődöntő legjobbjai részvételi jogot nyernek a Diákseregszemle döntőjére, amelyet 2019. június 8-án rendeznek meg Budapesten, a Pesti Vigadó Sinkovits Kamaraszínpadán.

A vajdasági elődöntőre 2019. május 28-áig lehet jelentkezni Tóth Líviánál, a Móra Ferenc MME irodalmi csoportjának vezetőjénél a e-mail címen, Kiss Tóth Erikánál, a Móra Ferenc MME elnökénél a e-mail címen, illetve levélben a következő postacímen: Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Potiska 18., 23320 Csóka.

A jelentkezésben tüntessék fel a versenyző adatait (név, osztály, helység, iskola vagy művelődési egyesület), a felkészítő tanár vagy a kísérő nevét és elérhetőségét (telefon vagy e-mail), a választott vers címét és időtartamát.

Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka

 

Forrás: VajdaságMA