Családbarát Kórház 2019

Hazai
Pályázati felhívás:

A “Családbarát Kórház 2019” és “Családbarát Kórházi Osztály 2019” díj alapítói:
A Kopp Mária professzor asszony által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, az Év Családbarát Vállalata-díj alapítója, és a magyarországi kórházakat tömörítő Magyar Kórházszövetség célkitűzése, hogy a kórházi szférában már meglévő család- és emberbarát jó gyakorlatokat minél szélesebb körben megmutassa. Célunk, hogy a családbarát szemlélet minél inkább elterjedjen, ezzel segítve a kórházi dolgozók jobb munka-magánélet egyensúlyát, nagyobb megbecsülését valamint a betegek és hozzátartozóik minél emberibb kiszolgálását.

A pályázat, a címek és díjak átadása arra is lehetőséget biztosít, hogy családbarát együttműködések megszületését támogathassuk a családbarát kórházak és családbarát vállalatok között.

A családbarát szemlélet napjainkra a humán erőforrás szempontjából sikeres és fenntartható intézmény egyik záloga. Segítheti a pályaválasztásnál és azt követően a fiatalok orientációját, feltétele a meglévő, jól képzett és gyakorlott munkatársak megtartásnak, testi-lelki egészsége megőrzésének. A családbarát szemléletű szervezet a modern kor követelményeinek és a fiatal munkaerő elvárásainak megfelelő vezetési technikákat feltételez, ezért különösen fontos ezen szervezetek bemutatása, példaként állítása.
Mindezek mellett pedig ezek az intézmények harmonikusabb gyógyulási folyamatot biztosítanak a betegek és hozzátartozóik számára.
A pályázat elsősorban a családbarát szemlélet szervezetet, döntéseket, napi elétet átható voltát (beágyazottságát) vizsgálja, nem az anyagi ráfordításokat helyezi fókuszba.

Jelen pályázattal családbarát kórházi osztályok jó gyakorlatait kívánjuk kiemelni, de a cím hozzásegítheti az egész intézményt ahhoz, hogy Családbarát Kórház-díjban részesülhessen az alábbiak szerint:

Családbarát Kórház 2019-díj:
– A Családbarát Kórház-díj pályázat első alkalommal 2019. évben kerül meghirdetésre.
– A díj elnyerésének feltétele:
– Összesen legalább három kórházi osztály családbarát minősítése adott évre vagy egy megelőző évre vonatkozóan. Ha valamelyik osztály minősítése régebbi két évnél, akkor egy beszámoló elkészítése szükséges az adott osztályon azóta történt változásokról. (BESZÁMOLÓ űrlap)
– A zsűri a kórházi osztályok beadott pályázata alapján, az osztályok eredményeit elbíráló ülése alkalmával kiválasztja azokat a kórházakat, melyek jelölést kapnak adott évben Családbarát Kórház díj elnyerésére. Ezen intézmények vezetői a jelölésről felvilágosítást kapnak és számukra a Családbarát Kórház intézményi pályázati űrlapot eljuttatjuk. A jelölt kórházak közül a pályázati űrlapok alapján a zsűri második ülése alkalmával kiválasztja adott évre azt a kórházat, amelyik elnyeri a Családbarát kórház díjat arra az évre.
– A díj Kopp Judit szobrából készített bronzöntvény.
– A díjjal együtt egy tábla és egy matrica jár a díjazott részére.
– A díjra, táblára és matricára felkerülő felirat: “Családbarát Kórház”, valamint az adományozás éve.
Családbarát Kórházi Osztály 2019-díj:
– A Családbarát Kórházi Osztály -cím pályázat 2018-ban első alkalommal került meghirdetésre, minden évben új pályázat indul.
– A pályázatnak két része van, az első fejezet a kórházi osztály, mint gyógyító-szolgáltató, a második fejezet a kórházi osztály, mint munkahely család- és emberbarát működését vizsgálja
– A cím egy tábla, melyet az osztály folyosóján, várójában vagy egyéb jól látható helyen lehet kihelyezni.
– A tábla mellett egy matrica jár a címet nyert osztály részére
– A táblára és a matricára felkerülő felirat: “Családbarát Kórházi Osztály”, valamint az adományozás éve.
A címet elnyert kórházi osztályok használhatják a kapott logót, oklevelet kommunikációjukban levelezésükben, kitehetik váróikban, folyosókon…
A díj és a cím alapítóinak, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomnak és a Magyar Kórházszövetségnek fontos célkitűzése, hogy a már meglévő jó gyakorlatokat minél szélesebb körben meg tudja mutatni, ezért széles nyilvánosságot biztosítunk az általunk megismert és hitelesnek talált szervezetek számára, hogy jó gyakorlataikat bemutathassák.

A Családbarát Kórházi Osztály 2019-címeket a Magyar Kórházszövetség 2019-es konferenciáján adjuk át.
1. Családbarát Kórházi Osztály 2019 pályázat beadási határidő: 2018. 11. 30.
A zsűri jelöli a Családbarát Kórház 2019 intézményi díjra érdemes
kórházakat és kiértesíti a kórház igazgatókat Kiértesítés:
2019. január 21-24. között
2. Családbarát Kórház 2019 intézményi pályázat beadási határidő: 2019. 02. 22.
Családbarát Kórházi Osztály 2019 cím és Családbarát Kórház 2019 díjak átadása a Magyar Kórházszövetség 2019 áprilisi konferenciáján
Kérdés esetén írjanak a következő e-mail címre:

http://www.haromkiralyfi.hu/csaladbarat-korhazi-osztaly-2019