Civil Sziget pályázati felhívás 2016

Hazai
Civil Sziget pályázati felhívás 2016

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.(továbbiakban Iroda) pályázatot hirdet civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2016 fesztiválon (2016. augusztus 10-17.)

a fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre.

Pályázatot nyújthatnak be azok a – legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét és törekszenek a “szigetlakók” aktivizálására, a programokba való bevonására.
Az Iroda a programhelyszínen 100 szervezet számára tud helyet biztosítani.

Pályázni lehet:
a) Önálló megjelenésre, amely a fesztivál teljes időtartama alatt önálló sátorban, illetve az erre kijelölt területen megvalósítandó programra vonatkozik.
b) Részidejű megjelenésre, amely a fesztivál időtartama alatt, kettő-öt napos részvételt jelent.
Nagyszámú jelentkezés esetén az Iroda önálló megjelenés helyett, részidejű megjelenést ajánlhat egyes szervezeteknek.

Az Iroda a nyertes civil szervezeteknek a részvételükhöz, és a Civil Szigeten megvalósítandó programjaikhoz szükséges alap technikai és fizikai feltételeket (terület, sátor, áram, alap bútorzat) biztosítja.

A rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket az Iroda minden nyertes pályázónak kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli.

A nyertes pályázókat terhelik továbbá a Civil Szigeten való megjelenésükhöz, megvalósítandó programjaikhoz kapcsolódó költségeik is.

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda összesen 35 000 000 Ft értékben ajánl fel térítésmentes jegyeket azoknak az alapítványoknak, egyesületnek, nem állami és önkormányzati fenntartású szervezeteknek, amelyeknek nehézségekbe ütközik a programjukhoz szükséges összes szakmai belépőjegy megvásárlása, és az Iroda fontosnak tartja a jelenlétüket a fesztiválon.

A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek:
– amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek, magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani
– programjukat több nyelven bonyolítják
– amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.

2016-ban az Iroda a bírálásnál előnyben részesíti az interaktív, szemléletformáló környezetvédelmi programokat, melyek a Civil Sziget területén kívül is megvalósíthatóak. Olyan ötleteket várunk, amelyek akár a fesztivál több pontján, a lehető legtöbb látogatót szólítják meg költséghatékony és interaktív módon.

Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, valamint zenekarok, előadóművészek.

A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2016. április 10. 20:00. A bírálás eredményét 2016. május 2-án tesszük közzé.

A döntésről minden pályázó e-mailben kap értesítést.
A nyertes pályázókkal a fesztiválon való részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást, a velük történt személyes egyeztetést követően, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda legkésőbb 2016. augusztus 4-ig megköti. A megállapodásban a felek rögzítik a fesztiválon való részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket.

Az Iroda a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetőségeit és adottságait a döntés során együttesen vegye figyelembe.

A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat, és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció az interneten folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím.

További információk, valamint a pályázati online űrlap: civilsziget.aserver.hu

Kontakt:
Vidó Andrea
Sziget Kft.

Tel: 3720680
http://www.sziget.hu

 

Forrás: www.pafi.hu