Campus Mundi – szakmai gyakorlat

Ösztöndíj

Campus Mundi – külföldi szakmai gyakorlat

A pályázatot folyamatosan lehet benyújtani a következő technikai határidőig
Campus Mundi
Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára
külföldi szakmai gyakorlatra – 2017/2018. tanév

A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi – felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15-2015-00001) projekt keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2017. június 1. és 2018. szeptember 30. között megvalósítható külföldi szakmai gyakorlat támogatására felsőoktatási hallgatók számára.

A pályázat célja
A pályázat célja, hogy a hallgató a külföldi fogadó intézménynél teljesített szakmai gyakorlata alatt tanulmányaihoz szorosan kötődő szakmai tapasztalatokat, kompetenciákat és készségeket szerezzen, melyek hazatérését követően a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben előnyt biztosítanak. Mester- és doktori képzés esetén kutatási tevékenység is támogatható, amennyiben ez a tanulmányi követelményekhez szorosan kapcsolódik. A hallgatók az Erasmus+ programországaiban vagy egyéb országban teljesíthetik szakmai gyakorlatukat. A Stipendium Hungaricum programban részt vevő országba és területre történő kiutazás esetén útiköltség-támogatás is igényelhető. A külföldi szakmai gyakorlat időtartama legalább 3 hónap (az utazási napokon kívül), legfeljebb pedig 5 hónap lehet, mely legkésőbb 2018. szeptember 30-ig tarthat. Abban az esetben pályázható kevesebb, mint 3 hónapnyi időtartam, amennyiben a hallgató külföldi szakmai gyakorlat során sikeresen megszerez 15 ECTS kreditet.
Nem nyújtható be pályázat a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségekbe: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/utazasra-nem-javasolt-tersegek

A szakmai gyakorlat helyszíne
A szakmai gyakorlat fogadó helye bármely intézmény lehet, ahol a szakos tanulmányokhoz kötődő szakmai gyakorlatot vagy kutatási tevékenységet biztosítani tudják (cég, vállalkozás, nonprofit szervezet, államilag elismert külföldi felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.). Nem lehet fogadó hely az Erasmus+ szabályok szerint:
– uniós intézmény és egyéb uniós szervezet, beleértve a szakosított intézményeket (a teljes lista a https://ec.europa.eu/info/about-european-union_enhonlapon érhető el);
– uniós programok irányítását végző szervezet, például Erasmus+ nemzeti iroda (az esetleges összeférhetetlenség és/vagy kettős finanszírozás elkerülése miatt).
A szakmai gyakorlatnak legalább heti 30 órás tevékenységnek kell lennie.

A pályázat benyújtására jogosultak köre
Bármely Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatója nyújthat be pályázatot, aki:
– alapképzés és osztatlan képzés, mesterképzés, doktori képzés vagy szakirányú továbbképzés esetében legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
– a fogadó intézmény munkanyelvéből/munkanyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó intézmény ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó);
– vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében, illetve biztosítja elérhetőségét.
A külföldi szakmai gyakorlatot az abszolutórium megszerzése utáni 12 hónapon belül is lehet teljesíteni, ez esetben a pályázatot még az aktív hallgatói jogviszony ideje alatt kell benyújtani.
Nem pályázhatnak olyan külföldi állampolgárságú (ideértve a kettős állampolgárságú) hallgatók, akik magyar állami ösztöndíjjal folytatnak magyarországi tanulmányokat.

Az elnyerhető támogatás összege
A pályázott ország megélhetési rátáitól függően a nyertes pályázó havi 200 000-350 000 Ft ösztöndíjban részesül. A támogatás összege időtartam-arányosan kerül meghatározásra, félhavi kerekítés elvével (a teljes hónapokon túl a tört hónapra a támogatás összegét az alábbi számítási mód alapján kerekítjük: további 1-10 nap esetén lefelé kerekítünk, a támogatott nem kap további ösztöndíjat; 11-20 nap esetén további félhavi ösztöndíjösszeget kap a támogatott; 21 napnál hosszabb időtartamra további egyhavi ösztöndíjösszeget kap a támogatott). Az ösztöndíjas időszak időtartamához európai országok esetén további 1+1 napot, míg Európán kívüli országokba további 2+2 napot számítunk az utazási napokra. (Az ösztöndíj utalása két részletben történik, a támogatási szerződés aláírását követően az ösztöndíj 90%-át utaljuk, a fennmaradó 10%-ot pedig a hazaérkezést és a mobilitás lezárását követően.)

A pályázat benyújtása
Pályázatot javasolt a szakmai gyakorlat kezdő napja előtt 3 hónappal benyújtani a http://www.scholarship.hu oldalon elérhető online pályázati űrlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával. A pályázati útmutató elérhető itt:
http://www.tka.hu/docs/palyazatok/online_palyazat_kitoltesi_utmutato_2017febr.pdf
Csatolandó mellékletek:
– Kinyomtatott, eredeti aláírással ellátott, keltezett és beszkennelt pályázati adatlap a pályázati rendszerből generált adatokkal;
– Kitöltött motivációs levél és munkaterv (minta használata kötelező);
– Kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással ellátott és keltezett szaktanári ajánlás (szakvezető/tanszékvezető/intézetvezető ajánlása) és kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, keltezett intézményi jóváhagyás (a nemzetközi kapcsolatokért felelős szervezeti egység jóváhagyása) beszkennelve (minta használata kötelező);
– A fogadó intézmény által kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel vagy eredeti aláírással és fejléccel ellátott, keltezett és beszkennelt fogadólevél (minta használata kötelező);
– A tanulmányi osztály által hitelesített (kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, beszkennelt) igazolás(ok) (Igazolás tanulmányi adatokról mintadokumentum, vagy törzslapkivonat, teljesítésigazolás, Neptun/ETR kivonat, leckekönyvmásolat) a hallgató jelenlegi képzésének tanulmányi adatairól, amely(ek)en szerepel a hallgató neve, tanulmányi azonosítója, oktatási azonosítója, a felsőoktatási intézmény neve, a képzés megnevezése, szintje, oktatási nyelve, munkarendje, a képzés keretében teljesített aktív félévek száma, valamint az összesített korrigált kreditindex értéke (minta használata javasolt);
– A munkanyelv(ek) megfelelő ismeretét igazoló dokumentum(ok): legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvvizsga-bizonyítvány(ok); vagy a küldő felsőoktatási intézmény nyelvi lektorátusa vagy nyelvi tanszéke vagy nyelviskola által hitelesített (kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, beszkennelt) igazolás a legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvtudás(ok) meglétéről, vagy a minimum középszintű nyelvvizsgával egyenértékű dokumentum a 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet szerint (amennyiben a fogadó intézmény ennél magasabb szintű nyelvi követelményeket támaszt a kiutazó hallgatókkal szemben, akkor az az irányadó);
– OTDK 1-3. helyezés vagy különdíj igazolása; nemzetközi szakmai publikáció elérhetősége (linkje); nemzetközi szakmai konferencián előadás megtartására vonatkozó oklevél vagy igazolás; nemzetközi szintű szakmai versenyen elért 1-3. helyezés vagy különdíj igazolása; TDK vagy OTDK részvétel igazolása; aktív szakkollégiumi tevékenység igazolása; a szakos tanulmányokhoz kapcsolódó egyéb kiemelkedő tudományos, művészeti és sporttevékenység igazolása;
– Egyéb szakmai és közéleti önkéntes tevékenység (pl. szakmai szervezetben betöltött tisztség, demonstrátori tevékenység, szakmai rendezvény aktív szervezése, külföldi hallgatók mentorálása, mobilitási órán történő előadás, ESN-ben vagy egyéb nemzetközi hallgatói szervezetben folytatott tevékenység stb.) kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel vagy eredeti aláírással és fejléccel ellátott, keltezett és beszkennelt igazolása (minta használata kötelező);
– Szociális kiegészítő támogatásra való jogosultság esetén kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, keltezett és beszkennelt igazolás (minta használata kötelező);
– Tartósan beteg vagy fogyatékkal élő hallgatók 3 hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglalója vagy krónikus betegség esetén a betegség megállapításának igazolása;
– Egyéb, a pályázat szempontjából fontosnak tartott dokumentumok.
Csak kinyomtatott, eredeti (nem elektronikus és nem elektronikusan a dokumentumra illesztett) aláírással és – ahol szükséges – pecséttel ellátott és beszkennelt dokumentumokat fogadunk el. Az aláírások és pecsétek képként történő beillesztése nem elfogadható.

Pályázat beadása folyamatosan lehetséges. A pályázatot legkésőbb a külföldi tanulmányok kezdő napja előtt 3 hónappal ajánlott benyújtani. A pályázati felület 2018. június 30-án 23:00 óráig elérhető.
Visszamenőleges támogatás nem igényelhető, csak a pályázat benyújtása utáni időszakra igényelhető ösztöndíj.

A pályázatok bírálata, döntés
Az értékelés menete:
– A benyújtott pályázatokat a küldő felsőoktatási intézmény formailag elbírálja. A formai bírálat során csak a pályázati felhívás és az online pályázati felület útmutatásainak minden tekintetben megfelelő pályázat fogadható el. A formai hibás pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.
– A formailag elfogadott pályázatokat a küldő felsőoktatási intézmény az előre meghatározott bírálati szempontrendszer (1. sz. melléklet) alapján értékeli az elektronikus pályázati rendszerben.
– A Tempus Közalapítvány kuratóriuma a rendelkezésre álló keretösszeg figyelembevételével dönt az ösztöndíjasok létszámáról és az egyéni ösztöndíjak összegéről. A döntés várható időpontja az intézményi bírálattól és javaslattételtől számított 2 hónap.
– A döntést követően a pályázati rendszerben a Tempus Közalapítvány beállítja a pályázat státuszát (támogatott/várólistás/elutasított).
– A pályázati rendszerből letölthető lesz a Tempus Közalapítvánnyal megkötendő Campus Mundi egyéni támogatási szerződés. (A várólistás hallgatók támogatott hallgató visszalépése esetén kaphatnak támogatott státuszt; ezt a pályázati rendszerben jelezzük majd.)

A Tempus Közalapítvány kuratóriumának döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség.

A pályázatot benyújtók pályázatuk benyújtásával tudomásul veszik, hogy a szerződéskötés elmaradása, a pályázati felhívás visszavonása, módosítása, új pályázati felhívás közzététele, valamint a meghirdetett pályázati tevékenység elmaradása miatt kártérítési vagy egyéb megtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem léphetnek fel sem a küldő intézménnyel, sem a Tempus Közalapítvánnyal szemben.

A Campus Mundi ösztöndíj nem vehető igénybe az európai uniós alapok által fedezett költségek megtérítésére. Kettős finanszírozást kizáró szabály: a Campus Mundi ösztöndíj mellett ugyanarra a tevékenységre és időtartamra nem lehet egyéb ösztöndíjat igénybe venni. (Ez a rendelkezés nem vonatkozik egyéb, kiegészítő jellegű juttatásokra.) Amennyiben a pályázó rendelkezik vagy rendelkezni fog ilyen ösztöndíjjal, és a jelen kiírásra benyújtott pályázatáról pozitív támogatói döntés születik, a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy melyik ösztöndíjat veszi igénybe. Nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés aláírásával az ösztöndíjas vállalja a fentiek maradéktalan betartását.

Kiegészítő információk
– Nem magyar állampolgárok vagy kettős állampolgárságú hallgatók az állampolgárságot adó ország irányába abban az esetben nyújthatnak be pályázatot, ha életvitelszerűen Magyarországon élnek. Az állampolgárságot adó országba történő kiutazás a bírálat során a legalacsonyabb prioritást kapja.
– Nem nyújthat be pályázatot, illetve nem kaphat Campus Mundi ösztöndíjat:
o aki a Tempus Közalapítvány által nyújtott támogatás kapcsán nem tett eleget elszámolási és/vagy beszámolási kötelezettségének;
o akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor vagy ezt követően a pályázat elbírálása során bármikor;
o aki a pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésében foglaltakat nem vagy csak részben teljesítette;
o aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó a 2007. évi CLXXXI.tv. 6. § és 8. §-a értelmében;
o akinek a részvételből való kizártságának tényét a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 13. §-a alapján az erre vonatkozó hivatalos honlapon (http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu) közzétették.
– A pályázat benyújtása után hiánypótlásra nincs lehetőség, kivéve, ha erre technikai okokból kerülne sor (pl. feltöltött fájl megsérül, nem olvasható).
– Egy pályázati fordulóban a hallgató ösztöndíj-típusonként egy-egy pályázatot nyújthat be. Amennyiben egyszerre több ösztöndíjtípusra pályázik, a pályázott tevékenységek és a megvalósítás időszakai nem eshetnek egybe.
– A Campus Mundi program teljes futamideje alatt (2016-2021) egy hallgató képzési ciklusonként legfeljebb 12 hónap időtartamban nyerhet el támogatást (részképzés és szakmai gyakorlat összes időtartama). Ebbe a rövid tanulmányút ideje nem tartozik bele.

A pályázat beadásával a pályázó egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat megvalósításával kapcsolatos valamennyi adatát küldő felsőoktatási intézménye és a Tempus Közalapítvány a pályázati program végrehajtása érdekében kezelje.

Bővebb információ, a kötelező és javasolt mintadokumentumok, az online pályázat kitöltési útmutató és a Gyakran Ismételt Kérdésekre adott válaszok a http://www.campusmundi.hu honlapon megtalálhatók. További kérdések esetén a  e-mail-címen vagy munkanapokon 8.30 és 14.30 között a +36-1-237-1310 telefonszámon érdeklődhet.
Pályázni folyamatosan lehet 2018. február 28-ig
http://tka.hu/palyazatok/4890/campus-mundi-osztondij-kulfoldi-szakmai-gyakorlathoz


Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a 
forrásteremtésről címmel

Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni. 
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban. 
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál…
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő

Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink

Ajánló
Én-márka építés távoktatási tanfolyam

Bővebben a tanfolyamról >>>



Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel