Bűnmegelőzési projektek megvalósítása

Hazai
NYÍLT PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS ÚTMUTATÓ
BŰNMEGELŐZÉSI PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA
II. PREAMBULUM

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsról szóló 1087/2011. (IV. 12.) Korm. határozattal a Kormány a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása, a bűnözés visszaszorítása, a bűnözést kiváltó jelenségek, a bűnalkalmak és a bűnelkövetők ellen történő következetes fellépés érdekében tett intézkedéseinek erősítésére, továbbá a bűnmegelőzés új modelljének hatékony működtetésére, valamint a bűnmegelőzés érdekében szükséges cselekvési tervek kidolgozásának és végrehajtásának koordinálására létrehozta a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot (a továbbiakban: NBT).
Az NBT, kialakítva Titkárságát 2013-ban, Magyarország aktuális bűnügyi helyzetének figyelembe vételével, valamint a legújabb tudományos eredményekre tekintettel megalkotta a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról (2013-2023) szóló 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat 1. számú mellékletét képező Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát (a továbbiakban: NBS). Az NBS a közbiztonság fokozása, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javítása, a bűnözést eredményező folyamatok kontrollálása, valamint a bűnözés mennyiségi csökkentése érdekében átfogó célkitűzéseket határozott meg. Az NBS specifikus célkitűzések megfogalmazásával konkretizálta az egyes beavatkozási területeket. A prioritások, azon belül pedig a beavatkozási területek adják azt a keretrendszert, melyben a konkrét feladatként jelentkező intézkedések definiálhatók.
Az NBS tíz éves időtávja alatt kétévente szükséges az egyes beavatkozási területek felülvizsgálata, az addig elvégzett feladatok elemzése és értékelése, mely alapján új, megvalósításra váró intézkedések határozhatóak meg. A 2013-2015-re vonatkozó intézkedési terv 2016-ban ily módon fordulópontjához érkezett, melynek köszönhetően megszületett a 1166/2016. (IV. 6.) Korm. határozat, amely tartalmazza a 2016-2017. évre vonatkozó intézkedési tervet.
Az idei évre szóló nyílt bűnmegelőzési pályázat kiírásakor arra törekedtünk, hogy a megpályázható komponensek összhangban legyenek az NBS négy fő prioritásával:
1. Településbiztonság
2. Gyermek- és ifjúságvédelem
3. A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése
4. Bűnismétlés megelőzése
A négy fő prioritáson belül azon beavatkozási területek találhatóak, amelyek szintén alapját képezik jelen kiírásnak. A cél ugyanis az, hogy a 2023-ig tartó, ugyanakkor folyamatosan megújuló, változásokat követő stratégia egyes pontjai mögött meghúzódó társadalmi érdekek elérésében a társadalom széles köre részt vehessen. Fontos célkitűzés a társadalom azon szintre emelése, ahol az azonos elveket vallók nem fordítják el fejüket, amikor bűncselekményre utaló körülménnyel találkoznak. Ha azt tapasztalják, hogy embertársuk áldozattá válik, segítségre szorul, akkor figyelnek egymás biztonságára és óvják egymás életét, valamint értékeit.
Minden régió, minden megye, minden város és település sajátos problémákkal küzd, melyek megoldása helyi szinten keresendő és orvosolható. Ennek megfelelően az NBT filozófiája szerint a bűnmegelőzésben szereplők bevonásának egyik legalkalmasabb módja a pályázati lehetőség biztosítása.
Az idei év kiírása arra fókuszál, hogy a meghatározott tevékenységi körökkel ne szorítsa keretek közé a fantáziát és a kreativitást. Olyan pályázati munkákat várunk, amelyek az NBS mentén új színt hoznak a prevenció világába vagy már hatékonyan működnek. Olyan ötletek megszületését szorgalmazzuk, amelyek valós problémákra reagálva, a fenntarthatóság kritériumát szem előtt tartva törekszenek arra, hogy a XXI. század életritmusának megfelelő, hosszú távú megoldásokkal segítsék elő a bűnelkövetővé, illetve az áldozattá válás elkerülését.
Szeretnénk olyan programok finanszírozói lenni, amelyek interaktívak, strukturáltak, rendszerszemléletben gondolkoznak és az NBS szellemiségét, feladatrendszerét követik. Célunk, hogy a támogatott programok révén a résztvevők, a bevont személyek attitűdje változzon, akik aztán magukban hordozzák azokat a prevenciós képességeket, amelyek révén képesek lesznek elkerülni, hogy akár áldozattá, akár bűnelkövetővé váljanak. S még inkább képesek lesznek arra, hogy együttesen olyan közösséget alkossanak, amely erős, szilárd és egységes alapokon nyugvó önvédelmi mechanizmussal bír.
A személyiség és ezáltal a közösség fejlesztése is nehéz, hosszú folyamat. Először is felszínre kell hozni az egyént, ki kell csalni őt a modern világ alkotta falak közül, s meg kell találni azokat az ösztönző erőket, amelyek miatt szívesen válik az újonnan megismert közösségek aktív tagjává.
Ehhez olyan bűnmegelőzési programok kellenek, amelyek követik, illetve tartják a lépést a technikai fejlődés vívmányaival, az átalakuló társadalmi struktúra változásaival, a megváltozott emberi léttel.
Önmagában nem elegendő tehát egyetlen személyiség- vagy kompetenciafejlesztő tréning, közösségépítő rendezvény, felvilágosító óra. Fontos, hogy ezen elemeket egy programba ágyazva eszközként használjuk. Egy-egy tréning, terápia, rendezvény ne cél, hanem eszköz legyen a pályázati programon belül. Egy lépcsőfokot jelentsen, amelyre miután segítünk fellépni, egyben már azt az igényt is kialakítja, hogy a következő lépcsőfokokra is fel akarjanak lépni a résztvevők a megszerzett gyakorlati és biztos tudás birtokában már segítség nélkül is.
A pályázatok elbírálása során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a pályázat szorosan a bűnmegelőzés szakmai elemeit tartalmazza, a pályázat egyes részeihez, képzéseihez további lépések is társuljanak, melyek biztosítják a fenntarthatóságot, illetve a megszerzett tudást hasznosítják, melynek módja a projekttervben is szerepel.
Azok a programok kerülnek támogatásra, melyek a mai kor követelményei szerinti elméleti háttereket, módszereket alkalmazzák, mint például az építészeti bűnmegelőzés, a konstruktív pedagógiai módszerek, élménypedagógia, mediáció. Komplex, széles látókörű projekteket várunk, melyeknek nem az elrettentés az alapja, hanem innovációt jelentő, hosszú távra tekintő projektelemek, melyek alkalmasak arra, hogy olyan folyamatokat indítsanak el a társadalom tagjaiban, amelyek révén képesek lesznek tetteikért felelősséget vállalni és hajlandóak saját, illetve embertársaik érdekében cselekedni. III. ÁLTALÁNOS ADATOK
A Belügyminisztérium (a továbbiakban: Támogató) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 17/2016. (V. 13.) BM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján nyílt pályázatot hirdet “Bűnmegelőzési projektek megvalósítására” tárgyban.
Jogszabályváltozás esetén a pályázati kiírásban foglaltak módosulhatnak!
A pályázat forrása Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet, XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 19. A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása előirányzatból (ÁHT azonosító: 342695) 155 000 000 Ft, azaz egyszáz-ötvenötmillió forint.
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

IV. A PÁLYÁZATI PROGRAM CÉLJA
Az 1. komponens esetében: Településbiztonság
A pályázati kiírás célja, hogy olyan programok szülessenek, amelyek a települések és vonzáskörzetük együttműködését ösztönzik a helyi közbiztonság javítása érdekében. További célkitűzés a helyi közösség biztonságérzetét jelentős mértékben hátrányosan befolyásoló tényezők jelzésének fogadása és a biztonságérzetet negatívan befolyásoló problémák megoldására alkalmas módszerek kialakítása, programok, képzések megvalósítása, a településen élők önvédelmi képességeinek növelése, bevonásuk a település közbiztonságát növelő intézkedések kialakításába és megvalósításába.
A komponens másik területe a külterületeken, elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövetett jogsértések visszaszorítása. Ennek érdekében támogatni kívánjuk tanyaprogramok kidolgozását és megvalósítását, korábbi sikeres programok folytatását és fenntartását, az itt élők sérelmére elkövetett jogsértések értékelő-elemzése alapján visszaszorításukra gyors, hatékony védekezési mechanizmusok kidolgozását és alkalmazását, az érintettek biztonságérzetének növelését, gyors, 24 órás információáramlás formájának kialakítását és működtetését, hálózatépítést, szakemberek képzését és továbbképzését.
A 2. komponens esetében: Gyermek- és ifjúságvédelem
A gyermekek és fiatalok nevelése az NBS megfogalmazásában is a társadalom és az állam egyik legalapvetőbb feladata. Ahhoz, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak, áldozattá és elkövetővé válásuknak megelőzésére komplex programok kialakítására és megvalósítására van szükség. Kiemelten fontos ezért a bűnmegelőzési szakemberek, a nevelési-oktatási intézmények és fenntartóik, valamint civil szervezetek együttműködésének fokozása, szakemberek képzése és továbbképzés e témakörben.
A 3. komponens esetében: A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése
A kriminálpolitika napjainkra már felismerte, hogy az elkövetők alapvető emberi jogainak betartása mellett az áldozatok jogait is biztosítani kell. A kriminálpolitika részeként ma már az állam az elkövetők megbüntetése mellett lehetővé teszi, hogy más szempontok is érvényesüljenek, többek között a megelőzés és a helyreállítás.
Az áldozattá válás megelőzése a bűnmegelőzés egyik leghatékonyabb és leggazdaságosabb módszere, így szükség van olyan programokra, amelyek kiemelten fókuszálnak arra, hogyan miként jutnak el az állampolgárokhoz a bűncselekmény áldozatává válásának megelőzéséhez szükséges, az állampolgár saját cselekvését, viselkedését orientáló információk.
A helyreállító igazságszolgáltatás koncepciója ugyanakkor azt jelenti, hogy elfogadjuk a bűncselekmény következtében sértetté, áldozattá vált személyek jogos igényét arra, hogy megváltozott élethelyzetükben segítséget kapjanak. Az áldozat innentől kezdve már nemcsak egy speciális, az esetről közvetlen ismeretetekkel rendelkező tanú, hanem olyan személy, akinek érzelmi, pszichikai, fizikai, végső soron anyagi rehabilitációja, társadalmi integrálása az egész közösség érdekében áll.
A komponens keretében megvalósítani kívánt projekteknek ezért kiemelt feladata kell legyen olyan programok kidolgozása, melyek elősegítik az áldozattá válás elkerülését, valamint a bűnözés okozta káros hatások csökkentését és a bűncselekményeket elszenvedő személyek társadalmi, erkölcsi sérelmeinek enyhítését.
A 4. komponens esetében: Bűnismétlés megelőzése
A prevenció egyik sajátos területe a bűnismétlés megelőzése. Fontos figyelmet fordítani azokra is, akik egyszer vagy többször már követtek el bűncselekményt. Nevelésük, oktatásuk, fejlesztésük révén elérhető, hogy a szabadságvesztésük letöltését követően a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak. A komponens fő célja ezért olyan programok támogatása, amelyek az elítéltek, javítóintézeti neveltek, pártfogoltak személyiségfejlesztését, munkaerőpiaci esélyeinek növelését célozzák. Fontos emellett a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében az alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése, a fogvatartottak és javítóintézeti neveltekkel foglalkozó szakemberek képzése, továbbképzése és érzékenyítését célzó programok megvalósítása.

V. A PÁLYÁZATI KOMPONENSEK ÉS TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK
1. komponens – Településbiztonság
Támogatható tevékenységek:
a) vagyonvédelmi centrum kialakítása és működtetése;
b) tanyaprogram működtetése;
c) a szórakozóhelyek és környezetük biztonságosabbá tételét szolgáló programok megvalósítása;
d) a nagy nyilvánosság számára látogatható (pl. bevásárlóközpontok, sportlétesítmények, művelődési házak stb.) közösségi terek lehetőségeinek kihasználása;
e) közterületek és lakókörnyezet biztonságosabbá tétele az építészeti bűnmegelőzés eszközeivel;
f) településbiztonsági stratégia kidolgozása polgárőrséggel együttműködve;
g) olyan programok kidolgozása, amelyek aktív fellépésre ösztönzik az állampolgárokat a környezetükben előforduló és észlelt veszélyhelyzetek kapcsán;
h) bűnmegelőzési szóróanyag segítségével kampányjellegű programok szervezése gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése érdekében;
i) korszerű informatikai megoldások fejlesztése, alkalmazása;
Pályázat benyújtására jogosult:
1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye;
2. települési kisebbségi önkormányzat;
3. települési önkormányzati szövetség, társulás;
4. költségvetési szerv; amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
5. nonprofit szervezet;
6. bevett egyház;
7. a b) tevékenység esetében kizárólag Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Rendőr-főkapitányságai.
2. komponens – Gyermek- és ifjúságvédelem
Támogatható tevékenységek:
a) iskolai prevenciós programok működtetése;
b) pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek számára bűnmegelőzési, kommunikációs, szociális kompetenciafejlesztő tréningek szervezése és lebonyolítása;
c) megelőző pártfogás, fiatalkorúak és fiatal felnőttek pártfogó felügyeletének fejlesztése, képzések, szakmai konzultációk, szupervízió lebonyolítása;
d) a bűnmegelőzés integrálása a családi és iskolai programokba;
e) testnevelő tanárok, edzők bűnmegelőzési képzése és továbbképzése;
f) sportegyesületek, klubok, sportszövetségek szurkolói kultúrájának fejlesztése;
g) bűnmegelőzési táborok szervezése és lebonyolítása;
h) kortárs segítő képzések szervezése és lebonyolítása az NBT által kidolgozott modellprogram alapján;
i) időskorúak bevonása gyermekek és fiatalok számára szervezett hasznos szabadidő-eltöltési programokba;
j) bűnmegelőzési ismeretek integrálása már működő felzárkóztatási programokba gyermekek és fiatalok számára;
k) iskolai mediátorok képzése és továbbképzése, a mediáció módszere segítségével iskolai konfliktusok kezelése;
l) az élménypedagógia alkalmazása pedagógusok, rendőrök, pártfogó felügyelők, szociális munkások, bűnmegelőzési szakemberek mindennapjaiban;
m) a “Legyen a sport/ a művészet/ a mese/ a színház a szenvedélyed!” szlogen jegyében a szabadidő hasznos eltöltését célzó programok szervezése és lebonyolítása, képzések és továbbképzések szervezése és lebonyolítása;
n) Erdőváros meséi c. mesekönyv feldolgozása általános iskola alsó tagozatos osztályában
o) korszerű informatikai megoldások fejlesztése, alkalmazása
Pályázat benyújtására jogosult:
1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye;
2. települési kisebbségi önkormányzat;
3. települési önkormányzati szövetség, társulás;
4. költségvetési szerv; amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
5. nonprofit szervezet;
6. bevett egyház.
3. komponens – A bűncselekmények áldozatainak segítése, az áldozattá válás megelőzése
Támogatható tevékenységek:
a) az időskorúak áldozattá válását megelőző színházi előadások szervezése és lebonyolítása;
b) időskorúak áldozattá válását megelőző programok, képzések szervezése és lebonyolítása;
c) az áldozattá válás megelőzését célzó programok, fórumok, képzések és továbbképzések szervezése és lebonyolítása;
d) az emberkereskedelem áldozatainak felismerését célzó tréning lebonyolítása. Az emberkereskedelem áldozatainak, potenciális áldozatainak tájékoztatása;
e) komplex gondozói hálózat bűnmegelőzési célú működtetése;
f) a szekunder viktimizáció elkerülését szolgáló képzések, szakmai konzultációk, szupervízió lebonyolítása;
g) helyi önkéntes áldozatsegítő tevékenység kialakítása, az áldozatsegítő szolgálat együttműködésének erősítése az önkéntes állománnyal rendelkező civil szervezetekkel;
h) korszerű informatikai megoldások fejlesztése, alkalmazása
Pályázat benyújtására jogosult:
1. helyi, települési önkormányzat, illetve ennek szakterületen működő önálló költségvetési intézménye;
2. települési kisebbségi önkormányzat;
3. települési önkormányzati szövetség, társulás;
4. költségvetési szerv, amennyiben a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, úgy a fenntartó, mint főpályázó szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be;
5. non-profit szervezet;
6. bevett egyház.
4. komponens – Bűnismétlés megelőzése
Támogatható tevékenységek:
a) kreatív programok, ehhez kapcsolódó képzések, továbbképzések szervezése a büntetés- végrehajtási és javítóintézetekben;
b) börtönszínház, biblioterápia vagy irodalomterápia, képzőművészeti stb. szakkörök, tanfolyamok fogvatartottak vagy javítóintézeti neveltek számára;
c) szociális kompetenciafejlesztő tréningek szervezése és lebonyolítása javítóintézeti neveltek, illetve a velük foglalkozó szakemberek számára;
d) a fogvatartottak, javítóintézeti neveltek munkaerőpiaci elhelyezkedését elősegítő képzések, továbbképzések szervezése és lebonyolítása;
e) jóvátételi programok szervezése és lebonyolítása; alternatív szankciók és helyreállító módszerek alkalmazásának erősítése a bűncselekménnyel okozott kár kompenzálása érdekében;
f) a börtönpártfogás fejlesztése, ennek érdekében programok, képzések és továbbképzések szervezése és lebonyolítás;
g) a békítő kör módszerének oktatása pártfogó felügyelő mediátoroknak;
h) reintegrációs tisztek képzése, továbbképzése
i) korszerű informatikai megoldások fejlesztése, alkalmazása
Pályázat benyújtására jogosult:
1. kizárólag büntetés-végrehajtási intézet és intézmény, javítóintézet
Pályázóként pályázatot csak büntetés-végrehajtási intézet és intézmény, javítóintézet nyújthat be, de a projekt megvalósításában szakmai együttműködőként más szervezet is részt vehet.

VI. PÁLYÁZATI KATEGÓRIÁK
Két kategóriában adható be pályázat: MAKRO és MIKRO.
Makro kategóriába benyújtott pályázat feltételei:
Makro pályázat akkor adható be, ha a támogatható tevékenységek közül minimum 4 tevékenységkiválasztásra kerül. A tevékenységek kiválasztásánál ügyelni kell arra, hogy a tevékenységek nem korlátozódhatnak csak egy komponensre, azaz legalább 2 eltérő komponensből kell tevékenységet választani és egy komponensből legalább 2 tevékenységet. A pályázóval szakmailag együttműködő partnerek száma legalább 3 és kötelező a pályázat beadása előtt együttműködési megállapodást kötni, amelyet aláírva a pályázati dokumentációhoz csatolni kell. Az együttműködési megállapodások tekintetében hiánypótlásra lehetőség nincs!
Egy pályázó csak egy makro pályázatot nyújthat bekivéve, ha a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, ebben az esetben a főpályázó, mint fenntartó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be!
Egy pályázatra fordítható támogatás összege: minimum 6 millió forint – maximum 10 millió forint.
A pályázati támogatás 95%-os intenzitású, azaz a projekt összköltségvetésének 5%-a saját forrásbólkerül megvalósításra.
Mikro kategóriába benyújtott pályázat feltételei:
Mikro pályázat akkor adható be, ha a támogatható tevékenységek közül egy komponensből minimum 3 tevékenység kerül kiválasztásra.
Egy pályázó csak egy mikro pályázatot nyújthat bekivéve, ha a pályázó fenntartása alá több, nem önálló költségvetésű intézmény (pl. nevelési-oktatási intézmény; rendőrkapitányság) tartozik, ebben az esetben a főpályázó, mint fenntartó, szakmai megvalósítónként egy-egy pályázatot nyújthat be!
Egy pályázatra fordítható támogatás összege: minimum 1 millió forint – maximum 5 millió forint.
A pályázati támogatás 100%-os intenzitású, azaz a projekthez saját forrást nem kell biztosítani.

VII. TÁMOGATÁSI IDŐSZAK
A támogatási időszak kezdő időpontja nem lehet korábbi, mint 2016. december 1., befejező időpontja legkésőbb 2017. augusztus 31.
Felhívjuk a figyelmét, hogy a projekt megvalósítása a támogatási döntés meghozatala előtt csak saját felelősségre kezdhető meg.

VIII. A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA NEM JOGOSULTAK KÖRE
Jelen pályázati kiírás keretében az alább felsorolt szervezetek nem adhatnak be pályázatot:
a) pártok,
b) párt által alapított alapítványok,
c) párt részvételével létrehozott egyesületek,
d) munkaadói, munkavállalói és gazdasági érdekképviseleti szervezetek,
e) biztosító egyesületek,
f) szociális szövetkezet.
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely
a) a korábban nyújtott állami vagy Európai Uniós támogatásokkal az előírt határidőre nem számolt el,
b) a korábbi pályázati program megvalósítása során, illetve a működtetés alatt engedély nélkül eltért a támogatási jognyilatkozatban foglaltaktól,
c) korábban a Támogatóval valótlan, megtévesztésre alkalmas adatokat közölt a támogatás felhasználásával kapcsolatban,
d) jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll, illetve külön törvény szerinti adósságrendezési eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte,
e) korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolójukat a pályáztatók visszautasították, vagy lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévőségük van velük szemben,
f) pályázóval szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) 6. § (1) bekezdése szerint foglalt összeférhetetlenségi ok, valamint a Knyt. 8. § (1) bekezdésében foglalt érintettség áll fenn és ezen körülmény közzétételét a Knyt. szerinti határidőben nem kezdeményezte,
g) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett,
h) nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek,
i) az Ávr-ben vagy egyéb jogszabályban a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés, megállapodás megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye
a) bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül,
b) alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért,
c) a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.

XI. A PÁLYÁZAT TÁMOGATÓJA ÉS A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA
A pályázat Támogatója
BELÜGYMINISZTÉRIUM
Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkárság
1078 Budapest, István u. 23-25.

A pályázati kiírás és útmutatóval, valamint az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (a továbbiakban: EPER) használatával kapcsolatos információkért és segítségért kizárólag az alábbi elérhetőségeken és időpontokban állunk a pályázók rendelkezésére:
E-mailben: (kérdésére legkésőbb 3 munkanapon belül válaszolunk)
Telefonon: Hétfőtől péntekig 9-12 óra között a 06-1-462-7556 vagy a 06-1-462-7564 telefonszámokon.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Belügyminisztérium által működtetett EPER szoftveren keresztül. Az elektronikus pályázati adatlapot a pályázati kiírás és útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek csatolásával kell benyújtani.
A pályázat benyújtását megelőzően minden – korábban az EPER-ben még nem regisztrált – pályázónak ahttp://bunmegelozes.info/ honlapról elérhető EPER felületen regisztrálnia kell magát az EPER-ben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). A korábban regisztrált, pályázatot benyújtó szervezeteknek ellenőrizniük kell a megadott adataik helyességét és frissíteniük kell a regisztrációjukat. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy az EPER-ből kinyomtatható Regisztrációs Nyilatkozat szervezet képviselője által aláírt egy eredeti példányát postai úton vagy személyesen – legkésőbb az adott naptári évben elsőként beadott pályázat beadási határideje napjáig – benyújtsák a Támogatónak.
Felhívjuk figyelmüket, hogy az elektronikus pályázat sajátosságai alapján az EPER-ben kiküldött üzenet számít hivatalos írásos értesítésnek, amely a kiküldéssel kézbesítettnek tekintendő, így a megadott határidő a kiküldés másnapjától számítódik. A pályázó vállalja, hogy a teljes pályázati folyamat során az EPER-ben érkező hivatalos üzeneteit figyelemmel kíséri, kimentésre – esetleg határidő módosításra – nincs lehetőség.
A pályázatok benyújtásának határideje
A pályázatok beadási határideje 2016. december 19. (hétfő) 12.00 óra
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben véglegesítésre került.
Az EPER-ben a megadott beadási határidő után pályázatot véglegesíteni nem lehet!
Előző évi tapasztalataink alapján a szervezetek legnagyobb része az utolsó pár órára hagyja ezt a műveletet, amely jelentősen megnövelheti a véglegesítés és a pályázat iktatásának idejét, illetve nehezíti a Támogató esetleges beadási határidő előtti segítségnyújtási lehetőségét.
Javasoljuk, hogy ne hagyja az utolsó órákra a feladat elvégzését, hanem beadási határidő előtt véglegesítse pályázatát az EPER-ben!
Azon pályázatok, amelyeket a beadási határidőig a pályázók nem véglegesítenek (azaz státuszuk “megkezdett” marad) nem minősülnek benyújtottnak, ezért érvényességi ellenőrzés alá sem kerülnek.
A beadási határidőig véglegesített pályázatról kapott automatikus üzenet a pályázat befogadását jelenti a rendszerben.
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)