Budapest Bank Békéscsabáért Program

Hazai
BUDAPEST BANK BÉKÉSCSABÁÉRT PROGRAM
2017. ÉVI PÁLYÁZAT

A Budapest Bank azzal a céllal indította el a “Budapest Bank Békéscsabáért Programot” 2013 őszén, hogy a közérdekű tevékenységet folytató civil szervezetek támogatásával hozzájáruljon Békéscsaba és agglomerációja (Gerla, Mezőmegyer és Fényes települések) fejlődéséhez.
A Budapest Bank 2006-ban hozta létre Békéscsabán Bankműveleti Központját, amely ma közel 800 munkatársat foglalkoztat, és itt zajlik a bank háttérműveleteinek 80 százaléka. Létrehozása óta nem csak gazdasági tevékenységével, hanem a város fejlődését célzó kezdeményezések felkarolásával is kiemelkedő szerepet vállal a helyi közösség életében. Ebben a szellemben indította el a Budapest Bank Békéscsabáért Programot, amelynek célja, hogy a Békéscsaba és közvetlen környezetének fejlődéséért tevékenykedő nonprofit szervezeteket pályázati keretek között 100 és 500 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatáshoz juttassa.

Ahogy a korábbi hét ciklusban, most is két fő témában folyamodhatnak támogatásért a civilek: az idei fordulóban egyrészt a fiatalok munkaerő-piaci elhelyezkedését támogató készségek fejlesztését segítő kezdeményezések, másrészt a kultúra és szellemi élet terén tevékenykedő szervezetek jelentkezését várjuk.

A pályázati forrás 6 millió forint, amelyből 3 millió forintot a Budapest Bank, 3 millió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítanak.

A “Budapest Bank Békéscsabáért Program” bírálóbizottságának tagjai:
– Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere, a bírálóbizottság társelnöke
– Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operáció és minőség vezetője, a békéscsabai Bankműveleti Központ vezetője, a bírálóbizottság társelnöke
– Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap kiadóvezetője és főszerkesztője
– Adriány Kincső, az Erőforrás Alapítvány United Way ügyvezető igazgatója
– Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank kommunikációs vezetője
A részletes kiírás és a pályázathoz kapcsolódó dokumentumok a honlapról letölthetők.

A pályázatok benyújtásának határideje 2017. május 5. (péntek) éjfél.
https://www.budapestbank.hu/info/bekescsaba/

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag