Beszédverseny és nyelvi vetélkedő

Ada Külhoni

Benevezés a beszédversenyre és a játékos nyelvi vetélkedőre

Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok, 2018. október 11–13.

A Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok keretében 2018. október 11-én (csütörtökön) 10 órai kezdettel beszédversenyt tartanak a középiskolák magyar tagozatos diákjai számára Adán. A versenyen iskolánként két tanuló vehet részt. A benevezés feltétele: kétperces szabadon választott magyar nyelvű szöveg elmondása kívülről a verseny első részében, a verseny második felében pedig a résztvevők a helyszínen kapnak egy szöveget, amelyet 10 perces olvasás után emlékezetből kell elmondaniuk.

2018. október 12-én (pénteken) az általános iskolák hetedik osztályos diákjai számára játékos nyelvi vetélkedő megrendezésére kerül sor. Erre iskolánként két hetedikes, jó nyelvérzékű, magyar ajkú tanuló jelentkezését várják, akik egyénileg fognak versenyezni. A verseny elődöntője délelőtt 10 órakor lesz, a döntőt pedig 13 órai kezdettel tartják meg.

A jelentkezéseket mindkét versenyre 2018. október 5-ig várják az adai Szarvas Gábor Könyvtár címére: Trg oslobođenja 3/a, 24430 Ada. A versenyekkel kapcsolatban bővebb tájékoztatás a 024-851-115-ös és a 064-227-0046-os telefonszámon, illetve a e-mail címen kapható.

 

Forrás: VajdaságMA