Apeva 365 – irodalmi pályázat

Hazai
A Változó Világ szerkesztősége
Apeva 365
címmel irodalmi pályázatot hirdet.

A pályázat eszmei célja az apeva műfaj népszerűsítése, apevaíráshoz való kedv felébresztése minél szélesebb körben.
A pályázat konkrét célja egy apeva-antológia összeállítása és megjelentetése naptár formájában, amelyben minden napra esik egy vers.
A pályázat eszmei célja szempontjából legjobb az lenne, ha a naptárban szereplő 365 vers mind különböző szerzőtől van, de megfelelő jelentkezők híján a naptárban egy szerző több verssel is szerepelhet.

A naptár megvalósítása érdekében a pályázatnak lesz egy jelentkezési szaka, amikor azok, akik részt kívánnak venni a pályázatban, nyilatkoznak részvételi szándékukról, különösen pedig arról, hogy ha erre lehetőség lenne, hány verssel tudnának részt venni. Ebben a körben kell nyilatkozni arról is, hogy tartanak-e igényt egy vagy több konkrét dátumra. E nyilatkozat tételéhez a kiíró formanyomtatványt biztosít. A jelentkezés feltétele még az Apeva 2017 című antológia PDF változatának megvásárlása (ára 400 Ft). Ez alól a feltétel alól az Apeva 2017 szerzői mentesülnek. A jelentkezési szak addig tart, ameddig indokolt. Azt a kiíró bármikor lezárhatja, ha már van 365 jelentkező, de legkésőbb 2017. november 10-én.

A pályázat szorgalmi szaka az az időszak, amikor a már jelentkezett résztvevők beküldhetik verseiket. 
Ennek határideje 2017. november 10. Ez idő alatt a kiíró folyamatosan értékeli a beküldött műveket, indokolt esetben javításokat javasol.
A pályázat végső része a szerkesztési szak, amikor a kiíró és a résztvevők megállapodnak a dátumok kiosztásáról, ezen belül arról, hogy egy-egy részvevő hány verssel szerepel a naptárban. A megállapodás feltétele minden elfogadott vers után egy naptár megrendelése (a naptár előre rögzített ára 900 forint) és egy egységes pályázati alapdíj (1500 forint, amely tartalmazza a naptárak postázási költségeit).
A naptár postázási határideje 2017. december 10.

2018 naptára – 365 apeva című kiadvány falra akasztható heti beosztású naptár, spirálozva (a lapokat nem kell tépni). Ez – különösen decemberben – kiváló karácsonyi, újévi ajándék is, és tetszőleges példányszámban rendelhető.
A pályázat további részletes szabályait (szerzői jogok, imprimálás, fizetési feltételek) a jelentkezők közvetlenül kapják meg.
Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány
1083 Budapest, Práter u. 56.
Email 
http://www.valtozovilag.hu/apeva365.htm