Apeva 2017 – versírás

Hazai
Apeva 2017
versírási verseny

Az új, Magyarországon született versforma népszerűsítése érdekében a Változó Világ szerkesztősége versírási pályázatot hirdet.
A apeva olyan vers, amely öt sorból áll, az első sor egy, a második két, a harmadik három, a negyedik négy és az ötödik öt szótagot tartalmaz, úgy, hogy minden sorban egész szavak vannak, vagyis nem megengedett a szavak elválasztása. Az apeva nem tartalmaz címet. Látható, hogy az apeva hasonlít a haikura, de ha lehet, annál is nehezebb feladat elé állítja a költőt.
A versenyen bárki részt vehet saját magyar nyelvű alkotásával, aki emailben jelzi a részvételi szándékát a szerkesztőségnek, elfogadja a verseny szabályait, befizeti a visszaigazolt versenydíjat és a megjelölt időszakban beküldi versenyművét.
A versenymű több apeva-verset is tartalmazhat, de a résztvevőnek meg kell jelölni azt az egy verset, amellyel megjelenik a szociális médiában.
A versenyben egy vers lesz kihirdetve győztesnek és még 10 vers lesz kiemelve, mindezt kizárólag a nagyközönség tetszése fogja meghatározni a legnépszerűbb szociális médián. Ezen kívül a Változó Világ az összes beküldött verset verskötetben jelenteti meg a 2017 évi Ünnepi könyvhétre időzítve.
A nevezési díj 900 forint plusz 900 forint versenként. Ez a versenymű a szociális médiában történő kiemelésének és a közös verskötet egy tiszteletpéldányának költségét tartalmazza.
A nevezési díj befizetésének határideje 2017. március 31.
A versenyműveket 2017. április 1. és 30. között lehet beküldeni.
Eredményhirdetés és könyvbemutató 2017. június, az Ünnepi könyvhét keretében.
További részleteket a jelentkezőknek küldött válaszlevél ismertet.
Érdeklődés, jelentkezés:

Apeva 2017 versírási verseny
Legyen ez egy nagyszerű játék az alkotó elme számára!
Változó Világ

A kiírás a kiadó web oldalán található: http://www.valtozovilag.hu/apeva_2017.htm

A kiíró adatai
Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány
1083 Budapest, Práter u. 56.
E-mail