Amerikai tanulmányút

Hazai
ályázati felhívás amerikai tanulmányútra holokauszt témában pedagógusok részére

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége felhívást tesz közzé holokauszt témában pedagógusok részére az Egyesült Államokban folytatandó ötnapos tanulmányútra.
A 2017 nyarán megvalósuló program az Egyesült Államok Külügyminisztériuma, az Amerikai Holokauszt Szervezetek (AHO), a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum, valamint 13 ország kormányának együttműködése keretében jön létre. Az elmúlt több mint 10 évben mintegy 250 európai és dél-amerikai tanár végezte már el ezt a módszertani továbbképzési kurzust. A magyar pedagógusok részvétele a programon 2017-ben is a budapesti Amerikai Nagykövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös támogatásával valósul meg.

A jelentkezés feltételei:
– Angol nyelv megfelelő szintű ismerete szóban és írásban
– 5 éves középiskolai pedagógiai gyakorlat
Kérjük a jelentkezőket, hogy 2017. március 12. vasárnap éjfélig juttassák el a és a e-mail címekre a következő anyagokat:
– A jelentkező neve, pontos lakcíme (helység, utca, házszám, irányítószám), telefonszáma;
– Jelenlegi munkahely megnevezése, pontos címe, telefonszáma;
– Angol nyelvű életrajz, előző munkahelyek, munkakörök pontos megnevezésével;
– Vázlatos angol nyelvű beszámoló legalább 1 oldal terjedelemben a holokauszt oktatása során eddig végzett tevékenységről (történeti, helytörténeti kutatás, tankönyvírás, taneszköz-készítés, kiállítás rendezése, projekt szervezése, szakkör, vitakör, klub működtetése, a téma képzőművészeti, irodalmi, filmes vagy egyéb feldolgozása);
– Legalább egy oldal terjedelmű, angol nyelvű összefoglaló arról, hogy a jelentkező a tanulmányút tapasztalatait hogyan kívánja felhasználni, szélesebb körben továbbadni (továbbképzésen, tanfolyamon, tanulókkal való foglalkozáson; taneszköz, projekt, kiállítás, forgatókönyv stb. formájában).

A beérkezett pályázati anyagokat az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársai bírálják el, melyet egy angol nyelvű személyes beszélgetés követ. A beszélgetés időpontjáról telefonon értesítjük a jelentkezőket.
Sikeres pályázat esetén a programban résztvevők részletes szakmai beszámolót kötelesek készíteni a képzés során gyűjtött tapasztalatokról és azok későbbi iskolai felhasználásáról.
http://www.kormany.hu/hu/dok?type=206#!DocumentBrowse